Tűz Tamás: A lélek ostora
Fáy Ferenc emlékének
selymes homokra lépsz mit úgy szerettél
hogy nem vagy köztünk észre sem veszed
más tájon jársz a nyírfákkal szegett tér
alig borzolja éjbe zárt szemed
minden kihűlt homlokod térdkalácsod
a tűzhelyen falja a láng a fát
hiába vársz már húsvétot karácsonyt
a bujdosó szél jégarcodba vág
pedig friss tejjel tele még a rocska
a tó körül susog a nyárfasor
de hát elmentél messzi városokba
ahol forog veled a nyár ahol
észbontó napsütéssel vár a lídó
vissza se néztél loptad életed
ködvárainkból türkizkék vakító
egek alá ahol a hegy nevet
villámcsokrával Isten nyúl le érted
hogy fölemeljen magához da
ahol de ezt már te tudod te érted
fénnyel paskol a Lélek ostora