Fülöp Kálmán: Itthon

Új a reggel
öreg csendje
a vén udvar éneke
s törpe fák
tavasz zajából
nyúl felém a nap keze.

Még marasztal
a vén harang
s lágy ütések sóhaján
mintha rügyek
bomlanának
levélbe a fák haján.

Veled gondban,
fuldokolva
faggatjuk a nappalok
harmat ízű
tiszta árnyát-
és nagyokat hallgatunk.