Czipott György: Processzió...
Alvad emlékek sava
eleven éji sebre.
...
Valóság szakadt ponyváján,
mikéntha elméig bogáncsos
sistergő téboly,
darabokban hever
hasznanincs világ.
Tétován osztályozol
revemart örömöket,
valaha csöngettyűs hiteket
rájukszáradt reményekkel,
szerelmek szurokká aszott képzelgéseit,
néhol fémes csillanású elhatározások
meggörbült drótváztorzóit –
de borzadva tudod is,
cérnagurigákról lebomlott
gabalyos idő kuszán köti mindet.
Legelső ordasüvöltéskor
föllibbennek dibdábok árnyai,
vak éjjeli lepkeként megülnek
idegen kezeiden.
Tépett ponyva fölött
pengés kabócalárma örvényel
egyre táguló körökben.
...
Telik démonnak kedve,
pillog Isten csillaga.