Jakab Ödön: A tündérek kertje

/Az Árgirus c. tündérmeséből/

Nem is lehet hamar olyan kertet látni!
Folyó arany gyantát izzadnak a fái,
Millió pillangó ül a leveleken,
Millió színt játszik a napfény ezeken.

Köröskörül jázmin s nyíló rózsaerdő,
Áradó illatú virágokat termő,
Erre is, arra is a buja lomb alatt
Fényes tollú, édes énekű madarak,

Kanyargós utain ölelkező ágak,
Hűvös mennyezete tart örökös árnyat;
De még az az árnyék sem valami nehéz:
Vékony, lilaszínű félhomály az egész.

Porondozva az út gyémántporral vagyon,
Csupa gyönyörűség sétálgatni azon!
Ha nyirkos idő van: egy pár falu ára
Könnyedén felragad a saru talpára.

Kristály forrás buzog a kert közepében.
Medréből négy patak négy irányba mégyen
Különbözően zúg mind a négynek hangja,
Együtt a négy patak: valóságos banda.

S színre is elütő a négy patak vize,
A szerint, hogy milyen gyöngy van a medribe,
Mert a víz fenekén durva kavics helyett
Különböző színű gyöngyök tündöklenek.

Közel a forráshoz szép rózsalugas van,
Szelíd méhek lágyan muzsikálnak abban;
Holott déli enyhe nyugalomra szánva,
Virágból van vetve az Ilona ágya…