Bárd Oszkár: A mi szent nemtörődömségünk
Erdélyi éles tavaszhajnal.
Máshol már vígan szántnak, vetnek.
Mi állunk még: csípős szélkorbács
zúg markában a szürkületnek.
Mi mindig késtünk, elmaradtunk,
nehéz volt a szónk, a tettünk,
de valahogy az sült ki végül,
hogy nagy dolgokban jól siettünk.
Nyugati égen felröpdöstek
csodás madarak, zengők, szentek,
de hol figyeltek úgy fel rá, mint
Komor konok Tordai Rendek?
Másutt dolmánnyal válaszoltak,
ha bántottak a fajta-gondok:
a mi üzenetünk be más volt:
Apáczaik, Kemény Zsigmondok!
Szófukar, nehéz szíveinknek
hét-tornyokban hullott a vére,
s nagyon megmaradtunk magyarnak,
százszor magyarok ellenére.
Kócsagos követ jött nehányszor,
ígérgetett vagy szidva morgott,
de soha-soha nem mi voltunk,
akik elrontották a dolgot.
Vádoltak nemtörődömséggel,
mikor célja nem volt a bálnak:
nekünk Zágontól Érmindszentig
a mi hegyeink dirigálnak.
Néha nem kard; ajándék kellett,
percek döntöttek: rablánc? járom?
Más legfeljebb túlerőn győzött,
de itt a Semmin: Gábor Áron!
Erdélyi éles tavaszhajnal.
Máshol már vígan szántnak, vetnek?
Mi állunk még. Majd meglátjátok
titkát kelet hevületnek!…