Batthiáni Orbán: Az háborúságnak szenvedéséről való ének
Te hitedért ennél inkább nyomorganék,
Csak tenéked én kedvedben lehetnék.
A szent Jóbot keservesen meddig veréd,
Tőrrel, döggel örökét mind elvevéd,
És önmagát fökélyekkel megsebhetéd.
Támasztál te ellenséget őreája,
Tüzet, vészet őnéki házaira,
Az sátánt is bocsátád romlására.
Határt vetél temagad veszedelmének,
Megkísétéd, mint állana keserűségében;
De ura lőn az szent Jób tökélletinek.
Azt úgy mondja, nagy felszóval ezt kiáltja:
Testvel, bűnnel az én anyám szült ez világra,
Ki kelly múlnom énnekem az más világra.
Nem tűrheté az Isten, rajta könyörüle,
Sok jószágval – írván vannak – őtet szereté,
Morhájáért őnéki két annit ada.
Irgalmas vagy te azért uram Isten!
Csak te hozzád holyamjunk tiszta szűben,
És mi bízzunk tebenned tiszta szűvel.
Uram, légy te kegyelmes veszedelmemben,
Nám jól tudod mint voltunk mi földünkben,
Mi atyánktól maradott örökségben.
Reánk szállott ez világon az bujdosás,
Egyik helről másik helre nagy futosás,
Barátinktól éktelen hurrogatás.
Bátran mondják az Isten, hogy ostoroz,
Jószáginkat törököknek elosztotta,
Önmagokat téstova budostatja.
Azt jól tudjuk uram Isten, hogy mi bűnünk,
Mindezeket szenvedjük, mert érdemeljük,
Azért mi es békével elszenvedjük.
Ne nézzed te bűneinknek számtalan voltát,
Érdemöknek teelőtted semmi voltát,
Csak tekéntsed az Krisztust, mert fogadtad.
Mondjunk néked dicséretet az szent Jóbval,
Te vagy Isten, szent fiaddal, Jézus Krisztussal,
Szent lélekkel, mindhárman egy hatalomval.
Ez éneket szerzették Gyula-Fejérvárban,
Báttyáni Urbán feküvék kór ágyában,
Mikor írnak vala ezör ötszáz negyvenhétben.
