Szász Károly: Hazámhoz
Hírt se hallok már felőled,
Erdős, völgyes szép hazám!
Most, hogy távol vagyok tőled,
Most szeretlek igazán.
Azt a völgyet, azt a bércet,
Soha nem feledhetem
S kél szívemben vágyó érzet:
Hogy zokogjak kebleden!
Semmi, semmi ki nem pótol
El nem mossa képedet.
Kérdem a sebes folyótól:
Mért hagyott el tégedet?
Kérdem a szálló madártól:
Tán kiszáradt a berek,
Hogy tőled ő is elpártol,
Mint a hűtlen emberek?
Gondolom: a nehéz felhő
Arcod özvegy fátyola;
Gondolom: a síró szellő
Egy ösmerős furulya.
Gondolom: a virágillat
Esdő sóhajod talán;
S pásztortűz az a kis csillag
Kék havasod oldalán…
Téged látlak minden képben
Mely felém száll messzirül;
A sík rónán minden lépten
Bércid árnya leng körül.
Búcsúzó anya fiának
Szent ereklye képet ad,
S az, – habár az évek szállnak –
Mindig kebelén marad!