Endrődi Sándor: Emlékezés Széchenyi Istvánra
Dehogy kell külföldre menni!
Tanulságos, példás dolog,
Kapható itt akármennyi,
Csak jól meg kell nézegetni.
Valamikor, egykor, régen
Széchenyi is nézegette,
S népem, a te nyomorodból
Sarjadt fel sok dicső tette,
Mely hazádat naggyá tette.
Az igaz, hogy ő két kézzel
Fogta meg az eke szarvát:
Lelke tüzes ekéjével
Hasogatta, szántogatta
Roppant földed ős ugarját.
És szétnézett odakünn is:
Más nemzetek mit csinálnak?
Jó gazdaként átplántálta
Mindazt, mit ott jónak látott,
Munkakedvet, vídámságot. –
Sürgést, forgást, vérkeringést,
Új életet, egészséget,
S hogy talpra állj és fölébredj:
A gúny sebző ostorával
Ösztökélt munkára téged.
Éjjel, nappal csak rád gondolt,
Mindig a te arcod látta -
Az igaz, hogy végül aztán
Beleőrült a kegyetlen,
Rettenetes, vad munkába...