Finta Zoltán: Mai trubadúr éneke
bimbósan bókoltak dús rózsaágak
s az ég alatt s a föld felett
bujkált a holdas, csillagos varázslat.
Boldog, békés csillagjegyben állt a nap,
fényt öntött ránk és terített árnyakat –
s az ég alatt s a föld felett
én csak téged, téged, téged láttalak.
Szívemből akkor a számra szállt szavak
meghaltak menten, ha téged vártalak –
s az ég alatt s a föld felett
talán nem is volt más ilyen kába, vak.
Bizony azt vártam én, hogy megálljanak
csillagmiriádok és a drága nap.
S az ég alatt s a föld felett
hittem: mi vagyunk csak, kik Istent áldanak.
Az volt a szép, hogy szeretsz s szerethetek…
Mit is bántuk mi, hogy távol tengerek
s a föld felett s az ég alatt
ezt a világot vak végzet verte meg?
Hát rendjén volt-e, hogy hangunk reszketett
s a szájunk is vérzett, int a szent sebek,
ha föld felett és ég alatt
kettőnk körül egy Mindenség szenvedett?
Mondd, mit ér, hogy szeretsz s szeretlek s ketten
nem földön járunk, hanem fenn, egekben –
ha föld felett és ég alatt
az élő: halott már – csak temetetlen.
Add a kezed… Mert lehunyt két szememben
ásom a könnyek kútját tehetetlen.
A föld felett s az ég alatt
te kellesz most, hogy elkesereghessem:
Én így fogantattam, így, szerelemben,
e földre szültek, élni rettenetben.
A föld felett s az ég alatt
ezt éljem tovább? … Ezt? … A gyermekemben? …
A kertből zsongó, mézes jószag árad,
fáradt fejemnek sírdomb most a vállad
s az ég alatt s a föld felett
zengem zsoltárát a magtalanságnak:
Téged szeretni jussom semmi, semmi!
meghalhatunk, de nem fogunk temetni,
mert a föld felett és ég alatt
átkozott az, ki még magot mer vetni!
Reánk szakadhat ég s pokol s ezernyi
bajnak és kínnak szörnyűsége! … Senki
e föld felett és ég alatt
ne jöjjön minket díszsírhelybe tenni!
Elmúlhatunk! … De gyermekünk, egy cseppnyi,
nem lesz… örülni és így, így szeretni…
De föld felett és ég alatt
embertársára sem megy fenekedni! …
*
A kertből csend és mézes jószag árad,
gondolatomban sírdomb most a vállad.
Az ég alatt s a föld felett
kísértet járkál…
…Tűnj el szép varázslat! …