Sértő Kálmán: Sóhajos mosolygás
A fájva zúgó agyvelőm,
Szívemben ezernyi szúrás van,
Naponta pusztul az erőm.
Sors hozzám nagy tolvajbanda volt,
Isten elhagyott engemet,
Hagyta, hogy Sors deresre húzza,
Kedvet imádó lelkemet…
Ha megőrülök, most nem tudom,
A bolondházban, ki leszek,
Van, aki azt mondja: Napóleon,
Vagy: Batu kán, a fergeteg.
Egyik tanár volt, másik szegény
Üdvhadseregben közlegény,
Most boldogok, hogy milyen nagyok,
Átbújva: pokol küszöbén…
Egy hatvanötéves szakácsnő,
Fésüli, sminkeli magát,
Mert jön a mesebeli herceg,
Megkérni ráncos pracliját.
Köztársaságot kiált ki: az
Egyik bolond sem helyesli,
Hogy három izmos ápoló a
Kényszerzubbonyba hűsíti…
Ha őrült leszek, én nagy hévvel
Boldog és pazarló leszek,
A bolondház őszi kertjében,
Minden szemetet felszedek.
Minden bolondra ráfogom, hogy
Poéta, lelek ott sokat,
És én ál-Babits, szórom nékik,
A Baumgarten-díjakat…
Aranykenyér, 1939
