Dsida Jenő: Három parancsolat
1.
Tiszted az izzó szenvedést,
mely mindünket tisztára éget,
tiszteld a jóság glóriáját,
tiszteld a békés bölcsességet,
tiszteld a mártír szenteket,
a gyermeket, jámbor parasztot
és minden prófétát, aki
a sziklából vizet fakasztott,
habzó szépséget és malasztot, –
tiszteld a költőket, akik
veled vannak, bármerre mennél,
s több életet adnak neked
tulajdon ember-életednél.
Hajts főt az írások előtt,
melyek sárgultan szakadoznak,
s az ősi márványok előtt,
melyek lassanként repedeznek,
ódon kertekben porladoznak.
2.
Az igazságnak őre légyen
mindig benned az égi szellem,
hamis tanúságot ne szólj
fiam, soha önmagad ellen;
ne hazudozzál önmagadnak,
tudd meg, ki vagy és mire vágyol,
ha utad szólít, ne marasszon
fiam, dunna és renyhe lágy toll:
keményen kelj a renyhe ágyból
s indulj a bátrak mosolyával,
zengő lélekkel, zsenge testtel,
mint aki mindent megmutat
s magában semmi bűnt sem restell,
lépteit ingovány fölött is
titkos Isten hatalma ója –
kinek van ugyan sok-sok bűne,
gyarló egész emberi volta,
de még sincs rejteni-valója.
3.
Felebarátod ökre, háza
után kívánságod ne légyen:
ilyen szegénységekre vágyni
nagy szegénység és csúnya szégyen.
Orrodba édes illatot gyűjts,
szívedbe fényt, hogy az utolsó
napon is tudj örülni folyvást,
s eképpen szólj csak és ne mondj mást:
köszönöm, hogy tápláltakok,
hús, alma, búza, lencse, borsó!
Amint jó volt hozzám a bölcső,
tudom, hogy jó lesz a koporsó. –
Ki most lefekszik, nem kívánta,
hogy földje legyen, háza, ökre,
de amit látott, gyönyörű volt
és véle marad mindörökre.
És övé marad mindörökre.
