Endrődi Sándor: Tavasz
A galagonya-bokrok
Virágos ágain már
Méhecskék ringatóznak;
Harmat mosdatja frissre
Az ébredő fűszálat,
Szemérmes ibolyákkal
Langy szellők incselegnek.
Tavasz, tavasz van újra!
Lelkem mint hattyú száll az
Emlékek kék taván át,
S egy rég hamvába roskadt,
Meghalt tavaszra gondol.
Oh, annál a tavasznál
Rózsásabb, szebb, sugárzóbb
Többé soh’ sem pompázik
Ezen a nagy világon!
Csak jönnek évről-évre,
Mint bájos, ifjú lánykák,
Üdén, fürgén, vidáman, –
De ami arcukon báj,
Lényökben szűzi kellem,
S virulásukba szépség:
Nem, nem az ő sajátjuk!
Varázsát egytől-egyik
Attól a régen eltűnt,
De mindörökre élő
Tavasztól örökölte,
Amelynek fénye most is
Besugározza lelkem’,
Mikor mint hattyú száll az
Emlékek kék taván át…