Jóna Dávid - Szentjánosi Csaba: Gazduram - 2014. május
Valami jóféle csöndet kívánunk kedves olvasóinknak,
egy világ-hátlapú tükörben, hogy megláthassák verseinket.
egy világ-hátlapú tükörben, hogy megláthassák verseinket.
Gazduram!
Gazduram, itt ülök a délután folyamában,
lustán, mint felhők, nem is értem, hogy miért nem esek le
a csönd-egéről, mikor viharok vannak bennem, mikor
olyan nehéz minden rajtam, talán én is mint a felhő esőcseppenként-
betűnként esem le a lapra,
nézem a kezemet: sivatag, dűnék benne ahogy sétál köztük a magány,
hiányod hasogatja a teret, ahogy a tükörnek kell a hátlap, hogy
látni lehessen benne, kell világ-hátlapod, hogy lássam ki is vagyok,
néha futok, mint a zebra, néha ülök, mint a majom, néha sétálok, mint
a bölény, csipogok, mint a madár----gondozóimat: a szeretetet, a türelmet,
a békét várom, de most sok dolguk van a világban,
a kígyó: hullámzó hőmérőjén mérem az ijedtség fokát, ahogy sziszegnek a TV-ből
a hírek, ahogy országhatárokat szorítanak, roppantanak össze az
anakonda-hatalmak,
táviratoztam már a múltnak, a jövőnek, de válaszukat: az örök jelent- néha
nehéz megérteni,
elindulok-aztán megállok, elindulok-megállok, mintha próbálgatnám az utat,
de út nincs, csak átvágott táj, átvágott erdő, utakkal-összekaszabolt város,
a hidak, mint kis tornászlányok, kecsesen hídba-feszülnek, ahogy az autók
csiklandozzák hasukat,
de az én gondolataim: elgurult pótkerekek--Gazduram ha megállítod őket,
segítsd helyükre rakni, míg megemeljük fejemet, hogy aláférjen a mosoly-kereke....
Szentjánosi Csaba
2014-04-17
Jóféle csönd – Jóna Dávid
Jóféle csönd… belefeledkezős.
Az egykor gondosan összehajtogatott, eltett pillanataidban maradhatsz kicsit.
Néhány perc lehet, nem több. Vagy ki tudja?
Nem mozdulsz. Jólesik, ahogy a könny az arcodon keresi útját, s meg-meg lódul.
Vigyázod a csended, úgy, mint egyetlen szappanbuborékot, amit nem érinthetsz. Fénytelen ragyogás ez, a kézen fogott ember puha lépteivel mész, mintha tudnád, merre kell. Nem tudod. Vezetnek. Sorsába temetett létezésed örvénylik a jóféle csönd varázslatában.
Jóféle csönd… újragondolós,
szokáspikkelyei mögé látó csönd. Résnyire nyitott ajtó fénye.
Sziromkönnyű lesz minden, messzeség és közelség egyben.
Megjelenik a vágy, a némán veszteglő szerelemben, és érzékeidbe hízelgi magát.
Mondom: jóféle csönd ez!
Beléd karol a pillanat. És mindent visz. Miközben összecsúsznak az évek történései.
Idegen városok sosemvolt találkozásaiban készül a szív…, hogy mire?
A csöndön túli világra.
Öröklétről suttogó gyufaszálak. A szavakon túl barangolsz.
Ott, ahol érvényét veszti a test okossága. Talán már sehol sem vagy. És ez jó.
Elhanyagolt létünk szorongásaiból enged. Mossa arcod meleg nyári eső.
Nem az mossa, csak így érzed. Jóféle csönd ez. Kegyelmet hozó.
A véletlenekben nem lehet hinni. Így marad az, hogy semmi sem az.
Mármint semmi sem véletlen. Mozdulatlanságod helyet kínál a megbocsátásnak.
Hagyod magad. A harapásnyomok nem irányítanak. Nem elszánt vagy, hanem
könnyű. Jóféle csönd ez. Bársonyos.
Az idő már toporog, Téged akar. Nyerget sosem látott lovak dobognak a
füledben. Erőtlen és eltökélt vagy. Arra gondolsz, hogy később akarsz emlékezni erre.
Erre a jóféle csöndre. Mikor kisétáltál a zárt ajtók mögül.
Jóna Dávid (2014.04.17)
