Tompa László: Téli dermedtségben

Oh, föld, természet örök megujhodása,
Évszakok titkos váltakozása – reményem!
(Másnál kitartóbb, s igazabb remény?)
Immár csak te tudsz még biztatni, – biztass!


Im itt ma tél van és én is, mint a tél,
Aléltan fekszem el… mióta már!
Jön napra nap –: csak hófellege van,
Jön éjre éj –: csak halálszele zúg – –
De semmi, ami életről beszélne.
Pedig volt, volt – még nem is rég! – dalom,
Mint rajban a méh – voltak színeim!
(Nem ég több színben egy-egy őszi erdő!)
S a lelkem! – mily gyanútlan kedvvel áradt – –
Gátról sem tudva… De egyszerre csak:
Fagybilincselt meg. Sodró vágyaimnak
Zuhantában dermedt meg zuhatagja!
S most minden csendes, színtelen és fagyott.
Csak lelkem jegén kocog néha titkon
Az emlékezés, ez éber jégmadár…


Oh, hihetem-e, hogy ez a jég megtörik még?
Egy új tavaszgyőzelmes áradása
Szilánkká vet szét minden mostani kérget –
Áradás, mely új partoknak feszülve:
Hömpölyget ismét iszapot, virágot,
Holt galyat, – tükrös lányszemet, vihart,
Mélysége együtt rejt napot meg éjet,
Lentjében lét-nemlét ugyanazt dúdolja? –


Vajjon megérek-e még egy ily csodát?
És ők is, akik rám szeretve figyelnek,
Megérik-e, hogy majd egy napon síromban
Keresve – ott már ne találjanak?
De úgy bukkanjak, illatos újulás közt,
Egy erdőszélen elébük, amint
Valakit űzök, s fiatal szemem
A nap nyilait vígan visszadobálja? – – 

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf