Szabó Lőrinc: Káprázat
ölel a tavasz, becéz, rám simul
s keserű szívem a te drága, új
édességeddel édesíti meg;
mit öt érzék összehord, hízeleg
s csókol, mint az az öt delejes ujj,
mely tegnap az ujjaimhoz simult
s elhitette, amit nem hihetek.
Rózsaként nyíló tagjaidban élek,
napjaink a szirmai: mind ígéret,
illatukkal ittas a földi ég.
Kéz a kézben, tenger várakozásban
szállunk, együtt, világnagy utazásban:
rég benned már s még mindig csak feléd.