Barsy Irma: Uram, bocsáss meg!
s a tálentomot, mit kezembe adtál,
én gyarló szolgád, rejtetten elástam.
Fénye nem hullott bíztatón az estbe,
mert véka alá rejtettem a gyertyát
s lábam az utat hiába kereste.
Sok jószándékom bimbója lehullott,
szép indulásom zsákutcába torpant.
Sorsom szeszélye – vagy énrajtam múlott?
Ki engedi, hogy lustán elheverjek
aranyosbarnán, boldog-napsütötten?
Miért igéznek pillangó-szerelmek?
Oly szomorúan néz reám az arcod:
Miért csüggedek gyáván, féluraknál?
Miért nem állom hősebben a harcot?
Múlnak az évek, egyre sebesebben –
Méltatlan szolgád el mikor bocsájtod?
– Vagy engeded Uram, hogy újra kezdjem?