Jékely Zoltán: A Missa pro Pauperibus hallgatása közben
a koponyám
gurítsátok ide messziről,
a világ túlsó végiről,
hadd visszhangozzék benne ez a
mennyei muzsika,
s az imádság szava
a betegekért s a szegényekért,
s mitől most szinte szétveti a gond:
szegény magyarokért,
kiknek sosem volt ily szép templomuk,
s ha lett volna, sem állna ma –
Nekik köszönheted, finom világ,
ezt a muzsikáló csodát,
nekik, akik rongyos zászlók alatt
csontjaikból raktak védőfalat,
vérük sarából vályog-sáncokat.
Tudd meg, te Szerecsen Király,
ki állsz anyám szentelt gyertyáinál,
lángjuk nem csak érette ég,
de minden halottaimért,
Balassiért és Zrínyiért,
Bethlen Miklósért és Petőfiért,
s a földért, mely nevelte őket,
s kínált végtére magán- vagy tömegsírt,
és hányszor megdúlt temetőket!...
Bécs, Stefans-Dom, 1964. augusztus 12.
