Székely László: Imádság szegénységért
Nagyobbat kérek: szegénységet!
Ne hagyj aranytól megvakulni,
Rög-sínylő fűként elfakulni.
Ha munkám itt-ott siker érte,
Ne a földön fizess ki érte.
Míg szegény vagyok, taszigálnak,
Hibáim fölött strázsát állnak,
Naponta hétszer megaláznak,
S neki űznek az Istenláznak.
Mit ér a lélek galamb-szárnya,
Ha egy aranyszál visszarántja?
Magamért és a lelkek végett
Hagyd sorsomnak a szegénységet.
Zörgetek, amíg meg nem adtad
S cserébe csak magadat hagytad.
