Oravecz Diána: A Csillag búcsúja
Hatalmas erő feszítette szét a két világot,
Mintha ezernyi álszent mosolygás
egyszerre mutatta volna meg minden mérges fogát.
Tehetetlenül néztem a távolodó Földet,
A milliónyi bánat okát, s gazdáját.
Szántam a Medvét vakságáért...
Pedig egy Csillag volt az ővé, a szerelméért.
Édes málnák butították, tüskés, gonosz lények...
Milliónyi évig óvtam volna, fényemmel borítottam,
De fényemet a Földön könnyen bemocskolhatták,
hisz hangom halk volt, a gonoszak nevetései elnyomták
Már nem kívánom a napot a Földön,
Már azt sem akarom, hogy szavamnak higgyen a Medve,
Csak emlékeit óvja, szeresse és szépen emlékezzen.
Én többet már nem térek vissza hozzá,
De innen fentről, hol újra erős vagyok és ragyogó
Figyelem s mint családomra vigyázok rá.
Édes medvém, ha a keserédes hazug málnák félreállnak,
és hamis illatukkal többé nem kábítanak,
Pillants fel az égre, hol én mosolyogk le Rád,
Majd akkor megvilágosodik a valóság, s fájni fog az igazság,
mert a Csillag nem hazudott, nem csalt, s sohasem bántott...
Téged szeretve hallgatott, hagyta, hogy mocskolja mindenféle hazugság.
De most már hazatértem, újra nevethetek...
Nevetésem édesítse be életedet, s az életemet!
