vitéz Somogyvári Gyula: Egy kis magyar fiúhoz
s dobd a sarokba a játéklovat.
Magyarországon mást már játék járja…
(Ránkborult barna fellegek sátra,
Magyarországon most nem süt a Nap…)
Dobd a sarokba, félre a bábút!
Nézd csak: a bácsi mit ad teneked,
jaj, csecse játék! Nézd hogyan villan!
Csontnyele sima… szép hegye is van…
Tiéd öcsikém, kis csöppnyi gyerek!
Szorítsd marokra. Így kicsi lelkem.
Ugye, hogy tetszik? No mondd, hát beszélj!
Pillanat sem kell s tíz szívet átszúr…
S hallod öcsikém? – Messze Kassárul
bús, magyar jajdulást kerget a szél…
Apró öcsikém, ki magyar bimbó,
hát ez a másik kell-e vajon?
Fényes csövében hat bogár szunnyad…
Csitt!... ott délben most szívekbe szúrnak
s vérrózsa nyílik a fehér havon!
Hát ez a játék, amit most látsz itt,
kell-e öcsikém – te hazátlan árva?
Kristályüvegben fehér halálpor…
De hallga!... Csönd most!... Erdélyországból
metsző sikoltás száll a világba!
Apró öcsikém, néked adom mind
csak dobd a sutba a lovat, babát!
S ha sohse nyílik az ajkad imára
s kezed se téved soha virágra:
ott fönn az Isten mindig megbocsát.
De ha nem tudod, mi a gyűlölet
– mit most szívedbe belemartam én –
ha csak egy percre is elfelejted:
akkor én fojtom beléd a lelket
árva magyar-bimbó, kis öcsikém…!
1920. március
