Aranyrákosi Székely Sándor: A székelyek Erdélyben

/A hasonló c. eposz előhangjából/

Fegyvereket zengek s nagy tettű hősöket, akik,
Hadviselő kézzel legelébb fundáltanak Erdély
Halmain országot, miután Sicambria térén
A honnyos nemezt két részre szakadva csatázott
Egymással. Sok erős scyták elhulltanak ottan,
És rágták Nyúgot fölvényét jeles éjszaki férfjak.
Hét ezeren maradának az ádáz harcnak utána
Irnakkkal miután Aladár elhulla vitézül,
Öszvejövének azért a hősek tartni tanácsot.
……. Felkölt Zámbor fia, Kálnok
És rezegő hangját ekként intézte feleihez:
„Honnyosok, országot fundálok, harcra sertények!
Halljátok szavamat! Térjünk haza régi előink
Országába, nehéz rontott nemzetnek erősek
Harcaiban kétes viadallal szerzeni honnyot.”
Felkele most Irnak s így monda vezéri szavával:
„Népvezetők, hadban bölcsek, sereg őrjel, scyták!
Vaj mi okon térnénk eleink vad földjire vissza?
Jég és fergetegek honnyába, sovány bércekre,
Hős eleink kijövének: ez ok kísztette kijönni
Éjszakról bőv és termékeny földre lakozni,
Kinccsel vért emelő borral, gazdagra, nemesre,
És örökül hagyták unokáknak s bírni sajátul.
Térjünk vissza nehéz úton sivatagba, derékből.
Így öregjeink és gyermekeink elhullnak epedten,
És keveset vezetendnek, elérvén honnyba, vezérink,
Most hát én egyebet mondok: kiki tartsa eszében:
Földet előbb fával, terméssel gazdagot és jó
Folyamokat, békés helyeket vizsgálni tanácslom.
Frigyet szerzek erősb népek fejedelmivel, avagy
Hogyha különben nem, vérrel kell szerzeni honnyot.
Hölgy, öreg és ifjak, fegyvert ingatni tudó nép.
Egy dandárban előálland többitni hatalmunk;
S mi vad oroszlányként kölykéért tusakodva csatázunk,
És vagy lakföldet vívunk, benn lakni maradván,
Vagy honny nélkül ellehetünk, hadban oda veszvén,
Esküszöm én legelébb, hogy kész leszk élni tinéktek,
Kész meghalni. Ti is vérfrigyet kössetek együtt,
S honnyunkért fegyvert ingatván, céra siessünk.”
     Mint mikor éjszak erős zivatarja csap által az erdőn
A tölgyek zúgnak, távolra kihallik az árzaj:
Így zúgott a nép, a hang riadozva csapongott,
Végezvén Irnak, seregéhez szólva, beszédjét.
Ellátták és elszánbák letelepleni nyugton.
Ekkor száz kémet nevezének menni le és fel,
Halmokot és tereket szemlélni, annakelőtte
Zágon, Haddurnak főpapja beszélleni így kezd:
     „Haddurnak védett ős népei istenimádók!
Hős eleink, mikor a Méotisz partjain által
Jöttenek, áldozatot tettek mennybéli jutalmul
a hadakat vezető Istennek s céljokat érték,
Mert Isten védé. Nagy dolgokat kezdve, mi is most
Áldozatot rakván. Haddurt tisztelve könyörögjünk.”
Így szólott és isteninek botjára könyökle.
     Visszafelelt Irnak s így hangza vezéri szavával:
„Botviselő főpap, Haddurnak titkait őrző.
Légyen akaratodként a szent szer; gyűlni parancslom
Népeimet, könyörög s frigyet teend minden ezennel,
És osztán bizakodva, segített célra siessünk.”
     Monda s parancsot adott bégyűjteni népeit. Érc kürt
Harsoga szét a nagy térségen, jött az örzön nép,
S görbe karéjt állott. Zágon mély csendben előment,
Hozva lovat ragyogó zablán, leütötte süvöltő
Bárddal, szent vérét csészékből földre leönté.
És könyörögve borult Haddur képének elébe:
„Haddur! Népvezető ecyták őrzője, Hadisten!
Áldd meg hadnagyaink, népünknek fegyvereit áldd meg,
És vigy békében, boldog honny földjire lakni!”