Sajó Sándor: Szomorú bizakodás

Ti csörgősapkás hörcsögök,
Ti színes játékhólyagok,
Elpestisedett nyavalyások
És talmi magyarok:
Ti mind, akikhez nincs közöm,
Köszönöm nektek, köszönöm
Hogy nem a tietek vagyok.

Az én dalomban
A tieteknél szentebb fáldalom van
S ez magyar szívből bokrozik,
Mint új hajtás a régi törzsön,
És új gyász, új hang, új erő
Az újfogású régi húrokon, –
És én vagyok és nem ti vagytok
Keservben Adyval rokon.

Mert végzet sír az én dalomban,
Pattogva ég a magyar erdő
És véres csonkok jajgadoznak
És bukdácsol a vakremény;
Az én dalomra – ó, tudván tudom –
Zokogva sírnak, lelkesülnek,
Akik még el nem férgesültek,

Ínségbe láncolt magyarok;
Bennem magyar sors átkosult
És ős rögök fájdalma fáj, –
Azért azértis;
Ha lesz még egyszer Magyarország,
Leszek még én is. Ámen. Ámen.