Weöres Sándor: Thule

Napsütés harsány nevetése,
tengerhabok ölelkezése,
felzúdult vérű kakasok,
mennydörgésben újúlt szivárvány,
a teret összevissza járván
mindég adósotok vagyok.

A nagy világ sok kis világa,
hány váratlan kigyúló lámpa,
egy pad, hová ülnöm szabad,
végzetemet átvilágítja
a folyton forgó tűzparittya,
míg életem meg nem szakad.

Holtig vezet? halálon túl-e?
A hajó indul, messze Thule
ismeretlenben integet,
a felhők mind-alacsonyabbak
és ritkán nyílik rajtuk ablak,
de vár a nem-látott sziget.