Nemes Nagy Ágnes: Az alvó lovasok
hegyoldal-széles hómező.
A sík lejtőn egy kockakőhalom.
Gömbölyű élein
forró, fehér hólepedő:
egy kupac alvó beduin.
Micsoda arcok hajlanak
a föld felé, sötét bokorban,
e fordított szoborcsoportban?
Micsoda szikkadt, fekete
gyökérvonások és velük
forró, sötét lélegzetük –
És mélyen lent a part alatt
micsoda beduin lovak,
formájuk itt-ott kidagad,
amint istálló-folyosókban
dobognak, némán, láthatatlan,
s gyökérszakállas nagy sörényük
meg-meglendül a föld alatt –
S velük micsoda mozdulat
mikor a forró földlovak
hátán a földes, barna törzsek
lombhajjal nyúlnak egyre följebb,
s egy óriási, lassú szökkenéssel
kiugranak.
