Füzesi Magda: Téli éjszakán
Morzejelekkel titkot fénylenek.
Jajgat a lélek, dörömböl hiányod.
Éjfél rikoltoz a világ felett.
Most balzsamozzák a megkínzott fákat
a víjjogó, vajákos vén fagyok.
Ítélet nem volt. Kegyelmet sem várhat,
ki vére hulltán daccal hallgatott.
Az őrült csend most megfojtja a tájat.
Havat zabál, vonítva felröhög.
Hová rejtsem a sápadt ibolyákat,
míg álom-ágyon csonttá görbülök?
/1980/
