Kőszeghy Elemér: Télelő
hideg akar lenni,
koccan a fagy
bokszcsizmája,
s megvillan a semmi;
jaj-idő ez gyáváknak
– ember-arcú nyúlnak –
bármily mélyre
rejtőzzenek,
a fagyok lenyúlnak;
vadalmafa gyökere
az egekre fordul,
varjúhad hull
holt ágára,
gyászhirdető lombul;
csöndet hallgat a harang,
hangja hóvá kékül,
hálni mennek
most a vágyak
pörlekedés nélkül;
agyunkat mord fellegek
báván körbelengik,
hűvösödik
ez az idő,
s ránkszüli a – semmit…
/1985/