Demeter Attila: Válság

Nem ilyen világot
álmodtam magamnak,
ahol az ideák
a pénzhez tapadnak,
ahol a sivárság
ünnepel a bűnben,
klipek és reklámok
fogannak fejünkben,
ahol az erénynek
helye sem világos,
fiktív történelem
és csalóka pátosz
vesz körül, és pénzed
vérebeket hízlal,
minden szép ígéret
packázik a kínnal.

szozattovabbacikkhez

 

Deák Mór: Október

ázik a
ház fala
rombol az ősz
tizedik hónap
mindig esős
férges a bánat
a földre esik
élnem is itt kell
és halnom is itt

ballag a nyár
nem látni nyomát
fagyokat vicsorog
este az ősz
aki még itt van
futna tovább
semmiért senki
nem felelős

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Gótika

hiába símogatsz
aranyfüstöt szurtos bakszénre,
itt-ott megüregül
feketén rajta pokol.
világköz ennyi,
potyán kottázod fütyölni
tövismadár haló énekét,
hátadon letörött
szárny helye.

megzabolázott villanypóznák
sorolnak vártát arcodon…

ébresztőórádban
csattognak vagonkerekek és
már ecsetpenész leng
gyónásálmaid híg huzatában;
hogy’ is tervezhetnél magadnak
hátbaverős feltámadást.

feszíts hazug aranyfüstöt
kézhátad ráncaira

 

Csáji László Koppány: Haza(felé)

Hiába írok. Hiába kérek. Hiába kiáltok.
Előre lépek – mondják – ha sorba állok.
Tudatot terelő Bálvány fia oktat.
Sorakozz! Igazodj! – ez a dolgod.
Félreállok, hányok. Elkotródok.
Maradok szabadon szaladó vad.
Lesajnálva néznek befutott barátok
Azt hittem, ha mindent elmesélek,
Közben lassan majdcsak hazaérek.
Hiába gátolnak píszí-szemérmek,
Széttéptem egy zsugorodó fényképet,
Mi zsebkendőmmel immár összeérett.
Véget érni látszik a ma esti álom éppen,
Keresem a kulcsot, de nem találom.
Kiszaladnak a gyerekek, a feleségem,
Tágra nyitják a kaput, végre hazaértem.
Olyan lett a vége, mint a mesékben.

szozattovabbacikkhez

B. Mihály Csilla: Barkapihék

Bomlik a hajnali ég. Vaj-puha barkapihék
szállnak előttem, utánam, napsugarakra sudáran.

Telt-aromás kikelet zsenge rügyön kireped
s búg az örömbe merülve pörge szeleknek ezüstje.

Szép az idő s a napok krisztusi csendje ragyog,
dalra fakadva a fényben földre lopózik az éden.

Barna Zsolt: Toxic

(az én Tobacco Road -om)
.
Ahol a jóllakott éhínség
réme, az ablakon kinéz
Ahol kihűl falon a kétség
s rémiszt a zöld penész.

Ahol anyám lila szeme
fekélyt üt apám kezén
Ahol testvérem éneke
vért sír tébolyult fején.

szozattovabbacikkhez

Barna T. Attila: Éjszaka az intenzíven

A nővérkék most gyűrött angyalok,
míg röpködnek, arcukra fagy a részvét.
A kórteremben rossz álom dadog.
Az új beteg néma-riadtan néz szét,

míg kúsznak testén tekergő csövek,
s karját szétvetve fekszik a vaságyon,
vetkőztetik a biztos, gyors kezek
e szenvtelenül steril másvilágon.

Kurta szavak, pontos mozdulatok.
Injekció ideges hegye villan.
A folyosón didergő rokonok.
Az orvos ásítást fojt el titokban.

 

 szozattovabbacikkhez

Albert Zsolt: Tél után

Ma elkezdhetjük lekaparni a téli réteget,
ami eltakarja, maga alá temetné az utcát.
Maradék sötétség szivárog ujjaink közül.
Engedd, nem baj ha az éjszaka így rövidebb.

Kialvatlan tavasz jön, jégvirágos levegő,
kertkapu az idő, beragadt bogáncs a perc.
Kerítésen varjú, a tél károgó hangjegye,
mi pedig hullámzó mezőkön távolodunk.

Czipott György: (.)Le soir de rien (2)

dünnyögő Kisapámnak

.vasbögréd csörgő ütemére
semmi illegette magát
.így ropunk valahányan
sejthetlen mintájú táncot
keresztül ítéletes éjen

egyet előre
egyet hátra
tá- egyet nincsbe
tá-tá- semmibe kettőt

.kútmélybe már
hiába várok csillagot
kávára Jézus ült
lábainál körül szétköpött
száraz makukahéj
…tá-
…tá-tá-
.vasbögréd alján
kortynyi alvadt
walpurgis-éj

.mikor tanult meg
teremtő
ölni?

Kemecsei Gyöngyi: Zarándoklat

Az én utam fáj.
Túl mélyen süpped
finom homokszemekkel
lepett lelkembe
a hozzám tévedt
hajótöröttek lábnyoma.
Csak állnak
holdam meleg fénye mellett,
maradva mennének,
karuk ölel, de lábuk tétova.
Most apály van.
A lábnyomok, mint izzó kráterek.
De változom...
...égre rajzolt
hologram leszek.
S dagályt hozok majd,
mely mindent eltemet.

Szentjánosi Csaba: Világok között

Moszkva és New York között,
az óceán levetkőzött.
De a városok szemérme,
a távolságot
tengeralattjáróival megvédte.
Moszkva és Washington között
átrepült a remény,
a víz még mindig hideg köztük,
míg az egyén gazdagságában
lett az emberiség szegény.
De Buda és Pest között
sem más a helyzet,
hiába keresztelték meg a Dunával
a társadalmi rendet,
kilóg a lóláb, meg a bankszámla,
habár a villamos őrhelyét bejárja,
eldobott papír lesz csak a nap,
amit majd Jézus keze kihajtogat.

Gavallér János: Zárvány

Lőtt-fejű papagáj kacagás csábít
mezei villamoson, kattogó zajban
örökség úton vasparipa nyerít,
s duzzog, nyikorog peronon a fagy,
nagy-utazás egy-egy tiszta lélegzet.
Elmosódott képek flegmán rohannak,
talán hazatalál minden utazó,
aki bír még hajlandósággal bízni,
szükség-menetidő alatt csatázni
a jelen közönybe űzött prostitúcióval.

Vámos Hang György: Csönd

Hatalmas csönd jár a réten,
varjak tépik a havat
s fent a szürke égen
éppen
megcsillan egy tenyérnyi nap!

Látta, aki odanézett!

Mint a maga elé révedt
halász, a jégbe vágott lék alatt
a titkos vizek mélyére tartó
konok és hallgatag halat.

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Jelentés

Nekem fontos volt
minden ami régi
a szék amelyen
megpihenhetek
és ellazulhat
agyamban a tegnap
és nagysietve
új igéretek felé
mutat a holnap
és élni írni
édes hullámtörés
rátalálni az
elveszett csodára -


szozattovabbacikkhez

Radnai István: A címzett elköltözött

Jagos István Róbertnek

valaki kopogtat kocogtatja az ablakot
nem jár erre senki darvak és vadludak
szembe a megvadult szelekkel
évek leveleit sodorják üres naptárlapokat


neked már az idő csak vándorlás
túlvilági vadludak nyakába kapaszkodsz

Dóczi Székely Gábor: Jó hír

Jó hírem, hogy megvan az élet!
És nem olyan, mint ki elszéled…

Az új év sohasem boldogabb,
Hiába zengi sok szabad rab.

A jobb itt nem várható, hacsak
El nem apad bennünk a vacak.

Hisz nem használja a nagy világ,
Jézustól az égi vakcinát.

szozattovabbacikkhez

Müller Péter Sziámi: Kiváltságos

minden asztal foglalt
bármelyikhez ülj le
ez a vonat megtelt
üres minden fülke

ez a hajó elment
feljuthatsz még, hátha
megy veled egy nő is
foglalt, mégsincs párja

kiváltságos vagy
tied, ami nincs
zsebedben a zártosztályhoz
az egyetlen kilincs

 

szozattovabbacikkhez

Tóth Zita Emese: Te

Mindenem meglenne, mondta.
S szívét egy kopottas tálcán
karnyújtásnyira tolta át
az asztalon.
Nekem elég, ha a tied
dobogását hallhatom.


Majd lenyaltam szájáról
a keserű cukrot,
s láttam, amint szemében
a csók vágyat, a vágy
félelmet bontott,
míg pupillája írisszé nőtt.
Én néztem, ahogyan
zavartan csapdossa
szárnyait a szembogár,
s mégis tenyerébe rajzoltam,
hogy szeretem őt.


Népszerű halál.


Most két nyers szív
fölé hajol az aggodalom,
torkom cirógatja
és hagyom,
hadd váltson ütemet
bennem a remegő térdű lélek,
ujjaimat hideg kezébe zárja,
s fülemben hang szól:
Vidd te is az enyémet.

Czipott György: (.)Le soir de rien

    dünnyögő Kisapámnak

.vasbögréd csörgő ütemére
semmi illegette magát
.így ropunk valahányan
sejthetlen mintájú táncot
keresztül ítéletes éjen

egyet előre
egyet hátra
tá- egyet nincsbe
tá-tá- semmibe kettőt

.kútmélybe már
hiába várok csillagot
kávára Jézus ült
lábainál körül szétköpött
száraz makukahéj
…tá-
…tá-tá-
.vasbögréd alján
kortynyi alvadt
walpurgis-éj

.mikor tanult meg
teremtő
ölni?

Kőműves Klára: Dolgaink

(1)
Csendesnek tűnik most a kert,
és szótlansága mellett bőven
szólhat ok, de mégis, ha a Nap
felé csukom szemem, hallani;
ölén a bokrok kontyát bontó
sápadt ősz szuszog.


(2)
Sok barátom van, de még sincs
egy sem – ezen morfondírozom,
amíg a felhők szépen elvonulnak
itt, és rám pereg pár búcsúszót
remélő elszáradt levél, de mi jót
is mondhatna a magányos, aki e
bolygón tán csak létezik, egyéb-
iránt nem él?

szozattovabbacikkhez

 

Máté László: Csésze

Kevés pofont adj a bűnnek.
Két bögrében zöld teát.
Helyettünk a szándék ültet
csemetéket odaát.
Sokat kérek, semmit várok.
Több lehet, csak ennyi kell.
Miért van közöttünk árok?
Ki előz meg bármivel?
Bodorfüstben él a hajlam.
Grafitképek árnyai.
Mosolyodat így akartam,
senki nem fog bántani.
Keveset adj. Áldást kérek.
Elszakadhat minden kép.
Hadd legyek egy hasznos féreg,
országodban vadvidék.
Sokat vár a hiú ösztön,
falra karcolt szép neved.
Lelked ruhaként felöltöm,
álmodom, hogy értelek.

Nagy Horváth Ilona: Altató

Álomidő 5jpg

Ringasd őt, Univerzum.
Dúdoljanak neki a csillagok.
Takarója legyen a kozmosz zümmögése,
suttogó fényekkel érintem, mintha látnám:
békén ringó álmok mozdulnak kedvesen
szép lélegzetére.

Homlokom mögött
bolygókkal babrál a végtelen,
helyét keresi megannyi dolog,
fényszögek ígérnek jövőt és háborút,
ereimben reménytelen araszol a vér,
hallgatom, ahogy a világ dobog.

szozattovabbacikkhez

Serfőző Attila: Kék rapszódia

Mint forró aszfalton fáradt esőcsepp,
nyom nélkül, folyton követtelek,
ahol nem létezik tér és az idő,
egymásból alkottunk képeket.
A Hold súlya alatt fáztam veled,
majd rugaszkodtunk egymásnak,
(…)
van, hogy mindentől féltelek,
és rácsok mögé zárnálak.
*
A idő változik, de mi nem (!)
hisz’ nincs mire emlékezni;
ha nem történt veled semmi sem,
nincs kupolád, sem romjaid,
ha nincs varázshegyed, nincs hit,
csupán néhány hozzád írt idézet,
az emléktelenség szétszakít!
Jelenbe zökkentem általad,
a pillanat magába ölel,
bennem ismerted meg önmagad,
álmodra, álmom felel.

 

Ernst Ferenc: Gyere

Gyere, ülj ide mellém.
Nézzük együtt, ahogy
színes levélkönnyeket
hullatnak az őszarcú fák.
Talán a nyarat siratják.
Az elmúló időt.
Talán az örömtől teszik,
hogy újra lábaik elé hajol,
fehér leplében érkezve a tél.
Gyere. Ülj ide mellém.
Simítsd le könnyeim.
Lágy ölelésedben hozd
vissza a nyár melegét.
S közben takarj be,
tisztán csendesen,
hagyd, hogy tőled
káprázzon szemem.
Vezess, magadhoz,
amíg még járhatok.
Hagyd, hogy én hagyjam
a frissen hullt havon
az első lábnyomot.

Albert Zsolt: Konzervhorizont

A viaszmindenség kertjein, karón ül a remény.
A remény egy holló, elolvadt létformánk tőkéin.
Felhőkön gyalogló, égitestet hordozó idők
fényszálain haladva, szervünkké lett térképvakság.


Életben maradásért a bolygó sebkitűzőt ad.
Hálóvető felhőhalászok merítenek vershalat,
ha rájuk lenne hagyva, már főznék a jövőt.
Egy korszak pengéje hasít a konzervhorizonton.


Fényen túli nemzedék, makrélák szárnyain.
Az alsóosztály a megmenekülésre gyakorol,
kitaszítottak levese fő, korcsok végtelen sorfala.
Tenyerükben egy sötét csillag darabja dobog.


Nincs ég a föld alatt, csak bolygó felszínén pokol,
mezítlábas mennyország, szeretet dagály foglyai.
Elindulás, megtorpanás és haladás, majd megint.
Hol vannak az érkezések, mindenki várótermei?

 

 

Gaál Áron: Kimondani, ami létezik

A rácsodálkozás hiányzott,
a szenvedély,
ami úgy érinti meg a virágot,
hogy sose feledje el a kéz.

A leltár hiányzott,
ami egymás tollpihéit számbavéve,
úgy őrzi meg a másikat,
ahogy van, minden tévedéssel.

A repülés hiányzott,
a közös szárnyalás,
ami mélyet és magasat fog be
íve alá…

Talán csak egyetlen szó hiányzott,
az, amire a szánk is éhezik:
hogyha kigondoltuk a Világot,
kimondjuk, ami létezik.

Jagos István Róbert: Adjon az Isten

Adjon az Isten szebb jövőt:
Szép földemre szent esőt,
Fejem fölé hűs tetőt,
Két karomba szeretőt!

Adjon az Isten új reményt:
Bús szívemnek szenvedélyt,
Két szememre éji fényt,
Úgy ragyogjon rám az ég!

Adjon az Isten szerelmet:
Szív dobbanjon szívemben,
Számra csókot lehelve
Mondja azt, hogy: szeretlek!

2009

Kapui Ágota: Posztmodern

Álmaink makulátlan vásznaira
posztmodern képet pingál a világ
vonat elé lök az újabb reggel
elkap a perc és élővé varázsol
sebzett ujjakkal ragad át a kínon,
és kimenti lelked e szűk időkeretből
mit rád szabott a közel és a távol.

2016

Kányádi Sándor: Láttam én már

láttam én már
nyugdíjra sandító
anarchistákat
garast-fogához-verő
forradalmárt
hitetlen papot
- a kocsmárost is ha inna
tönkremenne -
okítottak engem

szozattovabbacikkhez

Szervác József: Szerelmes vers

Margitnak

Hát hidd: szeretlek. Végül is igaz.
Válassz testemből bátran egy szöget,
szilánkot, más csecsebecsét
magadnak. Bár mind a tied

e sok kacat: vérsár, csonttörmelék,
csikorgó mész, hegek, halálnyomok,
szétszedheted, ha kell, s ha nem -
nyugodtan szétdobálhatod.

szozattovabbacikkhez

Albert Zsolt: Homlokán eső

Ha letörlöd a port ingujjaddal,
a távcső lencséin át láthatod
mi veszett el rég és találsz-e
még valami megtartanivalót.
Van-e tiszta rét a hús mögött
ami fehér mint a habzó víztaraj?

Beteg könyörgés a test vitorlája,
vörös és süllyedő naplementék.
Az idő homlokán eső a verejték.
Ha nézned kellene hajnaltól estig,
bírnád a partra sodort roncsokat
és az arcok nyomait a fövenyben?

Czipott György: Beégett negatív

Kenyérszegéskor mindig
(lásd, immár bennem reszket),
karcolt három keresztet.
Kezem, akár anyámé…

Listáz polgár szegénység.
Kamaszláz bármit akart,
holtan, élőn fogva tart.
Szavakban sincs kitérő.

Leng finoman dohillat,
s perzsáig lóg lámpafény.
Fogytán isten és remény.
Most ver hidat tüdőbaj.

Üvegvitrinben ódon,
didergő porcelánok.
Bénult egyhelyben állok.
Már vadásznak csillagok.

Deák Mór: ÖNARCKÉP KRUMPLIBOGARAKKAL

A krumplibogárvadász
nem pihenhet soha,
mert jönnek a bogarak,
jönnek a krumplira.

A krumplibogárvadász
jó, ha mindig figyel,
és vastag kesztyűt vesz fel,
amikor menni kell.

A krumplibogárvadász
elsiklik afölött,
hogy narancssárgát fosik
s nagyot roppan a dög.

A krumplibogárvadász
nem fociszurkoló,
csíkos a kitinpáncél,
támadóra való.

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: Múlandó

Volt előtte.
Már utána van.
Csak közben volt szép.
Most arctalan.
Előtte csend.
Utána némaság.
Boldog nevetések
közötti néma sáv.
Áradás volt.
Most vizes homok.
Parti homokban
vizes lábnyomok.
Érintés volt.
Érző pillanat.
Hangok voltak,
és nagy szavak.
Volt előtte.
Már utána van.
Sértetlen maradt.
Örökre karctalan.

Farkas Gábor: Két másodperc

.
Csupasz ujjal mutat rám az este,
csillagok közt egyedül vagyok,
sétálok a kihalt koszos utcán,
céltalanul követ rugdosok.

Csak úgy pattog, fürgén porban táncol,
olyan frissen, üdén hempereg,
széles folyó keskeny hídján állok,
kopott kövem zuhan, s integet.

Két másodperc s elsüllyedt a mélyben,
búcsú nélkül végleg távozott,
egyszer talán felcsillant a fényben,
ez volt minden, társam elhagyott.

Azóta is keresem az éjben,
azt a társat, ki ott elveszett
vannak kicsik, vastagok és véznák,
az igazit sehol sem lelem.

Vak vándorként járom a világom,
térköveken búsan ballagok,
rám tekint egy könnyes szemű angyal,
pislognak a fénylő csillagok.

Fülöp Kálmán: Jelentés

Nekem fontos volt
minden ami régi
a szék amelyen
megpihenhetek
és ellazulhat
agyamban a tegnap
és nagysietve
új ígéretek felé
mutat a holnap
és élni írni
édes hullámtörés
rátalálni az
elveszett csodára -
hogy nyers agyamban
mit takar a rés-
finom lehelet
fehér papiron
és szerelem

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Árnyék fut az éjszakában

Árnyék fut az éjszakában,
félelmeim tarisznyája
nyakában
céltalan hajnal dereng,
- valahol ébren virraszt,
stréber,
engedelmes utcagyerek -
őszharmat didereg,
titkon remélt napfény szunnyad;
szoknya lebben,
dédelgetem emléked,
a föld forog,
s a körön kívül bamba tekintet
könyörög;
egyszer, csak még egyszer
szeretne
szédült éjszaka után
versenyt futni az idővel.

2021.08.10.

Irlanda Máté: Korán kelni

Ma korán keltem, könnyedén, mintha veled.
Két kávét csináltam, ahogy szeretjük,
keserűen és feketén,
és elkortyoltam a teraszon,
szemben az üveggel, egyedül.
Tegnap késő éjszaka vitted le a szemetet.

Lefutottál a lépcsőn.
A cipekedés férfimunka, mondtam volna,
ha ott vagyok, mosolyogva, mert tudom,
hogy ezzel felbosszantalak. De nem lenne
kedvem kimászni az ágyunkból, csak néznélek
felkönyökölve, betakarózva derékig, ahogy
magadra kapsz valamit gyorsan, és értenéd,
hogy csak lusta vagyok, és manipulatív, de szeretlek,
amit finnül úgy mondanak, hogy ’minä rakastan sinua’.

szozattovabbacikkhez

Jóna Dávid: Megbocsájtottak

Volt itt minden, de már elfogyott.
be kell érnünk azzal, ami van.
Vízen járni csak vastag jégen lehet,
nagyot taknyolva, mielőtt rian.

Felénk a túlélés játszik, a kapaszkodás.
Mert közömbös már a vágyunk.
Örökös készenlét: köpünk-nyelünk:
ennyi az összes tudományunk.

Felettünk hömpölyög az idő,
mint sodrása vérbeli pataknak,
s mi itt mocorgunk legalul
akár medre alján a barackmag.

Vagyunk, mint egy buszkerék,
mi gördül, lefékez, dadog.
Épp olyanok, mint a bűnök:
bocsáthatóak, bocsáthatatlanok.

Kalász István: Gyerek lenni megint – Anyámnak

Éjjel arra ébredek
hogy reggel majd átmegyek hozzád
anyám és rájövök a sötétben hogy
nincs
akkor az éjszakában szeretnék
járdáról leugrani kukás autót
megbámulni a repülőre kiabálni
hogy …nézd…
zebrán csak a csíkra lépni
bogárnak enni adni buszon a
gombot jól megnyomni este
tenyérről morzsát nyalni az
őszt hajadban nem kérdezni
ágyból téged még megszagolni
magamnak titkot adni álmomban
a sötét elől elszaladni és hajamban
az őszt neked reggel megmutatni.

Kemecsei Gyöngyi: Jó minden így

Jó minden így
és jó miden úgy is.
Az egyik most erre,
a másik meg arra visz.
Itt lágy lábam alatt
és puhán,
de forrón ölel a homok.
Ott talán
talpamba metsző kavics,
de hűs a víz,
ami köztük átcsorog.
Mind az én utam.
Ami van
és ami csak lehetne.
Ami lent van,
azt úgyis átírja a felette.

Kiss-Telki Rita: Csönd volt

Milyen hideg lett, nem is válaszoltál,
a kérdés belefagyott a csendbe.
Néztem ahogy felállsz, rá is gyújtasz,
ahogy a hátad a füst körbelengte.
Egy kölcsönlakásban voltunk,
és meztelen léptem ki melléd,
még nincs válaszod – mondtad,
de én tudtam, hogy szeretnéd.
Milyen csend volt, mezítláb álltam
és rettegve hallgattam bele…
nézem ahogy felállsz, rá is gyújtasz
csak nem tudom, emlékszel-e.

Milovics Mónika: Elhomályosult emlék

Hajnalodott. A lelkem ébresztett fel. A pokol legmélyebb bugyrait jártuk együtt, pedig alig volt a testem tizenhárom.
Maró savként járta bensőmben a táncot a tudat, hogy soha többé nincs kinek virágot vinnem a Dunáról anyák napjára. Két hét alatt sem hittem el, hogy a zöld szempár többé nem szór szikrákat apámra, a kezében nem lesz többet az öcsémen eltört fakanál, nem olvas majd senki otthon Moldovát és Márait.
Ránéztem a – mellettem békésen alvó – Down-szindrómás nővéremre.
– Mi lesz veled, te szegény kis árva lélek? – tettem fel a kérdést, talán kicsit magamnak is.
Felkeltem, mert az esti edzés után nem mostam ki a fekete tornadresszemet. Megnyitottam a csapot és figyeltem, ahogy a mosópor fehér gyöngyei feloldódtak és eggyé váltak a vízzel. Így képzelem azóta is halált.
A jól megszokott kávé és cigi illatkombinációja zökkentett ki a merengésből.
– Ma megyünk a Hajnikával értetek az iskolába autóval. Háromkor temetjük anyátokat – törte meg a tébolyító önmarcangolást apám.
– Rendben, tudom – válaszoltam és kiléptem a fürdőből.
Lopva néztem a konyhába. Láttam, ahogy kitette az asztalra anyám csészéjét is és a félbehagyott könyvét lapozgatta.
Az iskolabusz zaja még soha nem fájt úgy a fülemnek, mint azon az átkozott napon... Felnéztem. Mindenkin ideélen ruhák díszelegtek, mintha karnevál lenne. Akkor hasított belém, hogy április elseje van. És nekem "bolond ballagás".
Egy pillanatra elhittem – tréfa –, hogy nincs többé anyám...
Sokan voltak... Nem mertem sírni. Aznap sem és még jó hosszú ideig.

Müller Péter Sziámi: AMIBEN ÉLSZ

Te soha nem voltál kisgyerek.
Te már soha nem leszel felnőtt.
Mit lőttél már megint magadba,
csak, hogy lásd azt az érdekes felhőt,
AMIBEN ÉLSZ

Nagy Ilona: 4,5. Közhely

    „A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban.” /Hamvas Béla/
    Memento mori. Satírozzuk a táblázatot. Mennyit leéltünk, és mennyi van még vissza hetvenig. De legyen az bármi, nem azért kell megtenni vagy meg nem tenni, mert szorít az idő, és holnapután már túl öregek leszünk. Hanem mert olyan logikátlan egy eltékozolt nap, egy eltékozolt alkalom. Fokozzuk: eltékozolt élet. Fokozzuk tovább: pláne, ha nem csak a miénk. Tenni vagy nem tenni. Mérhetünk pusztán ebben is. Én máshogy mérek. Gondolni vagy nem gondolni. Vágyni vagy nem vágyni. Én vágyban mérek. Szikrában, gondolatban és lángban mérek. Hatalmas, perzselő tüzekben. Legyen az hegymászás, vadvízi evezés vagy bármi emberi dolog, ha gondoltam, de nem tettem, az pont olyan, mintha tettem volna, csak még gyáva is vagyok. Elégni gyáva. Ha csak egyszer is elképzeltem. Az első pillanattól az utolsóig… Ha gondolatban enyém volt, erkölcsről papolni gyengeség. Tegyünk ide még egy szót. Legyen az a sőt. Tehát: sőt. Akkor nem csak tolvaj vagyok, hanem hazug is. Megtévesztek. És tékozlok. Hamis képmásomban gyönyörködöm és gyönyörködtetek. És most megyek satírozni, mert vasárnap van, megint ellőttem egy hetet.
    Szeretlek. Nem vagyok gyáva.

Pethes Mária: CSILLAG-INGGOMBOK

megnyitom szívedet
bezárod az enyémet
nem tudom mit
keresek a semmi közepén

márványéjszakák
haldokló anyanyelv
a kétségek homályában
csatlakozást lekéső szavak

el kellett volna mondanom
mintha csak ismeretlen
utasnak a vonaton

nem tudom mit kerestem
mindent jelentő szívedben
a semmi közepén
*
nem a hiányod az üresség
ami bennem lüktetett
igaznak véltelek te sejtjeimben
végmenő lassú hervadás
fölmagzott szerelemvirág

megnyitottam szívedet
bezártad az enyémet
annyira voltunk a túléléstől
mint Isten magányruhájáról
lehullott csillag-inggombok

Radnai István: mielőtt felnőttem

szerelmeim mind a temetőkertben
kiskamaszként az érett nők
becéztek társaságukat kerestem
rég volt még ötvenhat előtt

az idők szétszórták álmom sem maradt
virág s emlék illatában
miért keresnék már néma hantokat
a világ forgatagában

anyámnak küldtek szép képeslapokat
néha megemlítve engem
leáztattuk a bélyeget mind ragadt
préseltük is vastag könyvben

színes virágok szál ibolya helyett
ha leveszem ma a polcról
leszáradt rég az argentin lehelet
a sok évtizedes portól

kiskamaszként tetszettek az érett nők
és bezárult minden ajtó mielőtt

Szabó Lajos: Nekem az a lány…

Nekem az a lány tetszik
ami esélyes,
hogy esélytelen.
A lánynak az a göndör hajú,
s picit nagy orrú fiú,
aki a maga fura módján helyes.

Emlékszem,
(egy szakadt Bukowskira
fájt a fogam)
amikor a könyvtárba menet
hamburgert evett
az a lány,
csalamádés volt a szája
s epilált a hónalja.

Később, az egyik
vidéki fesztiválon,
az anyja vitte utána a hátizsákot,
ami nekem döbbenet volt,
neki vörös arc.

S mikor vicsorított már az este,
egyedül volt
nem lógott rajta senki,
Se a nagy orrú srác, se a jó édesanyja.
Akkor arra gondoltam,
hogy lépni kellene,
le majd később félre.

Aztán, amikor
már úgy össze voltunk nőve,
-mások szerelemnek mondják,
de mi nem ragasztottunk rá
semmilyen olcsó, kis sablonos matricát-
azt találta mondani:
,,Vasárnap délután,
az vagy nekem.
A hétfő előtti szabad órákban
lapuló stressz.”

Varga Rudolf: Úrfelmutatás

Milljomnevû, egyetlen
Isten!
Ha
van még közöd
hozzám, szólj, adjál jelet,
vagy csak bólints, hunyoríts
egyet, add, legalább
eljátszhassam a jófiút,
bár lehet,
már késõ.
De
azt mondják,
Nálad, Nálad
semmi sem lehetetlen,
miképpen a földön,
azonképpen a mennyekben.
Hát akkor,
kegyelmezz meg
nekem,
csak
még most az egyszer,
kegyelmezz,
gyógyítsd meg, gyógyítsd meg
sohanembékülõ, megátalkodott,
megátalkodott lelkem.

Vernyik László: Nincs már nekem...

.
Nincsen már nekem Valakim!
A Csend csak faggatja magát...
Nincsen már többé az, akin
éreztem magam illatát!
.
Önterhétől roskadt templom,
egy három hajós hullaház
a lelkem...Visszhangzik, s hallom,
amint harangja meggyaláz!
.
A hívek elmentek régen...
Csak a vén vak kántor maradt!
S egy csombék a harangkötélen!
...Tán arra köthetnéd magad...
.
Óh, Szent Üresség! Nagyuram!
Miért vonít rám vak ebed?
Leülök. Nekem nincs utam.
És mondandóm sincs több neked!
.
Valami borzalmas érzés
hirtelen úgy hullott le ránk...
Egyre nehezebb a légzés,
egyre halkabb a Miatyánk...

szozattv


szozat a tiszta hang
 SZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf