Zsebők Csaba: Végtelen tengerből gyöngyöket halászok

Végtelen tengerből
gyöngyöket halászok
Végtelen létünkben
ősgyönyört hajhászok

Bár tudást szomjazok,
stációkat járok
Tudókat faggatok,
látót imitálok

Talán az is vagyok –
rontásokat rontok
Kötéseket oldok,
hamis békét bontok

Átlagtól eltértem,
ősanyagból értem
Lüktetésből lettem,
békét tenni jöttem

Végtelen tengerből
gyöngyöket halászok
Végtelen létünkben
ősgyönyört hajhászok

Flórián Tibor: Ha majd…

Ha majd reszkető kezeddel
tükröt tartasz szám elé,
és fényére nem száll többé pára,
ha majd ajkamat a némaság
örökre lezárta,
rád lehel a mélyből
és megszólal helyettem, fűzöld
hajával a föld.
a csend olyan nagy lesz,
hogy meghallod a kert neszét,
és a tücskök a hosszú, agát
éjben kizengik
utolsó versem dallamát.

Kannás Alajos: Magyarnak lenni

Magyarnak lenni
a Hazában szinte bűn
s kívül: keserűn

/Magyar haikuk/

Kisjókai Erzsébet: Gyertyaláng

Viasztestében rejlik az, mi él,
mi égni tud és fénytadó.
Csak őrzi azt fehér rudacska,
hogy tartsa, biztosítsa életét,
mint lelkünket a testünk zárja be
védelmezőn, akár rabot,
bár nyitva hagyott egy utat,
hogy fellobogjon ott az értelem,
és alkothassunk.
Viaszba öntve így vár benn a szál,
türelemre kényszerített ideg,
kanóc, mely lángról álmodik.
Ha tűzre kap, és teste olvadón
már fogyni kezd, ujjongva ég, lobog,
utolsó cseppig fényt ad, boldogan.
Ha szólni tudna, végsőt lobbanón,
ezt mondaná: Kár… Mert égni jó…

Ha kilobbanok, én is ezt súgom:
Kár… Mert élni jó…

Négyesy Irén: Csak addig éljek

Ó, én csak addig éljek,
amíg lobogva égek!
Míg bódító az illat,
és ragyogó a csillag.
Míg lángolnak a színek,
és íze van az íznek.
Míg rettent a mélység,
és gyönyörű a kék ég.
Míg sejtelmes a mély csend,
és dal susog a szélben.
Míg az öröm rámhajol,
és metsző a fájdalom.
Míg dallal csendem megtöröm,
és nem tudom, mi a közöny.
Amíg kohódban égek,
te bús, bolondos Élet!

Tűz Tamás: Anyám

Ha már apámról írtam, szólnom kell anyámról,
kinek virágszép arca ma is visszalángol
egy régi színes őszből, láva-forró nyárból.

Az élet nem terített szőnyeget elébe.
Tízéves volt és máris dolgozott szegényke.
Félárvaként csöppent a szívtelen mesébe.

Korán reggel futott a divatáru boltba,
padlót súrolt, sepert, a csomagokat hordta
Hamupipőkeként. De nem omlott a porba.

Felküzdötte magát és kiszolgálólány lett,
élete-sorsa egy árnyalattal már szebb,
de még nagyon messze a tündökletes várhegy.

Egyszer csak rajta volt a menyasszonyi fátyol.
Suhog, fel-felragyog hatvan év távolából.
A régi fénykép üszkén szeme is világol.

Anyám szeme, homloka, simogató ujja,
lágy hangja, ahogy altat, bölcsődalom fújja.
csak egyszer szólna még, a síron túl is, újra.

Tudom, hogy álom ez, de hátha megvalósul
a nagy hegyek mögött, hol kristály-csipke hó hull
s a lélek hirtelen az öröklétbe bódul.

Gaál Áron: Magam ellen

Magam ellen, másokért,
de nehéz az élet!
Mások ellen magamért,
nehezebb, mint véltem.
Mások ellen másokért,
ha ezt tudtam volna,
magam ellen magamért,
sose szóltam volna

Jagos István Róbert: Ágak nélkül

Immár gyökér lettem,
vézna karjaimmal ások egyre mélyebbre
– a lélek is ott érzi jól magát –
s míg te papírkérgeiddel állod a sarat,
addig szív hasad
fent és lent egyaránt.

Ágaink nincsenek...
valaha én voltam, még nem is oly rég,
tudásom csekély s mégis... a szenvedély volt,
mi éltessé tett.
Egykor zölden a magosban,
ma tipródva föld alatt viszem
tovább változó életünk.

Kisfiam, te alig voltál ág és levél,
de derekasan állod törzs-helyed
s én, mint gyökér, majd táplálom
sorshited, ha lesz még hozzá erőm.

2010

Kapui Ágota: Alulnézet

Megoldottam minden apró gondod.
Kigomboltam rajtad minden gombot.
Kitaláltam, mit gondolhatsz rólam.
Méltattalak írásban és szóban.
Levetkőztem minden rossz szokásod,
rajtam kívül nem is maradt másod.
Nem segít már ezen szó, se képzet:
perspektívám örök alulnézet.

2018

Kányádi Sándor: Mikor szülőföldje határát megpillantja

a szívem kolumbusz árbockosárból
kiáltó matróza mikor
idáig érkezem

minden más táj csak óceán
ez itt a föld
a föld nekem

1975

Szervác József: Reggel

Ha miénk volna ez a reggel,
fénnyel, fullánkos félelemmel,
előtolakvó kopjafákkal
bár, ha miénk volna e reggel,
kések szemeznének szemeddel,
lehetne, az Isten is rád vall;

s minden bűnt, ha miénk e reggel,
megmelengetnél tenyereddel,
simogatnád, mint hullafoltot
gyermeken anyja, ez a reggel
miénk, halálos ítélettel,
kivégzik áldott asszony-voltod;

miénk e börtönudvar-reggel,
tiéd, a testedben szögekkel,
enyém, a számban mésszel, sárral,
kettőnkké - világ a világgal.

A. Túri Zsuzsa: (Fájdalom)küszöb

Fáradtan,
homályos szemmel
bágyadtan
keresel majd,
mert te sem érted,
véred hajt,
hogy mért voltam
én több mégis,
zsebedben bicska,
kés, a fétis,
s érzed, hogy fent,
vagy alant, érted
jártam jégben,
tűzben,
sárban,
fürödtem,
vagy éppen
kúsztam,
bátran
száz ország
porában,

szozattovabbacikkhez

Albert Zsolt: Sújtólég

Egy zsúfolt tüdőben ébredt és körülnézve
látta, hogy mindenki gerendaként áll fulladás
és remény között, ami a belégzésnél teherrel
érkező gőzös mozdonyszörnyeteg. Sújtólég.

A nap ráfeszült és a terpeszkedő forróság alatt
a bordás tetőszerkezet minden belső erejét
összegyűjtve nyílt ki, nehéz ritmussal szülve
antitesteket izzadó lebenyes húsfalain át.

Ő pedig levegőt kapkodva állt és az olvadó
életcsöveken ordított Istennek. A lehetetlenül
fekete sötétben ütemre csapkodó vermelők
hangjai jelezték kimaradozó légzését.

Színtelen halálról álmodott, akadály nélkül
visszaszületni valami alvó semmibe. Nem
számított arra, hogy térdelve kell várni, míg
mégis leásnak érte háromszáz méter mélyre.

Czipott György: Merre át?…

későn ébredőknek

vagy, miként fontosulva szó
mi világgábrong haragról?;
ebeknek megugatni jó

arc, ráncok mögött, halavány
ki még megmaradt magadból?
nem tükör, csak csöndes magány

ha majd vallod, s átlengi félsz –
nyakadban kereszt kibillent.
lásd (bárha éjjel) mennyit érsz,
hisz kész vagy föladni mindent,

tűrsz, ha tűrhetnéd még jobban…
– no, jobbra át!… vagy balra át!
s hogyan mentheted magadban
magadnak ennen gyilkosát?

Deák Mór: KULCS

mindent elveszít az ember
kulcsokat
szívet
gyökeret
a gyerekkor
magától elver
szádon a szitok megered

mindenkit elveszít az ember
élőt és holtat
egyaránt
magányod
éjszakánként felver
magányod
önmagába ránt

saját magát
is elveszti az ember
őrzi
egy ágy alatt két forint
takarítani
többé már nem kell
múltra jövőre rálegyint

az ember is elveszti az embert
másokat
s a mást önmagában
amikor hitt
még tenni is mert
hazájában
így lett hazátlan

Ernst Ferenc: Hiánytalan

Minden hiánynak súlya van.
Még annak is, ami súlytalan.
Nincsen sok, s nem létezik kevés.
A hiány olyan... semmi létezés.

Ha volt, de már nem lehet tied,
hiányát érzed, e furcsa semminek,
s ha nem szülte más, csak képzelet,
miért hiányozna, ami nem is lehet.

Belül üvöltenek éhes farkasok,
féligazságban, nem a fél vagyok.
Lesz még, aki hallja, érti csendemet,
s figyel rám, mielőtt élve eltemet.

Kinek kellenek a testmeleg szavak,
kinek a hiányok nem hiányzanak,
kinek az ölelése a legszebb oltalom,
létregényemben, az utolsó oldalon.

Fövényi Sándor: A folyó

lehet, nektek csak egy név a Duna,
pedig mintha az ég aludna benne,
a medre az ágy, és néha oly lágyan szólít,
hogy különös vágy bódít,
mert nyárasszony térdig felhajtott szoknyában,
lábal a part menti sodrásban,
ilyenkor meleg a víz, akár a szív
mielőtt őszbe pihenne.

egy kőhányáson szoktam ülni,
onnan nézem ahogy a teherhajók Pest felé dohognak,
este, mikor jelzőfényeik felragyognak,
vöröses szalagok futnak a fodrokon,
kinn a fűzfalombokon megpihennek,
majd tovább sietnek,
lángra gyújtva az ártéri őzek szemét.

mégis, talán a téli folyót szeretem,
mikor fölötte hófehér sirályok szitálnak,
és a nyárfák agancsairól rebbenő kárókatonákat
vijjogva szidják, ha azok halat találnak,
már mindenütt a dér az úr,
a hidegtől néhány csillaggomb meglazul,
- a vízre csusszan az ég sötét kabátja.

Kalász István: Útbaigazító

A végállomás előtt eggyel
kell leszállni a buszról
balra menned a sötétben végül ott a ház
fel kell jönnöd a lépcsőn a lakásajtó
nyitva a konyhaajtó jobbra szemben a
fürdőszoba balra a nappali ezen kell
átmenned aztán két ajtó lesz előtted –
nyiss be -
az első ajtó mögött dobozok lom hideg
bú baj rossz szó motyó velem a második mögött
sötétben tartalak és alszom a fal mellett majd
veled.

Kiss Teleki Rita: körbe idő

sodrása ugyanoda visz ki
valaki létrát dönt az égnek
felhők súlyát vajon elbírja-e
azt hiszi felettük mást ígérnek

hová gondoltunk felém hajoljál
körbe idő együtt sodorjon ki
felettünk ég csillagok útja
és távolabb nem láthat senki

Márkus László: Hajnalodik

Fond reám testedet, fogadj öledbe újra,
lelkem életemmel fehér batyudban már.
Hajnalodik, fölöttünk alszik a szentkép
s finom fények serege jár lábujjhegyen.

Müller Péter Sziámi: MELYIK OLDALRA ÁLLSZ?

Mi leszel, ha nem leszel?
Kipukkadsz, és elveszel?
Lesz majd egy szobrod,
amit fellöknek?
Egy lúzert látsz
vagy egy cinkelt ászt
a mandzsettájában
a főnöknek?

Most jön a java,
kell mindenki szava,
és van az a madzag,
a méregbe mártott.
Ha meg akarják mondani,
hogy mikor hova állhatsz,
te alapíts inkább
egy szerelmespárt(ot)!

Németh Máté: 6. osztályon...

(Pszichiátria)

Úgy érzed Felmagasodsz
mint dús képzetek nyomán
a nyarat kolduló rekedt suttogás, es önös
nyíltságod időmintáidtól visszafogott képeslap.-
...Csak egy
mozdulatlan ábra
a tagolatlan önkívület feszültségei között,
és a mindennapos
vízióid alatt,
Görcsbe rándul a
háló ingeden
táplálkozó vigasz...-
De Megítéltetésed,
röhögve panaszold,
s azt ki tekintetedben menekvőn nyomot hagy,
nyüszítve bekeretezett értelmedben,
óvatosan gyakorolva, magadnak valld.
Mert tulajdonképpen
a nap és az éj között, Húsöbleidbe beléd szakadt
a tablettáktól megkönnyebbült kórterem....

Paál Marcell Hesperus: RITUÁLÉ

.
A lassulni vágyó mindenséget
öltöm magamra; selyemruha.
Lendülni csábít, átölel, éltet
a kavalkád színű, fanyar csoda,
ahogy sajog és bódít, ha érkezel.
.
Mint ájtatos manót a halálnász,
megigéznek az őselemek,
azt suttogják, hogy reám vársz,
s kavargó táncukból ébredek,
oly hirtelen, hogy vétkezem,
.
és elhiszem néhány ostoba percig;
más mellett is csak az enyém lehetsz.
.
A létezést magamra öltve, táncra
csábítok isteneket. A hűségem rajtuk
nászruha, csókom ajkukon fanyar
és éget. A szerelmem kavargó, örök
csoda; felerészt halál, felerészt élet.

Pápay Eszter: Ostinato

És fújod tovább anyád dalát
vagy esetleg épp másét –
a józanságtól szkeptikus
hitetlen Tamásét,
az elveszett kisöccsét,
ki random vízbe fúlt,
a folyton ismétlőét,
ki semmit sem tanult,
a lelkes amatőrét,
ki úgy színészkedett,
hogy örökké csak játszott
az élete helyett,
az eltitkolt porontyét,
a hősszerelmesét,
ki lazán lekoppintott
több Andersen- mesét,
a hátba szúrt fivérét,
ki alig volt baka,
még épp csak indult ölni,
s már holtan ért haza,
a vesta-szűz mamáét
( a vére is talány )
ki babból préselt pürét
mint cukrász-konyhalány ,
a kiugrott lelkészét,
a vándormesterét,
a hat ujjal született
táltos gyermekét –

Véredben a daluk,
fel sem ismered;
tüzet raknak benned
dévaj istenek.

Pelesz Alexandra: Pajzsot írok...

.
Ma valahogy szétgurulnak a betűk.
Összeszedném őket, s toronyba raknám...
Ne vers legyen most, hanem a falaknál
is erősebb bástya,
vár - de ne kártya, mit
elfúj a szél is, vagy egy sóhaj!
Körém erő kell!
Betonból aura, mit se Isten,
se a földek ura nem lép át!
Összeszedem hát
a betűket...
Írok belőlük pajzsot
ami mögé hiába akartok
döfni tőrt vagy kardot!
Előbb törik el a penge,
minthogy újra
szívbe szúrva
megsebezne...

Pethes Mária: Absztrakciók

magas búzát földre terít a szél
senki földjén szerelmeskedünk
névtelen vadvirágok bókolnak
mezítelen testünknek

elsuttogom még nem tudom
hogyan menthetlek fel a rejtőzködés
alól és mivel bizonyíthatom többé
már egyáltalán nem vagyok
közeledben a régi

villám hasítja ketté az éjszakát
mennydörgést vonszol a Göncöl-szekér
mintha kísérteted haladna át a tű fokán
mintha a semmi selymébe öltöznél

szíved még mindig engem tékozol
pulzusod pár másodpercre kihagy
a vágyak lázas szökkenésében
még rám éhezel de még mindig
valaki más húsába zártan létezel

naplementék és napfelkelték közötti
távolságban úgy tűnik élsz de valaki
más aratja le éveidet és beledagasztja
a föld kovászába

továbbra is érzem mágneses vonzerőd
te a józanság hűvöse a titoktartás vidékére
űzött kalandor de már nem hiszem
hogy visszatérhetsz elhagyott kikötőmbe
hajódon az összetartozás rakományával

Radnai István: Hihetetlen hit Európa

már kell még kel anyai dombokon
mögöttünk bécs berlin és trianon
lám csak a nap alatt változás
az éledő valóval határos
odalent zászlótlan néma város
sugaras hajnal tűz semmi más

semmi más csak a virrasztó lelkek
rákóczira harsonára kelnek
a rádió hangja nem recseg
vézna tornyok állnak harangszurony
a kereszt a kereszt nem drog sulyom
harangszó nem temet nem temet

ablak nyílik homályos a jövő
hercegem imre fenevad-halál
szemében vulkán ébred feltörő
kell ezredév s még száz míg megtalál

Szabó Lajos: ébredés-álom-életvonal

felkelsz a kis szobában
most is muszáj
fekszel még egy darabig
és a homályt próbálod
kipislogni a szemedből
hűvös van
nálad mindig az
az ablakon víz csorog
a könyvekig
verseskötetek
és néhány regény
a párkányon
sorban
nem katonásan
csak úgy érkezési sorrendben...
az jut eszedbe
hogy éjszaka álmodtál
és még
meg is riadtál a sötétben
de az volt a legvadabb
az egészben
nem tudtad hol vagy
otthon
egy autóban
ami a-ból b-be tart
vagy valahol máshol
amiről fogalmad sincs
még az is meg van
ahogy próbálsz
megbizonyosodni a holról
szemgödröd
sötétzöld karikáin keresztül
vakságodból
világot csikarva félálomban...
alig egy karnyújtásnyira
az éjjeli lámpa kapcsolója
de az nem opció
mert nem a megváltás szinonimája
és akkor a lebegés megszűnne
elhajolna az álom-sztori
egy teljesen más irányba
rém
erotikus
vagy a rém-erotikus sávba
de már reggel van
palást arcú a plafon feletted
világos
mindegy is
már elmúlt
nincs
az álmok dolga
az
hogy elhagyják a testet...
később
a konyhában
amikor krumplit pucolsz
az ebédhez
érzed
ahogy
a vizes keményítő beszívódik
bőröd pórusain keresztül
egyszerre kényelmetlen
és furcsa...
a kést a deszkán hagyod
a kikészített fűszerek mellett
paprika oregánó stb
a mosogató csak néhány lépés
megvárod amíg a csapból
meleg víz folyik
-ezek csak éhes és jelentéktelen pillanatok-
folyékony szappant csöpögtetsz
a tenyeredbe
és végig nézed
ahogy megtelik vele az életvonalad
majd próbálsz mindent lemosni magadról
mindent...

Székely Máté László: - Csak nekem –

Minden szavad
Válogatott lényeg
Minden szavad
Leolvadó bélyeg

Minden szavad
Légnyomás a fronton
Minden szavad
Megsimítja combom

Minden szavad
Eldobom a fűbe
Minden szavad
Olaj máglyatűzre

Minden szavad
Őrködik a vártán
Minden szavad
Könnyen megtalálnám

Minden szavad
Felvésem egy fára
Minden szavad
Csend lesz nemsokára

Átvirrasztott éjjel búcsúzik a rend
Titkos jeligével változást jelent
Összetépett oldalt űz a kerge szél
Hallgat a csend, hallgat, csak nekem beszél

Szentjánosi Csaba: Ella Mama

Bottal jár, keze eltört,
történeleméves,
a háborúban bújtatták…
mikor, sok férfi volt rá éhes.

Ősz, lassan ballag, mint a felhők,
drága férje 30 éve halott,
szemeiben, őzike félelmet őriz,
éveket, amik legyőzték a napot.

Alsószeli, Jurtanapok, már
a templomba se jut el mióta,
de harapófogó kezében a seprű-
óriás szegét, most is fogja.

Ella Mama, a falu Édesanyja,
kukoricaszárak veszik körül,
s ha szívébe érkezik egy régi-
emléküzenet, már annak is örül.

4-kor kakaskukorékolás, 7-kor
megszólalt a templom harangja,
Ella Mama idős? Dehogy, kezében
a jövő csirkenyakát tartja.

Minden évben, ahogy látjuk,
egyre fiatalabb körülötte a világ,
Deák Bill Gyulának, Ella Mamával
kellett volna énekelnie rockoperát!

Varga Rudolf: MÁRIA-BÚCSÚ

Ha már nekem senki
sem vesz, vásálok
én
magamnak
mézeskalácshuszárt, s rögvest
befalom, befalom,
befalom az utolsó morzsáig,
ha
én
már senkinek,
és
nekem sem vesz senki
de senki,
semmi búcsúfiát.
*
Nincsen
édesanyám. Hát,
megsimítom
én
magam, lopva
megsimítom a kobakom,
megsimogatom, ha simogatni
senki, de senki
sem maradt.

Vámos Hang György: Gyomormosás

Dózsáról nem,
egy szót sem!
Eleget öklendett már e nemzet!
A közös tornak befellegzett!
Sápadt Idő rám hiába tátogsz!
-- adom az ostobát
dühöm nyelem,
éhem ellen,
-- itt harapj, itt a jelenben:
általam, bennem!
Idő te szellem!
Úgy akarom:
engedd,
a csikordulások fogadon
hadd próbáljanak engem
-- magamon!
Ami vagyok,
amiért lettem:
a vétlen anyagon
ne emésszen,
égjen a hatalom!
-- Halni halok:
a bérem
nem kérem,
-- kiérdemeltem!

szozattovabbacikkhez

Zsebők Csaba: „A Dumánál”

Bár elsőre Brezsnyevnek állt a zászló,
de végül Viszockij nyert

Pillanatokra eltűnhet az igazság
a Volgában, az Elbában s a Dunában,
Reichstagban, Országházban, Dumában -
De aztán a lélekkel együtt csillog

Mert mindig a Viszockijok győznek
a Brezsnyevek felett
Csak túl nagy az áldozat,
mint az orosz bárd

Győry Dezső: Kenderáztató

Magosnövésű büszke kenderszárként
gyönyörködtettem embert, madarat
s amíg nem adtam magam a világért,
a gyermekkorom husson elszaladt,

a kezdő nyár már kendermagjaimban
érlelte sok csöpp titkos olaját,
hasis lehettem volna s álmaimban
sok szívet mint bü jártam volna át,

de másra rendelt engemet a gazda,
kinyűtt a földből s gúzsba kötözött
s posványos vízben a hínáros gazba
nagykíméletlen belelökködött,

bájmagvam elhullt, kis szemem kirothadt,
minden, mi voltam, rommá ernyedett,
hős lándzsás testem elmúlásba posshadt,
jajgattam, sírtam, – Ő nem engedett,

most már a napra vettettem s keze
már ácsolgatja végítéletem,
mire megcsordul a ház eresze,
kész lesz tilója és a gereben,

ami még régi bennem, rajtam és
belőlem múló s emlékeztető,
pozdorja lesz a zord tilóban és
csepüm kitépi fogas hehelő,

szösz, kóc, csepü, virág és mag kihull,
múltam s jelenem merő szenvedés,
de majd ha fényes hit-szeme kigyúl,
rámsüt a nyugvás: a rendeltetés,

bekerülök a fonóba s az Isten
folytatja majd a tengeri mesét,
minek se vége, se eleje nincsen
és fonni kezdi szálam életét,

hogy majd fehér gyolcs: eszköze lehessek,
lepel vagy zászló, mint elvégzi Ő,
– hej, élet, áztatója ezereknek,
csak ne nyomná úgy szívemet a kő.

Mécs László: Leány a hegyen

Egy süldő leány vezet a hegyre,
türelmetlen, integet egyre:
lassan megyek,
ez a virágos hegyi ösvény
túl meredek!

Valami baj van, barna gyermek!
Lélegzetfojtva ránk figyelnek
ködök mögül
a ködpipáló hegytitánok
köröskörül.

Valami baj van! A cipellőd
szárnyas talán, hogy mint a szellők,
gyorsan repül,
könnyen surransz, tündéri módra
és gyermekül.

A szíved is száll pille-módon:
hogy május nyílik fent az ódon
hegycsúcs szívén,
pedig már nyári nap nyilaz le
az ég ívén.

Valami baj van! Férfi lábam
lerokkan tán az életlázban:
lassan megyen,
virágot nyom szét mázsás léptem
a vén hegyen…

A hátamon a tarsolyomba
zord sziklát raktak nagy, goromba
sötét kezek,
botomon súlyos rovás-írás:
lassan vezet…

Szedtem a jó és a rossz tudásnak
fájáról szomj-csillapításnak
gyümölcsöket,
ki sokat ízlelt s hegyre megy: csak
lassan jöhet…

Látod, magány-országból jöttem:
az ősz palástja leng mögöttem
két vállamon,
bársonyló bánatból szövődött,
de vállalom!

Azért lassabban lépj húgocskám,
kirándulásunk letudom tán
s a hegytetőn
csiklandozó mókákat mondok
nevettetőn…

Pósa Lajos: Minden múlandó

Bizony, fiam, minden múlandó,
Mindörökké sír a harangszó,
Fiam, a föld mindent betemet,
Csak a dal él, meg a szeretet.

Sárosi Árpád: Ifjak, köszöntlek

Időt ígérő, duzzadó gerezdek,
Nap-váró fürtök, álmodó hegyen.
Szűz nóta csendül kristálypoharakban
Várom, hogy őszre bő szüret legyen.

Várom: kigyúljanak a hegytetőkön
Pirosló lángú szüreti tüzek,
Hogy felköszöntsem, áradó szavakkal
A legszebb kedvet, amiben hiszek.

Szűz nóta csendül kristálypoharakban,
Te hozzád keres utat ifjúság,
Te vagy a kedv, mely bíztatón ígéri
Az emberiség áldott Májusát.

Te vagy a kedv, a viharok borúján,
A lelkek éjszakáján áttörő…
Hangos szüretnek aranyló borával
Köszöntelek hát: Élet

Szentes Erzsi: Laco Novomeskỳnek

Ó, vers, szegény, mire születtél,
tiltott gondolat!
Most didereghetsz éjben, fagyban.
Soha napfényre nem kerülhetsz,
sem emberi szájra,
hol édes illatként élhetnél
tovább, vagy éles élhetnél
tovább, vagy éles pengeként.
Vigasz lehetnél talán, vagy ír.
    Oda kell hogy adjalak
a kósza, ügyetlen szeleknek
anélkül,
hogy termő talajra esnél,
s egy másik szív felelne

Gaál Áron: Bagdad kávéház

Marihuánát szívtam vízipipából
s úgy éreztem most repülni tudnék
futottam lefelé meredek úton
kezemet lengetve szárnyak helyett

láttam a múlt mosolyát az estben
futottam, el ne érjen az álom
nagy szemű arab lány hastánca /kedvem
tellene benne/ fejemet akarta

futottam lefele, nem értek utol
se cédák, se szüzek, se mások
nem tudtam, hogy Párizsban járok
Párizs fölött épp lement a Nap

futottam egyre a tűnő fény felé
át történelmen és emberöltőn
a Szajnánál megnyíló ég felé
sorsom elől, sorsot betöltve

és futottam amíg csak bírtam
hallottam megannyi szívdobbanást
Wildet láttam, Malarmét sírban
a Latin negyed árnyékával

kezemet lengetve szárnyak helyett
a szent Geviviéve-hegy utcán
úgy éreztem, hogy repülni tudnék
felhők között kettesben emlékeddel.

Párizs

Jagos István Róbert: Hazafelé

Lassan lépdel velünk a nyár.
A sarokig még biztos elkísér.
Azon túl valami megfoghatatlan
Mindenkitől enni kér.
Lelkeket rág és énekel,
Hullajt könnyet, vércseppeket.
Kezeid csonttá fagyva szorítják
A megmaradt perceket.

2010

Jagos István Róbert: Hazafelé (2)

Lassan lépdel velünk a nyár.
A sarokig még biztos elkísér.
Azon túl valami megfoghatatlan
Mindenkitől enni kér.
Lelkeket rág és énekel,
Hullajt könnyet, vércseppeket.
Kezeid csonttá fagyva szorítják
A megmaradt perceket.

2010

Kapui Ágota: Ők ketten

anyám elém tett egy könyvet
apám kosarat dobott
anyám elmondott egy verset
s a szabadságról álmodott
apám vadnyúlra vadászott
és húsát letette elém
anyám kijelölt egy széket
nekem az Isten tenyerén
apám számokra tanított
de nyelvem szóra szomjazott
anyám a múltat magyarázta
apám látta a holnapot
anyám rám szabta egyke sorsom
és rám varrta a vágyait
apám a jövőt bennem látta
elvetélt magzat-lányait
anyámtól túlélést tanultam
apám szemében szánalom
hogy hitehagyott gyarlóságom
még előtte is vállalom
anyám tán jobb ha nem is tudja
hogy nem találtam meg magam
azon a talpalatnyi földön
hol ő örökre zárva van.

2017

Kányádi Sándor: Ballada

Guggol a kúton a gyerek,
kezében kortyol a korsó.
Kék szárnyú pillangó libeg
a kút fölé. - Jaj, a korsó!

Koccan a korsó, csobban a
víz, - azon mereng a lepke:
a gyűrűző vízre szálljon-e,
vagy a cserepekre.

1961

Szervác József: Kívül

Kívül magamon, mindenen
emlékeimet cipelem
keresztül üvegtájakon
kavicsos üvegdombokon
üveggyöngy-csillagkerteken
üvegszemű szerelmeken
üvegvilágok vándora
se istene se otthona
senki se tudja hova ment
számlálgatja a végtelent
keresi múltját jelenét
hazája kijelölt helyét
cipeli hátán a világ
vándorbotja az ifjúság
nem tudja mitől nyugtalan
nem hiszi el, hogy béke van

NEM BÉKE EZ CSAK ÚGY TŰNIK
CSAK CSÖND-RUHÁBA ÖLTÖZIK.

Albert Zsolt: Sirály számoló

Úgy futnak ki a hajók mintha szívná a távolság
és a nehézkedés vonzaná fehérre mázolt testeit.
A sirályokat valaki felteszi az égre minden reggel,
de ki az, aki tudja számukat és összegyűjti éjjelente?

Valaki alkonyatkor meghallgatja az összes kagylót
amik talpaink alatt az iszapban nyugszanak,
majd a kecskekörmökre írt ősregék dallamain hízva
feltápászkodik a nagy egysejtű sárga tűzkorong.

Barna Zsolt: Pentagramma

Múltad rémisztő lidércei
a halál torkába rántanak!
Csontos vénséges kezei
bűzös mocsárba mártanak
...........
Üvölts oda a pintynek: hé' dalolj!!!
Vagy várj kicsit... a válladra szállhat.
Hallgass...és még csendet se szólj!
Hangjából megtudod mi az ALÁZAT!
...........
Apám, halottan nem fáj az élet?
Mit tettél? Mindenért vagy hibás!
Dühömben szétverném a képed,
Pedig csak éltél -haltál, mint bárki más...
............
Miattad mondok ma imát, Istenem
Ha verlek, azt is csak érted teszem
Amíg érted, csak magam szeretem,
mindaddig saját kenyeremet eszem!
...........
Az én otthonom csak egy kis sziget,
nincs rajta ház, mégis van ablakom!
Elvették nekem már rég mindenemet,
de szemeim ablakok, s szívemben lakom.

Bíró Rudolf: Vers(s)írás

Mint zsiráfnyakra tekeredett köldökzsinór,
Oly nehéz megszülni az első szavakat.
Vajjúdás, verejték, koccanó fogsor.
Beszűkült elméből préselem ki magamat.

Lábon kihordott gondterhes múlt.
Egy elvetélt ötlet, hogy apa-fia beszélget.
Az élet párszor mélyre felnyúlt
Tapogatott , de már nem talált ott téged.

"Magzatpózban fekszem. Így biztonságos."
Szavajárásaid dühösen lépkednek a folyosón.
Bár a koraszülött osztály neked nem célirányos,
Miattad lett ez a kisfiú autonóm.

Csata Ernő: Európa peremén

…parafrázis József Attila
A város peremén című verséhez,
2020 karácsonyán.

Európa peremén, ahol élek,
ködös alkonyokon,
apró vírusokat köhög ránk
egy ördögi, sötét mammon,
ami tüdőnkre rakódik,
koronásan, vastagon.

Lelkünkre így ül ez a kor.
És mint józan kétkedés,
mi átjárja elménk zugait,
valós választ hiába remél –
e kétely szívünkben marad,
a média hiába beszél.

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Klondike-vidék

aranymosótálban éjek, napok,
hetven év és mind, ami volna még –
bolondok aranya, ha fölragyog.
csak hasznanincs sár, szürke hordalék.

billeg aranymosótálban haza,
s mit nekiadtam, belőlem minden.
tükrén leng hold, űr ezer csillaga –
lásd, semmin jussol majd háromisten.

Dóczi Székely Gábor: ÉVKÖZI LEVÉL

A demokrácia alapja,
ha a bűnét mindenki bevallja.
(W.H. Auden)
 
 
Gy.F. - lám, lám - bevallotta!
Egymásnak feszült horda-flotta.
 
Kiszivárgott, bár nem akarták.
De nem készültek proteszt-akták.
 
Magunkba fojtva álltunk akkor:
hisz nem változott meg itt a kor!

 
Vallomásnak ma is helye lenne:
e széthazudott, korcs jelenbe’!

 
Auden írta nyolcvan éve.
Intelme csíp, hát félre téve.
Túszokká köt: hazugság-kéve.

szozattv


szozat a tiszta hang
 SZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf