Marcsák Gergely: Különjárat

Este ma is buszra szálltam,
s én lettem a busz maga.
Meglepő, hogy fájni kezdett
hatvan utas bánata.

Nagy, vonagló embermassza
káromkodik, epét hány.
Körbezár és elaltat a
bűzös oxigénhiány.

Öt perc csak az állomás, de
eldöcögünk holnapig.
Kit érdekel, bármelyikünk
mit akar, vagy hol lakik?

Nyomorunk már senki gondja,
a menetdíj életünk.
Mind egymással takarózunk.
Tudjuk, hová érkezünk.

Máté László: Kerítés

Ásít a múlt, lám könnyet ér
Dús hajunk ritkán hófehér
Utcánkban csendes béke dúl
Délután lassan alkonyul
Táskákban porladó cipó
Félhangunk váddal lázító
Vízágyúd garázsban rohad
Megosztó, fáradt gondolat
Egész a rész, mint zúzott kő
Kísért az ős, vagy felmenő
Voltam paraszt és furcsa úr
Az égbolt egyformán borul
Tudatunk ingó, ferde lét
Megkopott, foszló talpbetét
Új téren barna, régi fű
Bérházunk máza sokszínű
Eldobott utcakő gyötör
Húzunk, mint álmos hatökör
Hasznunk bár istenadta kár
Kerítés vagyunk, nem határ

Molnár Dávid: Ragadjatok ki!

ragadjatok ki álmaimból
nem akarok többet  kóvályogni bennük
mint oktalan patkány a csatornamocsokban
a titkok büdös hálózatában
s ne kószálhassanak vadidegenek föl és alá bennem
az ismerőseim se toppanhassanak elém
magukra öltve nem egyszer sohase látott emberbőr álöltözetet
azt ami nyomasztott
nem akarom játékom gyanánt a kezeimbe venni
az ami nyomasztott
ne jöhessen haza hozzám hogy játéka legyek
mert senki se fekszik szívesen vissza a porba
amelytől már teste megszabadult
de frissen tisztán akar az élni
és senki se vágyja azt a csodát
hogy apróra zsugorodván
önön beleit járja be mint a kirándulóhelyeket
hétvégén a családok
ragadjatok ki álmaimból
várnak a szép tiszta vidékek

Móritz Mátyás: A láz labirintusából

Gaál Áron emlékére

1.

magamhoz vonom a magányt
mint ahogy a nap a földet
szakadatlan úgy kereslek
és űzlek a habos lázzal

a szobámban most a szék is
halkan térdre rogyva görnyed
és sápadtan úgy mered rám
a viharok verte házfal

a megszakadt lábnyomaid
tapogatózva követem
nem tudva hogy mit kívánjak
nem tudva hogy mit is féljek

leltárba véve halálod
akár a rojtos kötelem
úgy bámulva utánad most
mint a feneketlen kútba
a hideg éjek

szozattovabbacikkhez

Nagy Horváth Ilona: ...

Talán elindulsz te is,
majd vörösbe játszol,
mint a távolodó csillagok,
és sose beszélek majd neked a konvergenciáról,
ahogy köréd sűrűsödik a gondolat.
Ha nem mozdulsz, nem érinthet,
szabad vagy,
mint a nyár
vagy lehunyt szemeken a finom eső.
Ha majd mélyül a hangod,
tudni fogom,
szabad vagyok.
Mint a szegetlen kenyér
vagy az elcsendesedett erdő ,
ha idegen járja.

szozattovabbacikkhez

Paál Marcell Hesperus: SZÍVTÓNUSOK

.
A bor rubin. A csönd nemes.
Okker zaj a villamos.
Bár itt ülök, eléd megyek,
mint zarándok,
ki követi a szenteket.
.
A csönd rubin, a bor nemes,
elröpül egy villamos. Megrémülök;
imádni már nem lehet, csak titkokat.
A szentek szíve olyan szép,
hogy elhisszük; talán szabad.

Pethes Mária: PORSZEMEK

amikor azt hittem
súroljuk egymás mélységét
akkor hasadt bennem
egy új szakadék

a felismerés megállított
az együtt mozdulásban
minél jobban befogadtalak
annál messzebb kerültél

özvegységre jutottak
érzékszerveim letagadtam
magam a szerelemnek üres
fészek lett a szívem tested
keresztjén súlytalan függtem

azzal öleltelek ami rég
nem voltál keserűfű nyilazott
rám gyökeret eresztett bennem
letettük egymást az elmúlás
partjára mint szél a porszemet
*
szozattovabbacikkhez

Radnai István: MEGNYERNI A BÉKÉT

"De ö velem van tükrébe fáradt
Közönnyel nézem árva magamat"
Juhász Gyula Stanza a Tiszánál

elfáradt népünk vagy csak a költő
mindkettőtől elpártolt a szerencse
pótolni kevés száz emberöltő

mert e huzatos földre teremtve
vesztes háborúkban vak is megmentő 
tüzében láttam gyógyult szememre

bár életlen kép tépett a függöny
új várost hegyen épült jövőt sejtek
leáldozott múlt nem követ ügynök

vágyom a tiszát hasas hajókat
kikötötte az időbakhoz rögtön
fedélzetén mit ígér a holnap

tennünk kell eljött elég az óhaj
csak a tétlent várja az árva közöny
most kell tenni gyászos bűn a sóhaj

kalapemelve a remény rám köszön

Sógor Zsuzsanna: Elengedés

Békével menj.
Kívánom, találd meg
a vágyak tengerén
azt a csónakot,
melyben ott ringatózik
a holnapod.
Kísérőid legyenek
azok, kikre vágysz,
kik mellett fénylő,
háborgó lelked
felépíti otthonát.

Én a parton állok.
Nézlek, míg feloldódsz
a végtelen időben.
Békében menj.
Én is békében megyek.

Szakál Gábor: A MAGYAR MESSIÁS

Száz éve villám csattant, derült égbolton,
lehullt egy tűzmadár, az óriás Vátesz,
az ég is sírt az érmelléki dombokon,
költő zseni lelke szállt fel Istenéhez.

Vihar tombolt a szikes magyar ugaron,
próféta szelleme szárnyalt a lombokon,
Góg és Magóg fia várta az ős Kajánt,
a tivornyákat idéző kettős magányt.

A magyar messiás feltámadott s üzent,
egy öntörvényű,kit fél világ megvetett,
hogy jövendöljön újra egy évszázadot,
egy új világégést és egy jobb holnapot.

szozattovabbacikkhez

Tímea Gulisio: Szakadás

Ismét megtanulok szeretni,
Felnevelni magam a gyászhoz.
Egy év, másfél.
Ennyi van. Már megszoktam,
Hogy utána vége szakad,
Vagy így, vagy úgy.
Rák, költözés, szakítás.
Ha te nem, majd én.
El kell vágni a köldökzsinórt.
De még hány anyától.
Hány anyátlanságért.

Varga Rudolf: SZÉLJEGYZET

Esténként
a
Bükk lábánál  
halkan jegyzetelget a szél,
felül az Avas
tornyára, verset ír a város
   margójára, cúgos
utcákon szembejön,
   szia! hogy vagy?
köszön, én meg csak
tovább baktatok,
nem tudom mit hazudhatok,
   jól?
   rosszul?
   tudja a fene,
tudni?
kinek van ma erre
ideje, de ezt is
   csak úgy, csak úgy,
   magamban mormogom,
válaszolnék, de a szél
   már
messze, a messzehullott
lombok közt
lapoz.

avasi kilátó2

Zsebők Csaba: Vezeklő vér

/J. A.-ra gondolva/

Tébolyult tánc –
Kavarog bennem
megannyi ősöm
vezeklő vére
Kun, francia,
örmény, magyar,
talán egy kis szláv,
besenyő, avar
Lelkem fogán
századok
kínzó lepedéke
Vétkeztem, büntetnek –
Csak én fizetek érte?
A kód a génjeimben
gúnyosan röhög
A testem pedig ismétlést
követel s hörög:
Miért most?
Most, amikor végre
krisztusi korba
gázolva, lépve
ráébredtem,
mi kell megsebzett
énemnek,
őseimnek,
véreimnek,
kasztrált nemzetemnek
Vendégem a tudás,
de az alma férges
A kígyó mellett sok kis kukac –
Bátorságom véges
Mindent megértettem,
megértem s megértem:
Kísértésbe vittem magam
túl sokszor – megérte?
Tébolyult tánc –
Kavarog bennem
megannyi ősöm
vezeklő vére
Miattuk is maradok,
és édes vigaszt alkotok:
A fiamban még több csepp
vezeklő vér kavarog

Fáy Ferenc: Köd előttem köd utánam

Előttem is árok,
mögöttem is árok,
fejem fölött varjú-holtak
éhes raja károg.

Ébredtem a Nappal,
indultam a fénnyel,
mozdulatlan, alvó fák közt,
vállam-nyomta éggel.

Vércsecsőrű vágyak
szárnyaikra vettek.
Hűvös ágyat hűs füvekből
hű szelek vetettek.

Ezüst pókok szőtték
szürke takarómat…
Meleg tenyerében éltem
s Mindent-adónak.

Flórián Tibor: A mélyből és a magasból

Tavasztól őszig lepkék lábnyomába léptem,
méhekkel döngicséltem,
tücskök vonóját lestem
égi kékítőt kevertem,
s ha majd acél jegét
pengeti a tél,
ködébe vonva lassan
létem hűlő tájait,
hópuha, jéghideg
gyolcsába temet,
és a föld rántja magához
süllyedő kezemet,
ne a semmi gödrében keress,
a mélyből és a magasból
újra az én hangom szól,
ha fölzeng,
s bennem is szólni kezd
az új tavasz.

Illés Lajos: Öregapám

Liszteszsákból varrt kötényt magának.
Szívesen csak futó vizek partjain
kószált, hol rozoga vízimalmok morogtak
álombaringató, sejtelmes dalokat, -
s testét, vágyait nem pörkölte kín.
Szakállát, mint gitárt pengette a szél,
s mintha az idő szólt volna húrjain.

Tenyere, akár a terebélyes
lapulevél, árnyékot vetett a földre.
Halántékán meg szerteágazó erek,
mint felpúposodó, görcsös gyökerek
repegették a bőrt, s futottak körbe
apró, verembe roskadt szeme alatt,
mely körül szúrós bozótként ült a sörte.

szozattovabbacikkhez

Kannás Alajos: Március idusa

Tizenkét Pont s hogy nem leszünk rabok
hogy rendületlenül hívek leszünk
és nem felejtjük el a szent napot
mikor a fényre lépett nemeztünk…

Tizenkét Pont s a jobbágy és nemes
testvérként védett egyetlen hazát
s a Múzeumnál Petőfi felett
igennel zúgtak a körúti fák….

Azóta hisszük nem leszünk rabok
s a márciusi Magyar Csillagot
Októberünk is felhozta az égre

S a páros csillag bíztat és tanít
ha Nemzetünkben élni tud a hit
Szabad leszünk és maradunk is VÉGRE

Zas Lóránt: Erdély

       Wass Albertnek

Választott az, akinek hegyei vannak,
akinek csillag-indájú égboltot
adott az Úr, hogy alatta őrizze a
csendet, patakok ficánkolását és
mezőin a béke delelő ezüstje
úszik, ha lábnyomát harmat-szántású
buckák ölelik virággá. Nincs fegyvere.
Nyilait, buzogányát a regék szálfákká
csutakolták, méneseinek csatákká
dübörgő nyihákolását kolomp-szóvá
szelídítette a szél, vetni és aratni
adatott alázatával konok, szép,
meleg-szemű gyermekeket hoz ma a
világra, altató, ébresztető
énekeiben formálja a napot,
hogy örökkön áradjon a fény.

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: Jelek

A karomon viselem a jeleket
Azokét akiket örökké szeretek,
És szeretni is fogom halálomig,
Száz évig vagy csak holnaputánig.
De ameddig itt vagyok, s ha jönnek rám szebb napok,
Addig harcolok értük míg bele nem pusztulok.

jagitetkó

Kányádi Sándor: Űrpajzs

az égbekiáltó
igazságtalanságok
elmismásolásául
a közömbösség
s a belenyugvás
habarcsával vakolták
le az eget
de előbb
felsőbb megfontolásból
átlagos embermagasságon
alulivá dúcolták
nádalták

fölötte szuperszonikus
döglegyek dongása
dübörgése
távirányítású keselyűk
vijjogása nyomja el
ha mégis egy-két
sóhajtás panasz olykor
fölszivárogna

                          1985

Kapui Ágota: Két személyes névmás

Két személyes névmás
egyik te másik én
kik egymás mellett ülnek
a világ peremén
egy állítással szemben
egy örök tagadás
egy perlekedő száj és
a konok hallgatás
így lesznek ők egésszé
két félből egy anyag
mint mesteri tenyérben
kancsóvá gyúrt agyag
egy asszony és egy férfi
két kőkemény dió
egy megfejtetlen rejtély
miért hogy élni jó
egy igen és egy nem
épp te és éppen én
két osztozkodó senki
az Isten kenyerén

Szervác József: Az ég, a föld...

Az ég a föld alá is eltalál,
a víz, a jég alá is eltalál
- ahol nincs élet, nincsen ott halál -
s az ég a föld alatt halált talál,
a víz, a jég alatt halált talál,
az ég a föld alól előtalál,
a víz, a jég alól előtalál
- ahol nincs élet, nincsen ott halál -
s az ég a föld fölött halált talál,
a víz, a jég fölött halált talál,
az ég az égbe is csak föltalál
- ahol nincs élet, nincsen ott halál -
s az ég az égben halált nem talál,
s az ég az égből már ki nem talál.

Szöllősi Zoltán: Ne hidd

Száraz éj zúg, ablakomra
sűrű eső záporozna,
        lámpafényt csapkod a szél,
zúg lent s árad utca árka,
benne részeg, mint hasábfa
        bukdácsol, míg révbe ér.

Ne hidd, virrasztok magamban,
öreg idő nyög a falban,
        követ s téglát emészt,
ne hidd, hogy én rab maradtam,
kezem s lábam leharaptam,
        hullni lássam bilincsét.

Március van, születésem
zöld havának képe nékem,
        emberarcom izzadom,
múlt s jövendő gázol rajtam,
tapossa szívem és ajkam,
        fogam pereg, Himnuszom.

Csillagig csonkolva, vágva,
tavaszomnak nincsen ága,
        fénylik fönt ezer sebből,
száraz éj zúg, eső hullna,
kotyorog bádog csatorna,
        Hold ömlik az ereszről.

A.Turi Zsuzsa: A boldogság

MC Escher Relativity 19531Moebius-szalagon
jár körbe az élet,
forog a természet,
csúszkál az idő,
sohasem kezdődik,
sohasem ér véget,
kering csak a csíkon,
pörög, szédítő,
lobban majd kialszik,
s önmagából nyer fényt,
minden pillanatban
ezernyi csoda,
szemmel követheted,
amíg élsz, az örvényt
és az ősi törvényt:
ver ide-oda.

szozattovabbacikkhez

Albert Zsolt: Égsátorban

az ing volt nagy,
vagy az ember
összement

kalapja alatt
két szeme
elveszett

egy óriás szatyor
benne minden
lényeges

mit az utcán
s parkon át
itt és ott szedett

papírba csavart
szürke
rojtos végeket

mennyország alatt
egy padon
a langyos esteket

Arany- Tóth Katalin: SZINOPSZIS

Harsogó
zaj vagyok:
zengő szóval,
víg kacajjal
táncolok.

Lobbanó
láz vagyok:
forró hévvel,
futva széllel,
lázadok.

Kötözött
rab vagyok:
szabadságnak
börtönében
hallgatok.

szozattovabbacikkhez

B. Mihály Csilla: Március rügyei

Rügyekből gyöngyös méz pereg le,
szabadság ízű szél szerette
a fákat és az égi réten
benned virágzó érintésem.
 
Emléket őrző csendben állok,
apró borostyánékszer-álmok
kinyíló kelyhén vérünk foltja,
tavaszt ragyogva, fénybe oldva.
 
Imára kulcsolt menny a lélek,
amíg rügyet bont, addig élek,
s amíg dalolva vezet engem
madarak röpte tenyeremben.

Bíró Rudolf: Szemtől szemben

Ablakhoz szegezett, ráncolt homlok
számháborúzik a horizonttal.
Zsebemben toll, s a távoli pontok
összekötve alapos műgonddal.

Borús tekintet körvonalazódik,
majd szkanderezik az enyémmel.
Lábain lyukas, felemás zoknik,
szúrja a szemem az ujjhegyével.

Párát lehelek, s öklöm emelem:
az üvegen ujjlenyomattorlódás.
Bár nyitva még a bal tenyerem,
ez egy végtelen kő-papír-ollózás.

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Az a kislány

Aki legelső volt a listán:
hova tűnhetett az a kislány?
Négyévesen, még Debrecenben
egy dedóba jártunk mi ketten.

Puha, meleg volt kerek arca,
röpke haja mogyoróbarna,
s nevetett rám, kezét ha fogtam.
Csakhamar belehabarodtam.

Játszani mással nem volt kedvem,
s reggel, mikor útnak eredtem,
folyton az forgott a fejemben:
„Ott vár majd engem… a teremben!”

Egy nap a foltozott ruhámba
öltözve mentem óvodába.
Egész az ajtóig futottam –
s mintha nem is ő állna ottan:

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Maxima

semmi: nem üres.
semmi: nem hiány,
méhéből éled
isten. valahány!

ORI

Deák Mór: HOLDLAVÓR

fénymásodpercre tőlem
fekete este van
az ég teliholdjában
megmosom magam

csodálkoznak is rám
az eltűnt csillagok
hogy vagy
ha kérdeznének
lehet
hogy meghalok

csak tiszta kéne lennem
hiába holdlavór
ha mindig besároznak
valakik valahol

szozattovabbacikkhez

Dombi Tinódy László: Felhők csatája

Tuják sűrűjében, kertemben álltam,
és csodálva néztem a fényes eget.
Jobbról is balról is fellegek szálltak,
éjhomályba téve a széles teret.

Kardlapszavaikkal felváltva vágtak,
dacosan villantak a furcsa szemek.
Panaszhadaikkal egymásra másztak,
arcomra hullajtva hazug könnyeket.
 
Ijedten figyeltem a küzdők hadát:
féktelen csatájuk már mindent felélt,
míg görcsösen védték átkos igazuk.
 
Istenhez fordultam, és kezdtem imát,
hogy dörgő hangjára tomboljon a szél,
s kergesse mindet el, jöjjön szép Napunk.

Tolna, 2013. július 8.

Ernst Ferenc: Fekete álmok

Szűköl az este, mint farkas a Holdra,
északi szél a felhőit hordja,
csillagok alatt sötétlő paplan,
elterül kormosan, feketén, lassan.

Repül az este, károg az égre,
varjak köröznek, reggelre vége
lesz a sötétnek, elszáll a paplan,
én felhőkön ülök, a Föld lesz alattam.

Csendes az este, sötétlik minden,
állok egy sírnál, fekete ingben,
indulni kéne, indulni lassan,
mert már mindenkit rég elsirattam.

botzhalottaknap

Fülöp Kálmán: Vállalom

Csak előre visz
a megmérettetés –

talán százan, ezren,
számmal kifejezhetetlen:

akik jobbak voltak
s ma is sokan jobbak nálam –

egy cseppnyi árnyék
vagyok csupán
a hasonlóak táborában…

Vállalom: az érték
számomra az, ha adhatok,

még akkor is, ha kevesekről
tudom, hogy olvasnak engem
és ismerik nevem.

Mosolyt csal arcomra
a felpörgő idő, és
komorságom félreteszem.

Gavallér János: Beszéljenek a tények

Beszéljenek a tények!
Mit érnek az érzések?
Víz alá nyomott lélegzet…
bugyborékol a felszín,
számolom a perceket,
cél, életben maradni.
Valami őrült rohanás
pánikol, sikeressé vált
kísérletek a tények.

Emlékek kacér képe,
tölcsérben csillagos ég.
Víz alá nyomott lélegzet…
sodrásban úszó béna
képzet felszínre vágyik.
Számolja a napokat,
cél, életben maradni.
Mit érnek az érzések?
Beszéljenek a tények!

szozattovabbacikkhez

Gősi Vali: Hóvirág-mosolyom

Nagyon fáj,
de már hagyom,
hogy felengedjen végre
arcomon
a könnyáztatta
bánatom nyomán
dacolva nyíló,
fagyos
jégvirág-
fájdalom.
Nagyon fáj,
de már hagyom,
hogy jégvirág helyett
arcomon
kinyíljon végre
tavaszt üzenő,
fénytől éledő,
riadt
hóvirág-
mosolyom.

Herczog Gyuláné, Pilla: A TÜKÖRBEN

A sokadik nap után is a tükörbe kell nézni.
Benne van minden. Egy falat, egy illat,
egy szag, a tegnapi kenyér; az ég, és a föld.
A felhők, a rögök, az út – előre és hátra –
karimája... a vasalt, meg, a gyűrt idő.
A határok, és a szabadság... ráncként, a szem
alatt. A szemek is. A megvetők, és a szeretők is;
a megállapítások, és a kétségek; a kérdő félszek...
a tagadás, a tudás is. Mind egy vonal. Ránc.
Az áll, és a szem alatt, és fölött, a homlokon is.
Felismertek, s nem ismertek fel. Bátrak, bár voltak
higgadtak, átgondoltak... miértekkel, hogyanokkal
... a sokadik nap után is... és sokasodnak,
úgy, mint, a sok Mert. Akármilyen volt, vagy lett,
az Én, az Ön, az Arc, vagy, az Isten, és Más.
Benne van. Együtt. A Tükörben. Minden.

Jónás Tamás: ZSONG

Te annyit érsz, mint bárki más, ki szusszan.
Te bármit kérhetsz, bárkitől — jogos.
És ha én is megjöttem a busszal,
és ha otthon nem lesz semmi kosz,
és ha nem hív fel a volt szerelmem,
s a drága kamasz fiam nem visít,
csak hívjál bármikor, s hát főleg engem,
csak a hozzád hasonló csendesít.

Ma annyi emberrel kellett szólt váltanom, hogy ejha.
Még tíz percem sem jutott önmagamra.
Eltévedtem, elromlott a járat.
De gondolkodtam rajtad, mint a század,
a századrendű, fiatal kamasz kard:
miért nem csókolhatom meg a szádat?
S mért ne lennél önző, hogy marasztald.
A vállamhoz képzeltem ma a vállad.

szozattovabbacikkhez

Kemecsei Gyöngyi: Magok

Te gyökeret vertél,
engem kifújtak
a földből a szelek.
Csak indulok folyton,
meg sosem érkezek.
Szélcsend szelíd ölében
olykor földre szállok,
a fáradt betonban
repedést találok.

Talán most...
...ha megkapaszkodok.

Lehetnék színes ígéret,
hol már kövek közé
szorultak az elhullott remények.
Talán tőlem hasadnak majd ketté
s nyílnak életre a járdaszegélyek.
Most adhatnék végre
valamit magamból.
Valami maradó szépet.
Bárkinek...akármit...
pirosat... rózsaszínt...
lilát vagy kéket...

A szél illatát érzem újra.
Repülök...
...a fények a bőrömhöz érnek.
A gyökerek.
Kár, hogy a gyökerek sötétben élnek.

Marcsák Gergely: A vonatokról

A felsővezetékben Isten lakik
– mesélte főpályamester dédnagyapám.
És mikor elérte a halál
szeretett ungvári pályaudvarán,
ő maga is elnyújtózott
az örök vágányok felett.
Galíciában sebzett lelke
a váltóárammal kiegyezett.

*

Egyes járatokról nem szól a menetrend.
Éjszaka jönnek a Beszkidek felől,
ahol monarchiás, szűk alagutakra
a Keleti-Kárpátok fenyvese dől.
Itt várják őket, kik már élni nem szeretnek,
és útra kelnek, mint az őseik.
A Latorca-hídon elvesznek a ködben,
s Csapra már csak a mozdony érkezik.

*

Egy apa a műszakra indulva
a sötét hajnalban rossz vonatra szállt.
Míg álmodó lányaira gondolt,
utastársává fogadta a halált.

Móritz Mátyás: Sokasodó kérdőjelek

Tandori Dezsőnek

éled már a más életed nem tudva hogy vajon kiét
mi meg megpróbáljuk hinni hogy itt már csak csupán voltál
átírva a véletlenek véletlenszerű rendszerét
nézve a kihűlt színhelyet honnan éppen kitáncoltál
talán nem mondva hogy bár csak elkerüljem és megúszhassam
úgy lépve ki az életből akár csak éppen hazulról
nézve ahogy még a nap is délebbre vonul csak lassan
míg a lenni vagy nem lenni beléd újra visszazúdul
reménykedve hogy a halál talán talán és hogy hátha
hogy ihatsz még a medvére a kétliteres borodból
míg utadon bólogat csak az akác és tulipánfa
érezve hogy szíved táján valami megint megragad jól
úgy nézed a kezeidnek nyolcvan éves vasalását
nem látva előre hogy a napodba bele mi ronthat
úgy hallgatod némaságod és a levelek csorranását
meghúzódva önmagadban megvillantva az újholdat
felfogni nem vagyok képes vagy ha igen alig alig

szozattovabbacikkhez

Nagy Horváth Ilona: Kis

Ahogy a tavalyi avar alatt
titokban összefutnak az erek,
s loppal sodródni kezdenek
az apró kavicsok a patak felé
úgy bátorodik bennem a félelem.
Néhány kiszaladt gesztus,
felügyelet nélkül maradt mozdulat,
indokolatlan lépések súlya,
levegővételek a levegővételért,
szűkre fogott, fegyelmezett szavak
gonddal eléd ejtve, hogy
szóra bírjalak,
s míg mondod, szinte nem is érdekelsz,
tekinteted tartom,
hogy mélyére nézve lássak
minden kérdést,
amire nem felelsz.

szozattovabbacikkhez

Pál Marcell Hesperus: AU REVOIR

.
A búcsúzások önző holtidők,
perceikért senki sem rajong,
várják, ahogy szürke holtterekből,
felépül a végső alkalom,
.
és menedéket kér vagy ölelést,
a testek búvó, titkos forróságát,
menteget pár léha tévedést;
a szívek visszatérő kóborlását.
.
A búcsúzás szaga; friss orgona,
ha túl soká tart, rabjai leszünk,
emlékeink harmatillata,
megzavarja elképzelt hitünk,
.
menedékért sír, ami még kedves,
a búcsú olykor vállalt tévedés.
Nekifutunk újra pár szerepnek,
hogy sokadszorra meséljük el
másnak; egyedül a minden is kevés.

Radnai István: A CÍMZETT ELKÖLTÖZÖTT

                   /Jagos István emlékére/

valaki kopogtat kocogtatja az ablakot
nem jár erre senki darvak és vadludak
szembe a megvadult szelekkel
évek leveleit sodorják üres naptárlapokat

neked már az idő csak vándorlás
túlvilági vadludak nyakába kapaszkodsz

vakablak

Rajki Rita: Húszcentire tőled

Csak húsz centi távolság van tőled,
pont elég ahhoz hogy elérj.
Most mégis,
egyedül állok itt
magamnak dőlve
S a lelkem verset ír neked előre,
Előre,
Valami rituális kimenőre
várva,
hogy, mikor a nap készül
Lemenőbe
majd állok ott
húsz centire tőled,
kezemben
fémdetektor berreg
Húsz centire a szívedtől
Keresem benned
Az acélt
az erős férfi testben
progeszteron szinted
Ünnepelve.

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: Régi kertek dicsérete

különösek azok a régi
nyárillatú kertek
léckerítésen rozsdásodó
retesz
az ágyások között
lépésnyi földút vezet
giliszták fúrják belé
hullámzó testüket
zsendül a hagyma
petrezselyem
krumpli virágzik
palántázva
paprika paradicsom
amott uborka indáz
itt-ott egy mákvirág
méhek zümmögnek
kert végi fák között
előttük málnabokrok

gyermekkorom
dús nyári kertjei...

felejthetetlenek

Szakál Gábor: ANYÁM NYELVÉBEN ÉLEK

Összeteszem a két kezem,
úgy kérem a jó Istenem,
hogy áldjon meg,legyen velem
míg csak a Nap le nem megyen.....Ámen !

Én Istenem,jó Istenem,
becsukódik már a szemem,
de a Tied nyitva Atyám
amíg alszom vigyázz reám !......Ámen !

Álom,álom,édes álom,
nyugodj az én szempillámon,
amíg zárva lesz a szemem,
légy mellettem jó Istenem......Ámen !.....

Fénnyel teli gyermekkorom
imáit,most is mormolom,
fohászom dús égi manna
anyám nyelvén szólni - csoda.

szozattovabbacikkhez

Székely- Máté László: Mélyhegedű

Barnuló gyümölcsöt érlel a holnap.
Tavaszt kíván az imádott nő.
Szemetet söpörve bátyám dalolgat.
Megsántult lábakon olcsó cipő.
Kiürült dobozban kotyog a semmi.
Hulladék úszkálgat vizek felett.
Itt maradt kenyered, tessék megenni.
Barna, vagy fehér minden szelet.
Kallódó reménynek drága az ára.
Olcsó fotókat titkol a bűn.
Gitáron játszunk, és nemsokára
alszunk, majd alszunk egy mélyhegedűn.

Varga Rudolf: SZÍVTÕL SZÍVIG

Mintha még mindig édesanyád
ölén, úgy ücsörögsz az árokparton.
 Szászfán, Krasznokvajdán, Szikszón,
 Gagyban
vagy a Holdon?
Mindegy.
 Itt vagy.
 Itt vagy a parttalan
rögparton. Lábadnál Óperenciás-tenger
hullámzik
haragoszölden az árokparton.
Itt vagy.
Itt vagy csak
otthontalanotthon,
hol a bokrok tüskés
ujjaikkal ingedbe
kapaszkodnak, úgy marasztalnak, hellyel
kínál a vizes fû, szúrós
ágyat vetnek neked a szalmakazlak,
 bicskátnyitogató dührohamodat
zsibbasztó vénásinjekciókkal
nyugtatgatják a szúnyogok, és a pacsirták
egész nap szívtõl szívig
incselkedõ, szerelmes szavakat
mobiltelefonoznak.

Balla László: A magyar nyelv

Szonettkoszorú

I.

Ős-törekvés vagy – hiszem! – a létnek:
forró plazmába bele volt már írva,
hogy megszülessék öröme és kínja
örök harcomnak: magyarul beszélek.

Öröme, kínja, szavak: sebészkések
mélyednek belém, gyötrő lázat szítva:
lélek salakját égesse-pusztítsa,
nyelv kohójában nemesfémmé égjek.

Öröme, kínja: szó-poklokat járva
készülni a nagy magasztalásra,
tollamon, számon sarjadon egy mondat,

mely méltó hozzád, mert benne már szólhat
százezer sípod, mindenségbe zengve:
hogy kapaszkodunk vas-ölelésedbe!

II.

Hogy kapaszkodunk vas-ölelésedbe,
ha zátony-korok, fent fogúak jönnek!
Vagy ötvözete termő anyaölnek
s folyómedernek: népünk történelme

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Hungarovox 11 15 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf