Kemecsei Gyöngyi: Élet

szállni
mint apró töredék
lebegő porszem a fényben
majd megülni
halkan
észrevétlen
egy megsárgult diólevélen
s ha a csend szava szólít a szélben
csak hintázva hullani szépen
ölelni
vinni magammal a részem
és tudni a helyem az egészben

Márton Károly: Patak naplójából

Patakcsörgés:
Kacagás,
Kacagás,
Életünk egy
Rohanás,
Rohanás,
Sziklák között,
Fák alatt,
Fák alatt,
Csiklandoznak
A halak,
A halak.

Paál Marcell Hesperus: GPS

A mértékeket már régen feladtam.
Véletlen lettem, megfontolatlan.
Robbanás ízű a képzelt jelen,
tapasztalatból is elégtelen.
.
Károsra edzett szenvedélyek,
mindent látok, semmit sem értek,
madár lehetnék, de szárnyaim lábak,
bármerre futok, bárhol vadásznak.
.
Szerelmeimről csodákat hántok,
csodát akar a szerelmes látnok,
ölelj úgy, ahogy gyermek, ha sír,
a sötétség fakó szemedbe ír

szozattovabbacikkhez

 

Pethes Mária: Szerelem

kereslek a Tó hullám-mezőjén,
lenyergelt szélviharokban, a táj állandó
változásában, vakondtúráshoz hasonlító
felhőfodrokban, ecetfák kiirthatatlanságában,
a fotoszintézisben, egyensúlyukat vesztett
nappalokban, a széthasadt világosságot
összefércelő fecskék röptében.

kereslek az internet végtelenségében,
a politikai hacacárékkal egymásnak ugrasztott
nép összefogásának reményében,
a zsarnokság idény-jellegűségében,
instant levesporok ízetlenségében,
az ember-ember elleni merényletekben,
a tavasz himnuszában,
füvekben rejlő gyógyírekben.

szozattovabbacikkhez

 

Radnai István: Új vihar új pohár vízben Lédának

karácsony elmúlt héjaszárnyak
lecsapnak kéjvad ragadozók
mindig beteget zsákmányoknak
mindig sántákat zsákmányolnak

gyomorgörcs vár új éjszakákat
karvaly repül a kiscsibékre
földi pokol nem földi béke
földi pokol a földi béke

a korral hormonpokol éget
minden halk szóra pisszegésre
asszony kedvének fordulása
asszony nyelvének suhogása

szozattovabbacikkhez

 

Szakál Gábor: Az európai birodalom bukása

Keresztény múltunkba kapaszkodva
próbálunk megmaradni,
a názáreti szent csoda üstökösét
makacsul követni, s hittel kitartani.

Állhatatos küldetéssel megküzdeni
jussunkért, ami szent, ami örök
keresztes hadjáratot kell most hirdetni,
mert a kertek alatt járnak a "betörők" !

Vagy nem volt elég hangos az ősi Róma,
a romlás - mi porba döntötte sikongva,
a lelki nyomor, a féktelen tivornya,
Césár udvarának fertője, mocsara.

szozattovabbacikkhez

 

Szentjánosi Csaba: Amit adni tudok…

Lassan elfelejtem, hogy élek,
az óra testében - idő a lélek,

szemed óriáskerekére
felszáll egy gondolat,
nézem a napsugarat,
ahogy árnyékokat válogat,

emlékezetemmel a múltból
embereket mentek,
akik értünk a halálba mentek,

kenyeret török, körülöttem
minden morzsa,
munkások mondatai után
az élet, sok fehér pontja

szozattovabbacikkhez

 

Szenyán Zoltán: Függő lettem

függő lettem,
függök az élettől,
ha nem kaphatom meg,
nem kaphatom meg napi adagom,
olyanná leszek,
olyanná…
mint aki sosem is létezett,
aki jóllakottan is éhezett,
végleg függő lettem,
hát ittam, ittam annak minden,
minden szent szavát.

Tóth Gyula: Az én…

az én pályámon, hé! te nem úszhatol
az én kevélységem Istentől való
az én szerénységem Narcisszusz-szeretet
az én anyázásom mind’ rokonszenvesebb
az én tehenem sokkal korosabb
az én irigységem persze jogosabb
az én jóságom önmagam szolgálja
az én fösvénységem Harpagon csodálja
az én szemérmem igazán szemérmetlen
az én perverzióm jóval szalonképesebb
az én szerelmem zöldszemű szörnyeteg
az én kedvesem volt mindig nedvesebb
az én véleményem mindenek felett áll
az én emberségem néha szelektál

szozattovabbacikkhez

 

Vámos Hang György: Búcsú a Szerzőktől

˝A költő, a művész nem hazudik!˝

-- hazudta egyszer, valaki, valahol…
Na, persze!
Hisz költőnek tételezte magát…

Mi mást mondhatott volna?
Ha lett volna mersze,
(mert költőként, az lenne dolga!)
magát mártotta volna
-- nem hűs képzelgésbe, a ˝valóba˝
(csókba, ölelésbe, sikolyba, vérbe, gennybe)
-- nem ír a tolla
ilyet le.

szozattovabbacikkhez

 

Bihari Csilla Rozália: Közös fél/elem

Majd csak a közös ágyvetések
tanítják meg azt, hogy mi az élet.
Ha együtt simítnak lepedőt,
az anyag sem az, mi volt azelőtt.
Majd csak a közös reggeleken
tanulod meg, hogy mi a félelem:
a közös fészek, ha este vár,
vajon visszatér-e mindkét madár?

Bíró Rudolf: Létgyónás

Meztelenül nézem a felkelő Napot,
pedig ekkor van a leghidegebb.
A horizont lázas, míg kezem fagyott,
s vagyok magammal egyre idegenebb.
Balkonládámban pang az erjedt múlt,
megöntöztem sokszor - de minek.
A felejtés mára már divatjamúlt,
gardrób lelke van mindenkinek.

A múlt tizenhat évig hordott ki,
hogy a jelenem világra segítsen.
Lelke felsírt - mondta a doki,
csend visszhangzott a váróteremben.

szozattovabbacikkhez

 

Czipott György: Sárgafoltrozsda

.húsz éve már .naponta halsz meg
.keményszik anyád utáni csönd
.föltépett seb dajkálgat közönyt,
mégse marhat új éjbe rendet

.elrozsdált reményt minden jövő
s éjfélperc boncolt fel aznapot
.immár tiéd lett, amit kapott
.nem vet kört sártóba dobva kő

.húsz év .csak szemhúnyásnyi .semmi
.nem roncsolt dögevővé lenni
s méltó kenyérhez, borhoz fiad

.nincset hintál aranymosótál
.húsz éve már .március sirat
.haladékot csak erre kaptál

Alsórákos, 2023. március

Ernst Ferenc: Kóbor lélek

(*H* ború..)

Arcul csapott világ.
Vöröslő,
tenyérnyi folt.
Az összes
halálnak egykor
emberarca volt.
Partra vonszolja
sármos ráncait,
hátán szél dalol,
arcán fény vonyít.
Meghajlik háta
az égi súly alatt.

szozattovabbacikkhez

 

Fülöp Kálmán: Talán...

Dühös vihar ver
ajtót,ablakot-
az ég lázad,és
tüzet lehel a felhő-

meddig tart még
a fura állapot,
és mit igér a
rejtőző jövendő...

Talán a holnap
kinövi magát-
szárnyat ereszt
az esti szürkület,

s amikor végre
az eső is elállt,
ránk mosolyog
az átázott eresz.

Kalász István: Társam

lépcsőn föl
a csarnokon át
a hátsó folyosón végig
a lifttel le a fél
sötét folyosón üres
hordágyat kerülni
majd balra az
utolsó vasajtó előtt
te ott állsz mögöttem
megfordulok
megsimítom
csapzott hajadat
aztán belépünk

Kemecsei Gyöngyi: Fiamnak

Nekünk viszonyunk van a halállal.
Neked és nekem.
Talán el is vitt volna,
ha akkor engedem.
Te láttad őt,
miközben markában
hordta tőled el
az éltető levegőt.
Te láttad őt,
sokszor.
Én meg vigyáztalak.
S apró ujjaid
szorították
megfeszült vállamat.
Megnőttél nagyon.

szozattovabbacikkhez

 

Konyári Mónika: Holnap

...persze ez is butaság... lehet.
Lehet, kicsit fontosabb lettél, mint gondoltad. A gondolatban az
a jó, ha akarom beszélek róla, ha akarom látszik, és ha akarom
kicserélem, úgy teszek, mintha... és csak titokban érintem meg,
amikor nem látja senki. Néha maga a gondolat is meglepődik, mi-
lyen fontossá vált:
- Nélkülözhetetlen lettem a holnaphoz...- súgja ilyenkor. Ez per-
sze nem igaz, de hagyom a hitében ringatózni kicsit. És a holnap is
mosolyog. Elhiszi, hogy ünneplőbe bújhat.

szozattovabbacikkhez

 

M. Karácsonyi Bea: Dulcinea mutatványok

A reggel szárnyára ülök.
A csödcseppek zuhogó
nappallá érnek.
Zsong-bong a tükörfényű magamutogatás.
Az árnyékomban öltözöl fel,
míg más nők árnyékában kivirulsz,
rózsaszirmokat szórsz,
ha haza érsz,
nézem, ahogy egy árva szirom konyhalány-kezemre hull,
és mintha mindegy lenne,
kifeszíted szám,
a tiéd már tátva,
enni akarsz belőlem.

szozattovabbacikkhez

 

Márton Károly: Csintalan Nóra

A csintalan Nóra
Kiszaladt a hóra
Mezítláb.
Ne csak cípőtalppal
Tapossa a havat
Télen át.
De jött rá kis baj is,
Felszökött a láz is
Estére.
Azzal nem dicsekszik,
Hogy az ágyban fekszik,
S megérte.

Paál Marcell Hesperus: Repetitio

Godot megérkezett,
a várakozás lanyha
kéjbe fordult.
A világ fél lábra állt,
függőben csak
a semmi maradt.
Elkergettük a madarakat.
.
Megnémultak a fecskék,
és egy képzelt ténylegesség
csorbát köszörült.
Az Isten könyörült... hiába.
A világ reszketett,
majd ismét magába
fordult – Godot-ra várva.

Pápay Eszter: Nyitott tenyérrel

Hajam szálait is számon tartod.
S lásd: némelyik olykor kihull.
A teremtés-képletben a változó állandó.
Akár a tenger: árad és csitul.

Derűs ragyogásom tegnappá fonnyad,
s így végzi minden sóhajom.
Dúdolom persze, bár nyitott tenyérrel,
ha mára dal kell: hogy most jó nagyon.

Napjaim, a sűrűn pergő szemek,
sorsom olvasóján görgetnek tovább.
Sirassam, vagy így is ünnepeljem
a hűs homokra épített csodát?

Pethes Mária: A vágy alaprajza

amikor ajkaink között szétszakadt
a vágy alaprajza, védtelen sóhajunk
megsebezte a levegőt. egy messziről
cikázó villám letépte arcodról a mosolygó
maszkot. ismeretlen nyelven beszélő,
nevenincs patak futottál a Tóba.
az újrakezdés fénye kihunyt fogaimon,
koromsötét éjszaka borult ránk.

tekintetemben nem ismertél rá
legtisztább önmagadra. tócsák tükrét
neveztem ki arcod őrhelyéül. leleményes
látszatként akartad túlélni az aszályos

szozattovabbacikkhez

 

Radnai István: Húshagyó kedd

hó rejti a csírázó bűnöket
alacsony a nap pályaíve
hosszú csupasz árnyakat gyűröget
lába táncol a puszta hírre

farsang rázogat árva levelet
szédül a lány libben a szoknya
fagyos az ég borzong a lehelet
vesztét érzi duhaj a kocsma

ágvégen rügyek kapnak erőre
híg örömök víg dala csendül
sugárnyaláb vetíti előre
lobban a lámpás cinkos csend ül

szozattovabbacikkhez

 

Serfőző Attila: Termeim

(1)

Az éj lopva tekintett rám,
mint halogatott szerelem néz,
e mögöttes
világ hátsóudvarán.
A színfalak előtti
rétegekbe süppedő
pillangók táncára leltem,
fejem fölött a mindenség,
s az Isten.

Szele Anna: Állomások

hideg van,
vonattal utazom,
a pályaudvar nyitva,
a kettes vágányon tehervonat halad át
(jeges szelében összerezzenek: vajon mi a rakománya?),
az én vonatom a hármasra érkezik,
jó lesz átmelegedni a fülkében,
semmi nem olyan, mint régen –
legfeljebb látszatra –,
egy éve még nem gondoltam lezárt pályaudvarokon veszteglő vagonokra,
sehova nem utazó,
hajdanvolt szép fürtű fiúkra, izmos férfiakra,
talpfák körül ólálkodó, baljósan vonyító, szaglászó ordasokra

szozattovabbacikkhez

 

Vámos Hang György: Hang-szóró

(Ajánlás: Geiger Erzsébet, alias "seh"-nek, szeretettel.)

Senki sem hibás!

Nekem mind, aki „más”,
hogy úgy mondjam,
személyes, szerelmetes barátom!

Épp ezért, mint valami bakter, úgy vigyázom,
ha látom,
hogy rossz felé tart, végül,

s mint eleven holt kikékül,
ki magával kibékül

szozattovabbacikkhez

 

Vernyik László: De facto

A dér most lassan eszi a fákat...
stigmákat rajzol törzseikbe köd.
Ha nem láthatlak, megöl a bánat,
hisz újabban többet vagyok nálad,
a foszló kötőszövetek között!
Szarkák szállnak, széljárta szívemben...
megront végleg egy fészekfoglaló.
-A meztelen igazság kinek kell?
Ha fáj a vetélés,...ha torz a szó?...
Bölcsőket ringat béna kezével,
és holt anyjának törli homlokát,
birokra kelve kétezer évvel,
kérdőre vonva léted szent jogát!
És nem kíváncsi a válaszodra!
Mert itt mindenki halállal fizet!

szozattovabbacikkhez

 

Hét éve visszavárlak Mocsár Zsófinak* odaátra, ki soha nem lett huszonhat esztendős

„ Anya! Fáj egy picit a torkom. Ne aggódj! Hamar túlleszek rajta!”Zsófi
(Mocsár Zsófi)

 

Sajnálom, úgy érzem, cserben hagytalak.
Szörnyű volt elveszíteni téged. Ráadásul
ilyen kétes körülmények között. Ha most
azt kérnéd cserébe életedért, beleugranék
egy feneketlen kútba vagy levetném magam
a legmagasabb torony tetejéről. Nem sietnék.
Soha nem beszéltem erről senkinek

szozattovabbacikkhez

 

Bihari Csilla Rozália: Jelentéseink

hogy mondhatnám ki hangosan
ha ismered minden szavam
ha olvasod már nesztelen
az összes szánt-tekintetem
tudod hogy mit jelentenek
a néma ernyedő kezek
s hogy így élek veled boldogan
bár lélegzetem is hangtalan

Bíró Rudolf: 3+1

Parafrázis - Budai Zolka: Négy gyermekünkből 

Az első gyermek olyan, mint teésén,
mosoly pattan rügyedző-fecsegésén.
Beszéljen csak helyettünk, hisz elmondhatatlan,
legyen ott minden jelző egy személy-ragban.
Kiollózott részletek fotóalbuma:
- Tiszta anyja! (Bár néha azért apuka.)
Ne hasonlítson senkire, mikor felnő.
Legyen a viharban is bárányfelhő.

szozattovabbacikkhez

 

Czipott György: Vártán, töretlen

.jegenyéket. mindig csodáltam
.ahogy megtartottak eget
.más csak bólongott, általában
minden úgy jó, ahogy lehet

.jegenyék .csontos óriások
.villámverten is mind kitart
.lábukhoz hull angyal, talán sok,
ha szökve, hagynak mennyugart

[.uram .vigyázd őket szelíden
.nélkülük… velünk senki itt lenn]

.vártát állnak, büszkén, vitézül
.sorukban portól csönd emel
.lennék bár aképp, ki legvégül
csak kidől .sosem térdepel

D. Bencze Erzsébet: Sirató

„Uram! Ne hagyd, hogy leromboljam az élet templomát!”*

Fekszem a füvön.
Sugárzó napsütés. Susogó szellő.
Hegyi friss. Madárének.
Egy katicabogarat röptetek
ujjam begyéről éppen –
Csipetnyi béke.
Áldott csönd. Éledő zöld.

Fülemet a földnek szorítom,
hallom siratóénekét.
Vérzik a tuskó alattam.
Sírját ássa a világ –
Felkavar a gondolat.
Hantok hullanak...

(Vajon lesz-e elég fa koporsónak?)

 

* Szentgyörgyi Albert imája

Ernst Ferenc: Álomtöredék

Az erkélyen ültem, a fények halvány pontok,
lenn a parton fátyolköd szitált,
százezer kalandor rég vitorlát bontott,
én rád gondolva, egy üveg bort talán.

Az első korty a számon ajkad selyme volt,
zamata elnyomott minden illatot,
az esti csend a lombok közt dalolt,
hangod emléke lágyan ringatott.

Magunkra gomboltam az esti kabátom,
alatta vágyam álomba merült,
magamban ültem, de még most is látom,
érzem, simítasz, mélyen, legbelül.

Fülöp Kálmán: Imádom

Titkaim elrejtem
felsebzett szívemben,
s ha a szükség kéri,
kirángatom onnan-

a nappalok árnyán
vérzik az igazság,
a száraz közöny
könnycseppekben lobban.

Szorongó énemben
harangoz a hajnal-
ébredésem csendjén,
csiklandnak az álmok-

imádok a reggel
borzas arcán járni,
s az élet tükrében
látni a világot.

Irlanda Máté: Altató

Tessék, itt a csörgő rázzad!
Ugye, kényelmesen fekszel?
Aludj el hát, itt az ágyad.
Tente, baba, tente, tente.

Tessék, itt a macid fogjad!
Mesét mondok, legyél csendbe’!
Aludj el hát, itt az ágyad.
Tente, baba, tente, tente.

Tessék, itt a munka, hátad,
végül véres C-be dermed.
De most aludj, itt az ágyad.
Tente, baba, tente, tente.

szozattovabbacikkhez

 

Kalász István: (szabadság) Tó mellett

Van éjjel a keskeny ágy. Van a szoba.
És van az erkély, ahol hinni lehet, hogy közelebb
az ég.
És van a víz a nyárfák mögött.
A csónak. Az evező.
Van a házak hálója. A túlsó parton.

És így éjjel válik világossá: át kell vinni.
Valamit. Bármit. Hogy a lehelet
után sóhaj jöjjön. A hallgatásból
csend legyen, az ég újra megépüljön.
Kint a vízen, a szélben.
A csónakban. Az ég alatt. Bárhol.

Konyári Mónika: Ölelés

- Nem változtál... – mondta végül. Résnyire húzott
szemekkel fürkészett.
- Épp olyan unalmas vagy és ronda.- átölelt.
Mint rég.
Zavartan nevettem, hogy „hazug” és „ugyan, hisz
lassan ötven” és „ki emlékszik már”...
De ölelésünkben hullámzott az a nyár, a csónakhoz
simuló csobbanás,
a kapkodós, fázós őszi reggelek,
a vibráló téli esték,
az eszmék,
s hogy néha érzéstelenítés nélkül boncoltuk egymást.
Az érzékiség, ahogy felnyögött, s kutatott bennünk

szozattovabbacikkhez

 

M. Karácsonyi Bea: Nő kofferrel

Átirataim 1.

azt mondtad a múzsám vagy
ketten utazunk
majd úgy jössz
mint a peron-hideg magány -
amikor az éj fekete vagon
neonlepkék szállnak vállunkra
szénnel festi ki szemét a hold
tekintete vakító vászon

azóta várlak kofferrel
a peron kivet mint nincs utast
valahol szétcsúsztak a sínek
angyalszárnyaid jegyeinkből lettek
míg a fényben röpködsz
én a semmibe írok

Molnár József: Áldás

Halkulnak tegnapi rózsás fagyok,
s a szél útjában sincs hó-hegy gubanc,
hallgat a fű sápadt avar alatt,
eresz-rozsda alá várnak lakót.

Távolból búg egy bús galamb-harang,
révült kezemben a hangok fakók,
nézem, hogy táncolnak tündér-manók,
csonthéjú fákból a rügy kifakad.

Magányos kereszt hallgatja imám,
felhőből hull egy kéz áldása rám,
megbotlom, elesek, felsegít az út.

Füstből fon hálót mérhetetlen Úr.
Nézem, a pókok arca mily vidám,
rohammal esznek, halottaké a táj.

Nagy Horváth Ilona: Mióta

Torz tükrök közt járok, a vak félhomályból hívtalak,
hol összeér a lét és az elképzelt halál: létezz,
Mindenható, viselj el, viseld a gondomat, legyints,
legyen fiad, országod meg egy maroknyi tér nekem,
színesre festeni egy hangot és szép keresztjeim.

És én hittem, hogy hozzád, akár behúzott függönyön
a kinti fény, betéved, s ragyogva meglapul néhány
embernyi felszakadt szó, lehullt imákból szőtt regény,
s békés óráidban még öledbe húzod vágyaink,
olvasni istenül a csendek nehéz üzenetét.

szozattovabbacikkhez

 

Pápay Eszter: Február elé

Ma végre napfényben fürdött az áldott reggel,
s egy bohém kis cinke dalolta: lesz tavasz.
Kenyérre vaj, bármilyen picinke,
sóhajokra gyógyír, nyúlláb, sebtapasz.

A tétova, vaksi pók holnaptól serényebb,
s új hálót szövöget naponta: bűvöset.
Látnokká lesz. Baljós Nostradamus
helyett gyönyört jósol. Nem csak bűnöket.

Ma végre bókokat küldött az áldott reggel,
súgta, hogy hinni kell: nem győz le a tél.
Tollait mosdatja, rád kacsint a költő;
fagyos tócsák mélyén gyémántot remél.

Serfőző Attila: Csak úgy

Csak úgy egymagamba csöndesen,
kéz-kézben távolabb szakadok,
a búcsúkat ki tartja számon,
tán a kora őszi lombsorok.
Az út mellett nyugtalan tócsasugár,
finom fénye szövetkezett az éggel,
de holnap elmossa egy füstölgő ár,
s a horizont közben jajveszékel.
Isten a roppant terek ura,
és a visszhangzó lelkeké…

Tóth Zita Emese: Ív

Kiszámíthatósági görbe –
mintha valami eltörne
bennem,

pedig csak hajlik feléd.

Vámos Hang György: Konstelláció

Láttalak újra. --
S mint annyiszor már
(ezen, vagy azon az ajtón kilépve),
-- megint csak elmenőben.

Járásodon,
/ tovatűnéseden /,
-- arcodon, testeden
fényesre kopott szépséged okán
újra, s újra némi változással.

Fogyó-növő holdkaréj:
mintha hangsúlyozni akarnád
idegenségemet.

Távolodsz.

szozattovabbacikkhez

 

Czipott György: Tangens

hogyan béküljön meg
kinek evangéliumában ráhajtogatott
mutatóujjak árnya kalimpál
zizegő selyemszálak helyett
hogyan eressze szélnek
angyaldohos házait
minden ott és itt felől
elvékonyodtak már hazajáró
madarak csellószonáták

én veletek siratok
minden harangkondulást
birkahodályok falaira
aranyszegélyű narancshártyákat
simogatok hisz’ tudnom kell
minden napnyugtakor
merre jutunk

merre jutunk

Csata Ernő: Háromkirályok vagy bolondok kora…

,,Ama végső harag napja, a világot tűznek adja,
Dávid így s Szibilla hagyja. (…)
Ha a rosszak zavarodnak, fojtó lángok kavarognak,
akkor engem hívj áldottnak.'' (…)
(Dies irae ‒ Harag napja)

(Elmélkedés a párizsi Notre-Dame égő tornyát látva.)


          Ma katedrálisok égnek, padjaiban síró gyermek:
ájti század, tartsd a szádat!
hozzád keletről nem bölcsek, nem háromkirályok jönnek,
bizony, aludj rá még hármat!

szozattovabbacikkhez

 

Fülöp Kálmán: Macskajáték

Bizony, bizony,
miért is kéne
visszafogni magunk,
és színfal mögött
lapulni, ha fülünkbe
súgja a súgó.az
elfeledett szöveget -

színház az élet,
az egyeszer bent,
és egyeszer kint,
harmonikus váltakozása-

szozattovabbacikkhez

 

Gavallér János: Úton

Megírták már, kezdet és vég,
ide szorultam,
lét értelmét kergető fehér egér,
ide szorultam,
végtelen pillanat fogságba,
egyetlen fényképfelvételem
az élet,
értelmezhetetlen magányos filmkocka,
se elébb, se utóbb látni képtelenség.

2022.12.09.

 

Márton Károly: Virág vagyok

Virág vagyok,
Kikerics,
Kikerics,
Bárhol vagyok,
Rám tekints,
Rám tekints,
S lásd bennem a
Kék eget,
Kék eget,
Mert már ő is
Nézeget,
Nézeget.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf