Németh Máté: Sóhaj

Levegőm
csörömpölő kristály,
ablakod üvegén....

Az örvénylő sötétség:
fáj és nyúz.
Ha megszólalna,
maroknyi gerinctelen
hangot nyögne ki:
szürkét-lombtalant.
Az orcád fényét
tágas tüdőm szívja be,
a homlokok fennsíkján
szétrajzanak a világűr
nyitott ingű álmaink.
Arcra buknak a
temperamentumos érzelmek
kimondhatatlan gyümölcsei,
látomások helyett,
magamba altatom
a gyűrődött
fájdalmak oszlopait.
Színeink éghajlata tévedés.
Üvegfestmények
sebesült árnya...
Mégis!
Kínzókamráid közt,
susogásod leveti rólam
a súlyos némaság
bizonytalanságait.
Megadja magát
az együttlét fantázia
érctükrének.

Paál Marcell Hesperus: BÓDULAT

.
Túlérett a föld, a táj, a tenger,
asztmás vulkánok kilélegeznek,
nyárharapó, vadóc lidércekkel,
lánglombot pingálunk vén hegyeknek,
.
s aranyfényű, megcsalt vágyainkkal
kibékülünk most, bár nem muszáj,
tűzhányók homlokát szárnyainkkal
legyezzük, a kráter néma száj.
.
Mesél az ősz; gyermekded haraggal
vagy vidáman, ha arcán borvirág
nyílik, és a számkivetett gazzal
játszatja jázminok illatát,
.
csak mímeli, hogy mindenkivel kedves,
mint tölgyfa hordók édes nedvei,
s elpirul, bár sohasem szerelmes,
ha érez is, azt kész felejteni.

Serfőző Attila: Napfolt

Tépett fényből szőtt kabátom
rád adom, ha kell és e
sűrű hálóból font lelkem
is vidd magaddal el,
hogy telt poharamba végül
csók csobbanjon,
és ne mindig a hetediknapon
pihenjen a test!
A Stix mord csendje
álmokat fest,
apró fényes víziókat,
a halk sugár lassan magába ringat,
horizontok mélyébe
csorog a létezés.
Tömény folt marad helyeden,
rés, mely’ hangtalanul esz.
*
Kell rád mindkettő,
hideg lesz!

Székely Máté: Rövid üzenet

Hideg a láb, de meleg a kéz
Tapintásod már eget idéz
Hűvös az arc, de forró a fej
Nem kell hogy szólj, csak rám figyelj

Hosszú az út és szűkös a cél
Néha meglágyul a rideg acél
Néha csak hegycsúcson esik a hó
Nyár lesz a tél, így helyénvaló

Szenyán Zoltán: egyszer

kétszer kettő néha öt,
nép, saját arcába köpött,
vagy itt, itt mindenki lökött;
nyakunkon ragadt hatalom,
hozzá tartozó bűzös alom,
gúnyosan fel..., felröhög,
tapsol, villámháborút indít ,
mint hidegvérű gyilkos,
hátulról döf,
döf,
döf...
vértől lucskos a hajnali rakpart,
aki megmaradt, aki még itt maradt
ma még a hatalommal tart, egyszer,
egyszer elmúlik minden vihar,
szél búcsúzóul port kavar,
majd felragyog a Nap,
- egyszer.

Szentjánosi Csaba: Az idős ember

Olyan idős, hogy nem tudom eldönteni,
a múlt vagy a jövő kéme,
egy biztos: az idő titkait ismeri,
és nincs szüksége számítógépre,

örvénylő szemében – világháborús
repülőgépek zuhannak,
mozgólépcsőn menekül,
100 éves pénztárcája romjain,
fillérjeit számolgatja,
nézi, hogy a kenyér mibe kerül,

idősebb, mint az épület, amiben áll,
a felhők is fiatalabbak nála,
rohangáló kamaszok meglökik,
leesik róla az ég válla,

cipője nyikorog, a világ olajkészletéből,
neki is csak a gazdasági válság jut,
senki nem ismeri, pedig ő a világról
a semmi közepén is….mindent tud,

a bevásárlóközpontban olyan, mint
egy eltévedt bölény, nincs már csorda,
áll a korlátnak dőlve, és a
szökőkút – tányérjába, belelóg az orra.

Szilágyi Ferenc Hubart: A Tündérkert fölött

Az ősi táj rögén a réti fű se nő,
a szél elül, fenyőfa ága sem remeg,
a sziklabérceken megáll a vén idő,
a szürke fellegek ma könnyet ejtenek.

Ott lenn, a völgy ölén sok ember ünnepel,
a Tündérkert fölött, mint horda ül ma tort
ki ősi kultúrát buzogva tüntet el,
és mindent szétzilál, mi egykor egybeforrt.

Kis nemzetünk szelet vetett, s vihart kavart,
de úgy tekintik, mintha egyre vétene.
Igaztalan fenyít, mi már száz éve tart
a büszke nagyhatalmak ócska szégyene!

Ki még konok magyar, s a lelke felzokog,
a fájdalom reá ma eltaposni hág.
Az ördögökkel cimborálni nem fogok,
de tollhegyemre tűzlek én, bitang világ!

Varga Rudolf: ELŐZŐ ÉLETEK

Mióta.
Mióta csak a bába
fejünkre ejtett, naponta
visszük vásárra selejtes
bőrünket. Kocsmák
bádogpultjára tehénkedve
nőkről, időjárásról, pénzrõl
trafikálunk, nyakunkra cigifüstből
hurkok tekerednek, s mint
üres poharak, egyre csak
gyűlnek és gyűlnek
és
gyűlnek
körülöttünk a kicsorbult
előzőéletek.

Vámos Hang György: Vica* versa

mindig Őt kerestem.
ki, nem függött semmi kereszten,
-- hisz', csak én ácsolódtam Neki.
kinek, én sarjadtam fának,
kit, Ő rügyeztetett magának..
mindegy is,
-- élve-e, holtan.?
-- hisz' mindig is Tőle voltam!
tőlem fakadt, de Belőle szakadt, eredt,
mint megrepedt
magban
a „voltak”,
a moccanatlan holtak,
/múlt nyarak, tavaszok, őszök, telek.../,
a növekvő gyerek,
-- a halál.
akár a szár,
s rajta testnek,
a megeredt
levél fonákon az erek,
a „majd csak lesznek”,
az összegyűlt,
s már előre megözvegyült
zsizsegő kezdetek
Ő a lélek.
a szikra ívek, a fények
este…
-- az égbe szökkenésem.
Ő a testem.
Ő sikolt bennem,
roppan, mint a térdem,
ha elestem…
mindig Ő talál fel engem,
mindig Őt kerestem.
csak Őt lehessen szeretnem!
csak Véle vagyok Egyben!
Kedvesem!
Egyetlen Egyem!
-- "Szabadság! Szerelem!"

Dedinszky Erika: Vihar

mint motolla futsz
szerelmed szövőszékén
elfonod előlem a fényt
szemem nem szállhat már

messze s messzebb sodorja a szél

de nem, ez nem jó így
mutasd meg újra a fájdalom sötétlő árkát
hol otthon voltam, nem vakított
meg nem érdemelt fény
furcsa ábrákat rajzolgattam halkan a homokba

porban futó csepp szomjad nem oltja

vihar jön

1971

Flórián Tibor: Egység, mindenség

Jöjj hozzám, akárki vagy
testvérnek nézlek és megölellek.
Itt születtél vagy a nagy hegyeken túl:
olyan mindegy,
ugyanegy végzetbe sodort:
egyszer áldott és tízszer átkozott vagy.
Olyan mindegy, cifra ruhában
világvárosok fényéből ittál;
olyan mindegy, bányában és gyárban
görbére roskadt fiatal hátad;
olyan mindegy, lobogó ingben
ekénél álltál és kenyeret
adtál éhes szánkba.

Ugyanegy végzetbe sodort:
egyszer áldott és tízszer átkozott .
olyan mindegy mi a neved,
születésedben és halálodban
egy vagy minden nemzetek fiával.
Jöjj hozzám, akárki vagy
testvérnek nézlek és megölellek.

1933

Negyedi Szabó Margit: Dörgés hangja

Dörgés hangja,
csak gyávát ijesztget.
Magabiztos nem csügged el,
nem fél, nem ijed meg.
Hamis ember
feje mennydörgéstől reszket.
Igaz ember
Arra gondol,
Égdörgésnek az imádság
véget vethet…

1981

Négyesy Irén: Ezt kell ma tenni, emberek!

Nem vádaskodni
és veszekedni,
de egymásra ráhajolni,
és szítani a tüzeket,
amit úgy hívnak: szeretet.
Ezt kell ma tenni, emberek!

Nem vitatkozni,
de a lelkeket
felrázni és megálmodni
a holnapi szent ünnepet,
hogy Hazád visszanyerheted!
Ezt kell ma tenni, emberek!

Magyar a magyart
sohse tapossa,
de hűséggel átkarolja,
és szítani a tüzeket,
amit úgy hívnak: szeretet.
Ezt kell ma tenni, emberek!

1987

Németh Ernő: Erdély földjén

Én még ott jártam az Olt völgyében,
levegője éles volt, tiszta,
a havasok ragyogtak délen,
napsugarat tükröztek vissza.

Jártam a sziklát Torda mentén,
gondolatban most is ott járok,
léptem nyomát még meglelhetném,
eltakarják a vadvirágok.

Gyopár nyílik a sziklás parton,
hegyek között csendül az ének,
havasi kürtök hangját hallom,
s a pásztorok nekem mesélnek.

Csaba népe a csillagokban
a tejúton fölöttünk vágtat,
a pásztortűz magasba lobban,
a lelkem issza a legendákat.

Száll az emlék, tisztán, szelíden,
ifjúságom eljött titokban,
a régi húrt még megpendítem,
s hangja ott zeng a havasokban.

1971

Gaál Áron: Estélitáj Esztergomban

/Kund Ferenc emlékének/

Elnézem ezt a megvénhedt házsort,
mi ország szíve volt, s csak határ most.
Nézem várát a zajló jég felett
és bazilikáját havas hegyen
és Keresztútját, ami fel a dombra visz,
hol magára maradt még Jézus is.
Balassi tudta, Babits is tudta,
egyiket jelene, másikat múltja
vonzotta, a harc –hitért, Hazáért,
nyelvért, s végül már csak önmagáért.
Lángjuk ellobbant, de szavuk nem szakadt
s rólad barátom, majd mit tanítanak,
hogy a „t” a múlt idő jele,
mert, aki él, csak élt, s ki szeret, szeretett?
(Vagy azt, hogy szőlődből bort hoztál nekem,
hogy iskola, s „rend” hordja (de csak) keresztneved?)
Székelykő alatt a megmentett házak
felemlegetnek, s a HÍD is, - az unokáknak.
Hidd el jobb ez így, mintha sírna, zokogna
a Kis-Duna sétány, hisz fái közt ott vagy,
s lejt-utcáin is, hol vízbe gurul a Nap…
Elnézem most a Várost, már nem ugyanaz,
mint, ami volt.
Nélküled
elfogy
Fagy
van
ma
is.

Jagos István Róbert: Lélektükör

A szemem a lelkem tükre.
Nézd milyen fakó, fénytelen!
Az időzített ösztön-bomba,
A viasz-szív mélyén ketyeg.
A szemem egy lélek tükre,
De ez a lélek nem az enyém.
A sajátom már útnak indult
A végtelen elmúlás felé.

2010

Kapui Ágota: Jövőnk asztalára

Ingünk vásznában szent hideglelés
az anyanyelv, mely bőrünkhöz tapad.
Mint útra termett garabonciás,
cipeljük létünk szent küldetését,
múltunk reccsenő hangjait tekerjük
szüntelen a lélek szomorú
kintornáján.

E modernségtől szemmel vert világban
száz alakban küzdünk a szavakért
kardélre hányva a földalatti mozgalmakat,
a gerilla szóvetés megannyi támadását,
a hangsúlycsúszdák katapultjait
ereszkedő mondatainkban.

Adj Uram csalogány nyelvet a magyarnak!
Kend be mézzel igéink mindkét oldalát,
tedd fogyaszthatóvá az ikes ragozást,
és főneveinket adogasd falatnyi rendben
szánkba, cseppnyi borssal, sóval,
kakukkfűvirágok bódult illatával
fűszerezd újra létünk lényegévé
elkoptatott jelzőink
füstbe ment zamatát!

Taníts meg minket újra az anyanyelv ízére,
cseppenként adagold elménkbe a múltat:
beszédünk borostyán aszúját,
szerelmes szavaink dús párlatait!
Érezzük ajkunkon az ébredő motyogást,
rágcsáljuk hosszan a roppanós beszédet,
szegényülő nyelvünk szárazkenyér-ízéhez
adjuk hozzá a lét buzgó kovászát,
hogy jusson majd karéjnyi ima,
morzsányi köszönés,
csenddé foszló mosoly
jövőnk asztalára!

2016

Kányádi Sándor: Ne szólj

Ne szólj, a szavak elrongyolódtak,
ütött-kopott ószeri limlomok, még ha egy
Júlia vagy Rómeó vagy mit tudom én ki
viselte is volna vallomásul; ne szólj, nem szólok
én sem. Mert mi lesz, ha egyszer kimondjuk
azt a könnyen kimondható szót, mit mondunk majd
azután, mivé lesz a kimondhatatlanság öröme,
lesz-é fokozás, ha egyszer kimondjuk,
nyilvántartásba vesszük s hivatkozunk rá,
ha minden kötél szakad, vagy ha
csak éppen összezördülünk valamiért?
Nem vagyok fennkölt, se cinikus, sem parasztian
prűd, csak babonás talán, akár a sámánhitű ősök,
akik féltek néven nevezni istenüket.
Ne szólj hát, minek oda a szó, hol egy tekintet,
egy mozdulat többetmondó. Hagyd meg nekem azt a hitemet,
hogy egy ki nem mondható nevű istenség kegyelméből
s az ő dicsőségére élek e földön;
a soha-nem-elég, a mindent-megismerni-akarás
motorjával agyamban, szívemben végzem
ember voltommal járó kötelességemet,
és örömeim között is szótlanul ahhoz a
legfőbb megtartóhoz imádkozom.

1965

Szervác József: Tűzszünet

fölszánthatatlan földeken
elhagyott csatatereken

őgyelgek jeladásra várva
a Senkiföldje Partizánja

béna vállamon cipelem
elsüthetetlen fegyverem

1974

Albert Zsolt: Falevél

Egy helyben állunk,
szalagot teker körénk az ősz
és csak akkor vesszük észre a fogságot,
mikor már elzsibbadtunk az avarcsendben.
Fáradt völgyekben, langyos nádasokban
meggyökerezve várunk, levelünk darutollal írt.


felho

B.Mihály Csilla: Nagy-Magyarország

Szegény vagyok, látod, 
szegényebb a holtnál,
amikor eszméltem 
te már nem is voltál.

Örökségem annyi, 
amennyit meghagytak:
elárult testvére 
lettem a magyarnak.

Kellett ez a béke, 
hazám, anyám, enyém?
Tej nélkül szoptattál 
már a legelején.

Öledbe úgy bújtam, 
mintha nem is lenne,
közben ránk rakódott 
Európa szennye.

Rablók és bitorlók 
színhúsunkba vágtak.
Vérét venni vágyják
a magunkfajtáknak.

Erőtlenül fityeg 
nyelvünk, lábunk, karunk.
Óvjál, öreg Isten, 
amíg feltámadunk.
 
A trianoni békediktátum 100. évfordulóján

 

Csata Ernő: Gyökereim…

…jégkorszaki génüzenet

Némelyek szerint bozgor vagyok
vagy hazátlan olykor,
megsértődnék, de a szót
nem értem semmi módon.
Talán baskir lenne vagy bazgir,
így emlegetnék Magna Hungariát,
ahová visszajárt Julianus barát?
Hiába az akadémiai métely,
bizonyos szkl betűkkel
jelölt nép az ősöm, mely csak egy volt
és van ma is: ez a székel(y).
A Kárpát-medencébe régen jöttünk,
itt érvényes telekkönyvünk
a hétezer éves tatárlaki amulettünk,
de ősibbségünk krónikája
a székely galambbúgos kapulábra
– itt a fenyvesek között – rávésett pálma,
aminek Konstantinápolyig nincs nyoma.
Hol látott a székely pálmát, hogy utánozza
s az asszonya hol látott pettyes párducot,
hogy falvédőjére ezeket varrja?
Tán a kusföldön, ahonnan egy őshaza
ősemléke él génjeiben s azt vési, rója, varrja:
kőbe, fába, rongyra, a még el nem felejtett
titokzatos rovásával e büszke nép
csupán igaz történelmét írja.

Czipott György: (.)Prófécia

.ácsolnak majd keresztet
szépen faragott bitót
hisz szó szóközön reszket
.kuporgasd csak rávalód

.féli éli sorra jut
nemén ütnek billogot
s fölhabult idő kifut
.veszti mit meg sem kapott

     (pokolszép feltámadást
     rejt tépett krisztuspalást)

.kotornak mély vermeket
semmivétüntetni jót
és reádvall gyermeked
árazhatlanvér adód

Deák Mór: BELÉNDEK

ordítástól berekedni
barátságból verekedni
hajnallal gyújtani eget
megenni a beléndeket

ordítva is csöndben lenni
némán is csak üvölteni
megölelni ami rettent
fiatalítani Istent

egyenes barázdát húzni
édesapámat megnyúzni
s apaként hogy megnyúzzanak
hagyni hiszen van egy fiad

anyámat vállamra venni
puha földbe beletenni
kényelmesen megágyazni
koporsóját égbe dobni

kiszúrni a saját szemed
csak azért mert megteheted
aztán csodálkozni rajta
milyen vörös az ég alja

megölni aki bereked
megölni minden kisdedet
immár bármit megtehetni
s épp ezért semmit se tenni

majd csöndesen hazamenni
ahol soha nem vár senki
ahol már nem szólítanak
ahol soha nem kel a nap

Dóczi Székely Gábor: Gondolatok a könnyárban

Mert a könnyeknek is ára van!
Te alkottad e kufár világot,
Ahol a tisztesség árva tan.

Láthatatlanul sír a világ.
Furcsa zajt hallgat mind a hang-őrült.
S többnyire az is vak, aki lát.

Nem használt szerszám a gondolat.
Nem röpíti pályáján tágas szárny.
Előre nem visz, nézd, hogy tolat.

A jó mulatság rabszolga-sarc.
Őseink porát PET-palack fedi.
Sehova térünk: tombol a harc.

Gettók, NoGo zónák épülnek.
A sok luxus alatt szlömösödünk.
De hisszük: nem lesz elévült net.

Milliók nyomora milliárd.
Pár mágnás, meg amott a Bilderberg.
Pride-on vonul megannyi tribád.

Más ez az élet, egészen más.
Rátapos múltra, gyökerére,
A mintha-ember - egén – szektás.

Erőnk szerint s legnemesbekért?
Igen, amit mondtam fájdalom volt.
Kor-dosszié, mit bensőm bekért.

Mennyi szent akarás, lendület
Szüli a szépet, dagasztja a jót.
S körül magokat a Rend ültet.

De Bábelt ne. Azt semmiképp se.
Megint lenne nyelvzavar s minden nép
Kígyó, hiéna, vagy kis vércse…

Át kell sírni néhány éjszakát.
Tisztuljon olyanná e szabdalt Föld,
Mit a szeretet s nem kéj szab át.

Mert a könnyeknek virága van!
Te alkottad ingyen e világot,
S bár ne lenne vágy: a csáb-arany.

Fülöp Kálmán: Magányosan

Forróság mardos,
az arcom ég,
törülközöm
a hallgatás
vásznába,
s hajamon
hullámzik a kék.

Némán
szárnyaló
tarka lepke,
a nyugvó nap
tükrébe néz,
az édes alkony
érkezését lesve.

Jóbi Annamária: Akkor...

Igen még hallom ver a szívem
S ha akarom újra megidézem
Visszhangjait a mellkasod alatt
Ölelt a karod aludni hagytalak
A plafon beázott mintázatán
Mint felhőn ültek az angyalok
Összenevettek halkan a csendre
Megőrizték azt a pillanatot
Da-dom da-dom a ritmusában
Reménylőn kelt fel egy kis virág
S tusrajzot húzva a fehér plafonra
Angyalkéz rajzolt jövőt miránk

Kaiser László: Középre állni

Középre állni hagyjatok engem,
hadd éljek végre nagy fegyelemben,
nagy fegyelemben: az én hitemben,
ne ítéljetek, ítél az Isten.

Kemecsei Gyöngyi: Értünk

Én magammal
küzdöttem meg érted,
átírtam százezer lapot.
Látod?
Már ölemben hordom
gyengeséged
s hátamon viszem a holnapot.

Kiss-Teleki Rita: utak

képzeld tavasz lett
olyan igazi színes
belülről hordozós
nem az az éppen csak
amit a március porcióz
ki hogy rámutasson
néha valami szépre
szóval tavasz lett
én nem éltem mégse
és a halálba
belecsúsztak a nyári hetek
és te is elmentél
szóltam várjál én is megyek
de másfelé vitt
az őszi utca
hát nélküled jártam végig
bicegve futva
és később ott a téli
összebújós úton
már tudtam nekem
valamit meg kellett tanulnom

M. Karácsonyi Bea: Pilleszikék

Most úgy festem ki magam,
hogy istennek tessék,
keresztet rajzolok a homlokomra,
az ősi jel, tudom, mindentől megvéd,
nem jutok soha az élő pokolra.
Most úgy öltözöm fehérbe,
mint angyal a templomi freskón,
szárnyaimat plakátról letépem,
majd eltakarják színes tetkóm,
diszkó-füstök nyelik könnyű léptem.
És pont úgy leszek újra gyermek,
hogy hirtelen megszépülök,
öledbe veszed az anyukislányt,
én arról mesélek, hogy messze repülök,
mellkasom pilleszikék nyitják.

Nagy Horváth Ilona: Grafit

Nem ki.
Hanem magamba.
A szemed hamar megvolt,
de aztán sokáig kerestem a szádat.
Az sose tetszett annyira,
(sima száddal mit kecsegtetsz)
((ez jutott mindig eszembe róla))
talán, mert valaki egyszer már csókolt
engem ezzel a szájjal.
Aki aztán hazudott.
Akin bevasaltam egytől egyig az összes hazugságát,
(mert végtelen az én szerelemtelenségem is)
és most Ibsen örülne, hogy minden igaz.
De én a lap fölött ülve mindig
arra gondolok, veszne a többi,
akár az origóig,
csak te lennél az.

Radnai István: sortűz ma nem várható

álmában nyújtózik az ősz
szabadságra kel-e fel a nap
ráér hiszen napvilágra kerül minden
kelet után rabszíjat kínál fel a nyugat

álmában nyújtózik az ősz
felhőcsíkok résein ébred a fény
kék ablak az ég szelíd szeme
pilláját emeli egy percre

álmában nyújtózik az ősz
a történelmet ráér keltegetni

Szabó Lajos: esik

egy bögre forró teát szorongatsz
nézem ahogy hosszú ujjaid
a porcelánra festett mintákon pihennek
lila virágok
aprók ibolyák
kopott zöld levelekkel

egy bögre forró teát szorongatsz
odakint napok óta megállás nélkül esik
a falak átnedvesedtek
a csatorna tele megdagadt mohával
holnap már penész foltok jelennek meg
a plafon egy virágoskert lesz
lehet hogy Jézus képe is kirajzolódik halványan
valahol valamelyik sarokban
ha nem lesz megváltás majd lefényképezem

egy bögre forró teát szorongatsz
állok a konyha ablaka előtt és nézem
ahogy egy szürke patkány
a kikészített szemetet dézsmálja az udvaron
óvatos de néha megfeledkezik magáról... kockáztat
egy parkoló autó alá oson a zsákmánnyal aztán vissza
percekig figyelem a monoton bojler zúgásban
ahogy szembe jön a halál

Szentjánosi Csaba: Munkahelyi vers 3.

Lemész a hőközpontba,
nézed a csöveket,
forróak, lázasak, mégis
egyikük sem beteg.

Leparkol a füzet az asztalon,
4-óránként vezeted,
a toll-kardántengelyén,
egy egész világ forog veled.

Aztán liftezel kicsit,
dugattyúként ég és föld között,
King Konggá válsz az épület tetején,
a munka idáig üldözött.

Aztán megint csövek, kazánok,
egymáshoz hajló karok,
kicsit átölelnek engem is,
amíg rabszolgájuk vagyok.

A szél csendesen megsimogat,
besüt rám a Nap,
felébredt ősemberként állok,
egy idegen világ alatt.

Székely Máté László: Esteség

Kérés nélkül ád, ki fizet,
friss kenyeret, ivóvizet.
Kérés nélkül szép a szó,
változatlan nyárutó.

Megfáradt az alkony lába,
fűre fekszik nemsokára.
Vöröslő, vagy zöld az ég?
Estére csak semmiség.

Álmot rajzol két felére,
holdsarló lesz pengeéle,
csillagok közt rendet vág,
alszik már a nagyvilág.

Varga Rudolf: FÜSTBENELVESZETT

Valahol még
kell
lennie
egy
világszép vadalmafának,
valahol még
kell
lennie
egy
zöldágnak,
lennie
kell
még
hűs árnyékának,
valahol még
kell
lennie
egy
hívó
tájnak,
valahol kell lenni
egy
országnak,
egy
háznak,
egy
meleg ágynak,
meg kell
találja
füstbenelveszett önmagát
a
lélek,
kell, hogy
enyhet adjon
a
tegnapi árnyak
felsajgó
szívdobbanásának.

Zsebők Csaba: '56-os látomás /Zrínyi modorában/

Hunyadi sarkában, Zrínyik nyomdokában,
Szokatlan őserő Pongrátzok hadában.
Angyal István sorsa ferencvárosi tan,
Pesti srácainkon rontás volt, áldás van.

Nagy Imre az agyban, Mindszenty a szívben,
Kéthly a lélekben, Tildy zsigerekben.
Bájolók pendültek ködös reggeleken,
Hősök ébredeztek révülve, délcegen.

Magyarok istenét sokan újrahívták,
Így nem lettek rabok, bár támadtak hordák.
Bibó tanítását ösztönösen tudták,
A teljesség felé segítettek párkák

Palágyi Lajos: Lívia

Én néma lányom, titokzatos szépem,
Bús idegen a többi lány között,
Magányos hattyú elzárt tó vizében,
Bűvös dal, melynek szárnya megtörött,

Fénylő szivárvány könnyek özönében,
Hallgatag tündér, földre száműzött:
Te vagy utolsó, síró reménységem,
A végső bánat, amely ide köt


buborek

Páll Miklós: Mit fogsz felelni akkor?

Ha egy napon az Úr magához hí majd,
tegnapoknak és holnapoknak folytán,
mikor elmúlnak minden akarások
s vágyak
és kihullnak
gyorsan lecsonkult, lüktető valódból,
csaló színek és hiú álmodások
s nem bódítnak már megcsillanó ormok,
vagy vérvak mosolyok
a csipkés selymek forró örvényéből,
sem elhazudott, mégis – jó – mesék,
sem nosztalgiás, fájó alkonyórák
balzsamos bui és messzi maradnak
kenyér-csodák és rossz rotációsok,
mint bárányfelhők ősszel, ha a csend jő
fehér kezével s nem fog érdekelni
többé nagy Páris s kicsi Budapest,
meg tudós górcső s apró emberi játék
mert szürke szemed
az Ő vakító fényét látja csak
örökre
és a titkos végtelent
kigyújtja egy nagy néma-néma kérdés
a sorsot hordó csillagok alatt:
„Hol jártál s mit akartál? …”
Mit fogsz felelni akkor és felelni tudsz-e?

Simon Menyhért: Nem nyúlunk egymás keze felé

Szellememet nem senyvesztheti el szürke kisváros,
látkörömet nem zárhatják el a környező hegyek,
kis létgondok nem húzhatnak le az Eszme-csúcsokról:
ha itt kellene meghalnom is észrevétlenül, meg nem ismerten,
én végig élném az emberiség életének kvintesszenciáját.

És hányan vagyunk így szerte a vadságokkal tele Földön
örök vártán álló emberek, kik a káosz minden jelenségére
fájdalommal vagy hitsugárral reagálunk, kik próbáljuk
fényesre csiszolni a lelkiismereteket az évezredes
barbár megkopottságból, törődöttségből, érzéketlenségből
hányan vagyunk és mégis oly végtelenül kevesen ahhoz,
hogy az emberiséget kiragadjuk a lélekgyilkos sötétségből!

Vagy talán nem is vagyunk kevesen, csak nem nyúlunk
egymás keze felé s nagyon ritkán hallatjuk tülekedés,
létharc zajában elvesző, ember hangunkat, a Lét szavát,
csak az erőszak, kaszt-uralom mindenhatóságától megrészegültek
fegyvercsörtetése, durva lármája akarja elhitetni velünk,
hogy nagy messzeségek köde burkolja a megváltó kor eljöttét!

Ó éppen elegen vagyunk már, nagy mindenséget felérző testvérek,
tettéváltásának áldott testvérrendjét hirdetve hirdeti –
ne rettentsen bennünket elnyomók milliós hadserege,
trösztök hatalma s a tömegek éretlensége, megalkuvása.
Krisztus, Buddha csak egymagukban voltak, mégis új utakat
adtak százmillióknak, mély, egyszerű szavakkal, mert örök
mégis csak a Szeretet, mert hatalom is csak a Szeretet –
nyújtsuk hát ki kezünket, erősítsük meg teremtő hangunkat!

Szeredai Gruber Károly: Ködös éjjel a bécsi Ringen

Ma fájnak mind: A fáradt emberek,
Kilobbant fények, végtelen telek.

Ma minden álom koldusrongyban jár
S tavaszbeteg a sápadt napsugár.

Torz, tépett, gúnyos, éjbesejtő rém
Gubbaszt ma minden szájnak szögletén.

A rikkancs, rokkant, verklis, utcalány,
Mind égő, sajgó, könnyes nagy talány.

Szívem riadtan fölneszel s remeg:
Hull, hull reá a sóhajpermeteg.

Sok veszett élet vádat s vért szitál.
Ködmenyegző van. Bánatkarnevál.

Halk hazafájás, gyáva gyötrelem
Gyújt lankadt mécsest, némán, nesztelen.

Ó futni, futni! Vágyam felzokog
Utánatok hűs, békélt alkonyok.

Akácos utcák, csókzenés regék.
Megfogni egyszer még az Üdv kezét!

Didergő, ólmos, bás eső pereg,
S a Boldogság oly messze szendereg.

Nem keltik fel a selymes, lágy szavak,
Mik lelkem mélyén felaranylanak.

Vegyétek hát e vérző éneket,
Kilobbant fények, fáradt emberek.

Kit csók nem illet, testvér mindahány –
Aránk és Éj, az örök nagy talány.

Vozári Dezső: Érzelmes ének

Bizony nem látlak, mert nehéz ködök takarnak el mint gyászolót a fátyol,
s bőröd jószagával fut egy szél, mely fürgébb, mint minden elektromosság.
Ha ismerném a titkos utakat, mik alabástrom-tornyodhoz vezetnek,
utaznék hozzád lankadatlanul vézna biciklin és görbe tevéken
s vándorolnék csöndes téli mezőkön, követve finom talpad nyomát.

Kutatlak, mert az ólban, mely bezár, megfoghatatlan vagy s elérhetetlen.
Szeretlek, hát kereslek; jól tudom, voltak, kik mint elunt szivart letettek
s most gégéjük égeti a csömör, hiába hűtik borhegyek levével.
Csak az kutat, ki még meg nem talált s ki megtalált így szól majd: mégsem ő az.
    Bár lehetnék vak, ki az utakat, mik hozzád

Gaál Áron: A művész az időben

Az igazi művész tragikus hős. De már az esszé kezdő mondatánál meg kell állnom, hiszen mit jelent a szó "igazi"? Meggyőződésem, hogy nincs "igazi" és "nem igazi" művész vagy művészet, csak MŰVÉSZ létezik, művészetével szóljon akár a mának, akár a jövőnek, megfogalmazásai, kifejezésmódja legyen bár hagyományos vagy újszerű. Ugyanez a véleményem az olyan díszítő jelzőkről, mint a "nagy költő", a "zene óriása", stb. Ahogy nincs igazi és nem igazi művész, csak a művész, ugyanúgy nincs kicsi vagy nagy festő, szobrász, író, zeneszerző, csak jó - vagy rossz. Csalhatatlanul meg lehet állapítani a műről, hogy alkotója műkedvelő-e vagy profi, és ebben az esetben kerülöm a dilettáns szót, hiszen a művészetért rajongó, annak miben létét ismerő, de lehetőségeiknél fogva életük során más tevékenységet végzők is pusztán szabadidejükben, ma azt mondanánk „hobbi képen” alkottak az un. „magas művészetben” is helytállót, sőt maradandót. Hadd hozzak itt néhány magyar példát. Az egyik Eszterházy herceg kitűnő muzsikus és zeneszerző volt. De se ő nem tekintette magát, se mások nem tekintették őt művésznek, már csak azért sem, mert korában a társadalmi hierarchia csúcsán élő arisztokrata nagybirtokos-politikus számára ez inkább leminősítő jelző lett volna.

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: Végtelen fonat

Végtelen fonat az életünk,
Sok-sok válaszút...
Többet nem kérhetünk.
A nappal és éj egybe ér,
Kinyílt egy kisvirág
A valóság peremén.
Itt vagyunk, álmodunk,
Bíbor felhőkön magasan szárnyalunk.

Időtlen időkben élhetünk
Számos titokkal,
Melyet még nem érthetünk.
Az Őrző már rég nem regél,
De itt hagyta harmatát,
Ránk hagyva mindenét.
Itt vagyunk, álmodunk,
Letűnt korokon szabadon szárnyalunk.

Végtelen fonat az életünk,
Ezer színvarázs...
Mi ebben élhetünk.
Hold és a Nap frigyre lép,
Kigyúlt egy csillag
Vágyaink színterén.
Itt vagyunk, álmodunk,
Fantáziánk tengerén szabadon szárnyalunk.

Kapui Ágota: Otthon

Olyan csend van
hogy megpendülnek
hajszálvékony húrokon
a poharak
s a Gy. Szabó-metszetek
sokatmondón
összenéznek

Szeretném
ha már egyszer
megmoccanna a rend
s a merev polcokon
kő könyvekben
megelevenednének a szavak.
Kinyitanám az ablakot
hogy legalább azon át
érezzem az élet-szagú
levegőt
de anyám ujjnyoma
pecsételi a kilincset

Színes üvegeken át szeretném
álmodni a világot
de tejüveget tart az álmaim elé
Anyám

1974

Kányádi Sándor: Töredék

...talán az őserdők a dzsungelek
talán a tajga néhány foltja még
vagy talán a sokat megért magányosak
a cirbolyák a cédrusok de nem
őket irtjuk ki elsőül és teljesen
mint konkurens lábonállókat
talán valamelyik alacsonyabb -
rendü növény alsóbbrendű faj
megpróbál majd a majdani
az emberutánihoz igazodni
de a fölszabadult mérgek az
elszabadított elemi
részecskék ez az egész rák-
jegyében senyvedő bolygó még
sokáig őrzi majd
nyomunkat szagunkat a
mindenségnek ebben a parányában...

1992

Szervác József: Aludj…

Ruhának rádadnám magam
költözz be összkomfortos tébolyomba
bennem aludj ha álmodsz, bújj
szemem mögé, belőlem nézz magadra
itt nincs hideg, lehessek nagykabátod
ha éhes vagy, levesed, kóstold meg éhezésemet
ha fáradt vagy, nézd itt a vállam
hajtsd rá fejed
aludj

1974

Albert Zsolt: Fülcsengés

öt után értem haza
délutáni migrén csillogott
angyalkardok hegyén
ők már nevetve legyőzték,
de fejemben még hasítva
nyomta az utcazajt
fülcsengés, ezüst tűhegyek
csendek életkapszulák
konyha kövén kontúrok
lassú nyárfáké a ház előtt,
meg ahogy épp könyöklök
az asztalnál darabokban,
és látszik mikor ő odahajol,
gyógyít, körberajzol,
arcomhoz ér végül
feloldódik az elmúlás

Czipott György: (.)kariotiak

.pénz csörg kocog
kővé váltható igaz
hisz oly édes zúzni
egymás anyjának testét
ha még olyik ítéletes

.iskariot áldoz
borjú előtt tinót és
röhög csikorgva kés
kenyérszenteléskor

      …angyal miért hogyan
      szolgálhat torz valót

.feketeanyag homokja
megront már minden fogat
iramlik csillagóramű
hamar tengelytört lejárta
de ki önkéntlen teremt
képes-é még újítni rendet

      …setét zugokban
      árnyék vérhabot köpül

.számtalanján bizseg
orvpengés kariotból idő
és kőmívesek raknak
jobban bízható keresztet
brokátmély páholyhűvösökben

      .tán fölérez istenember

      …iskariot kezén csókot tanul
      csócsálva júdás nevét

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf