Arcél önvallomással – Beszélgetés a Marosvásárhelyen élő Csata Ernő gépészmérnökkel, irodalmi alkotóval

…úgy érzem, hogy a keményebb, forradalmibb vonalhoz tartozom, amelyet nekem Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila és nálunk Farkas Árpád testesít meg;…
*

 – „Az én Székelyföldem független és szabad, területe a szívem határain belül van, ahova csak azok léphetnek be, akik tetteikkel kiérdemelték a megbecsülést és lábnyomaiktól nem sorvad el a táj”, írod bevezetőként egyik könyvedben. Ugyanakkor, ha keresgélni kezdünk a világhálón, számtalan fordításodat, itt a Szózatban pedig kiváló verseidet is olvashatjuk. Tulajdonképpen mit mondanál, bemutatnád magad a tájékozatlanoknak, ki is, író, költő, esetleg elsődlegesen műfordító Csata Ernő?
– Ezt a kérdést már többen és többféleképpen is feltették: hogyan lett gépészmérnökből költő? Az Öröklét című kötetem előszavában, 2011-ben, ezt írtam: „A Halak csillagjegyében születettek kettőssége jellemző életemre: a matematika szigorán nevelkedett műszaki mérnök és a hétköznapok elviselhetetlen szürkeségéből és hazugságaiból menekülni akaró, romantikus, művészi alkat váltakozik folyamatosan bennem. A határozott célokért biztos léptekkel induló ifjúból mára egy kissé zavarodott felnőtt lett, aki a mérhetetlen hazugságáradatból egyre nehezebben tudja kiszűrni az igazat”. Elsősorban gépészmérnöknek tartom magam, ha szigorúan abból indulok ki, hogy mindenkinek az a mestersége, amiből magát és családját el tudja tartani. Az is igaz, hogy kevés olyan független költő volt és van, aki a költészetből fenn tudta, tudja tartani önmagát [lásd: „Még az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”]. A mai költők nagy része is valamelyik folyóiratnál vagy újságnál tengődik vagy szponzorok, mecénások után rohangál. A költészetből sosem tudtam volna megélni, így egy olyan világ maradt számomra, ahová a szürke hétköznapokból elmenekülök lelki egyensúlyom megtartásáért, a szép és fennkölt iránti vágyam kielégítéséért.
   Van külön műszaki és külön irodalmi életrajzom, ezek életemben egymást kiegészítették.
Eddig megjelent köteteim: 2005. – Fájó öröm – vers
                                           2006.– Szülőföld parancsa – vers
                                           2011. – Öröklét – vers,  –A szeretet kalácsa – gyermekverskötet
                                           2012. – A csárdás és a magyar ötös – prózai írások
                                           2013. – Bombasiker – haikuk
                                           2014. – Morzsányi emlékezés – vers
                                           2016. – Végtelen ösvények – műfordítások
                                           2017. – Székelyföldem – tanulmánykötet

– Hogy látod, az Anyaország milyen súllyal vesz részt az erdélyi magyar irodalom életben tartásában?
– Sajnos, az anyaország sem olyan gazdag, hogy csak szórja a pénzt, támogatások természetesen jönnek, azokat nem tudom, milyen csatornákon osszák szét [főleg az RMDSZ-hez köthető alapítványokon keresztül]. Én még nem kaptam egy fillér támogatást sem, nincs is rá szükségem, viszont anyaországi, irodalmi pályázatokon elég sokszor nyertem, főleg diplomát vagy tárgyi dolgokat.

– Mi a három legfontosabb dolog az életedben?
–  Egészség, mert ami, ha nincs, akkor a többi semmit sem ér.
    Szülőföld, az otthon. Tamási Áron híres, szállóigévé vált mondása szerint, azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, ezt én is így gondolom.
    Család, azon emberek szűk köre, akikre mindig számíthatok és akikkel valahol otthon érezhetem magamat.

– Hogy látod? A Te környezeted, Székelyföld tizenéveseit nem fordítja véglegesen rossz irányba [itt most a vers és regényolvasásra gondolok] a virtuális világ?
–Szerintem nem, mert a jövő maga a virtuális világ, főleg a műszaki és technikai világ egyre gyorsabb léptekkel száguld az informatika, robottechnika (robotizálás), genetika, ma még elképzelhetetlen csúcsai felé, maga ez az interjú is ezzel a technikával valósult meg. A mai fiatalok is sokat olvasnak, verseket vagy más prózai írásokat, de kevesebb papíralapú és több digitalizált szöveget. Nagyon fejlett náluk a képi memória, mert nagyon sok információt kapnak ilyen formában, ami lényegében sokkal koncentráltabb, mint más formák.

– Visszatérve a műfordításokhoz, magam is láttam, hogy a makacs székely ember, még akkor sem beszél románul, ha tud. Mi késztetett arra, hogy románból magyarra fordíts?
– Elsősorban az, hogy a magyaron kívül, román és francia irodalmat tanultam a legtöbbet. A műszaki egyetemet Bukarestben végeztem, és összesen 12 évig éltem ott. Egyszerűen kíváncsi voltam a román és a francia költészet nagyjaira [a franciából csak öt költőtől fordítottam].
– A kitekintés mindig hasznos, rácsodálkozni mások (más népek) művészetére, ezzel közelebb kerülünk egymáshoz, megismerve mások gondolat– és érzelemvilágát. Így, egymás alkotásait megismerve, eljuthatunk egymás elismeréséhez vagy csak elfogadásához, rájövünk, hogy egymást tisztelni is lehet, nem csak gépfegyverekkel és bombákkal elpusztítani.

– Tapasztalatom szerint az Erdélyben született románok legtöbbje más felfogású, mint a Kárpátokon túl születtek. Látsz arra lehetőséget, hogy – a párizsi és a bukaresti politikai boszorkánykonyhákon immár 150 éve főzött gyűlöletkeltés ellenére – a román származású erdélyiek, az évszázados magyar-szász -román együttélés tapasztalatait hasznosítva, megpróbálják a magyar irodalmat és költészetet románul népszerűsíteni honfitársaik között?
– Sajnos, erre még várni kell, mert csak most kezdik észrevenni ezek a kis népek (főleg a V4-ek sikere kapcsán), hogy egymást gyűlölve, egymás torkának esve, mennyire kiszolgáltatottak, mennyire gyengék a nagyokkal szemben.

– Marosvásárhelyt mindig is az erdélyi irodalom egyik bölcsőjének tartottam, gondolok itt az itt alakult, majd 1867 és 1948 között működött a Kemény Zsigmond Társaságra, vagy megemlíthetném napjainkban a „Súrlott Grádics” szépirodalmi lapot Bölöni Domonkos szerkesztésében. Szerinted eljön még az új aranykor az erdélyi magyar literatúrában?
– Szerintem ma is vannak értékek, csak nagyobb számban, éppen ezért nem tudunk mindenikre odafigyelni kellőképpen, de ez nem volt másként az eleinknél sem, hiszen sok ma nagyra értékelt írót vagy költőt, életében nem sokra tartottak.

– Van vagy volt valamilyen példaképed, aki inspirál, vagy úgy érzed, hogy a magad útját járod?
– A magam útját járom, természetesen nem mondhatom, hogy az a sok vers vagy próza, amit elolvastam, egyáltalán semmi befolyással nem volt rám. Mindenesetre, úgy érzem, hogy a keményebb, forradalmibb vonalhoz tartozom, amelyet nekem Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila és nálunk Farkas Árpád testesít meg, de ez nem azt jelenti, hogy ne szeretném Vajda Jánost, Arany Jánost, Babits Mihályt, Juhász Gyulát, Kosztolányi Dezsőt vagy Áprily Lajost.

– Mi itt a Szózatban fontos szerkesztési elvnek tartjuk, hogy a Kárpát-haza ismeretlenebb vagy érdemtelenül elfelejtett irodalmárainak [mint R. Berde Mária, Bárd Oszkár, Farcádi Sándor, Olosz Lajos vagy Bartalis János] műveit publikáljuk. Hogy látod, ismerik, megbecsülik munkáikat és őket még egyáltalán a szülőföldjükön?  
– Az általad említett neveket már kevesen ismerik, mi még néhányról tanultunk az iskolában is. Én úgy látom, hogy nagyon sok tehetséges fiatal van, ha csak az Eirodalom, http://www.eirodalom.ro/ oldalt figyelem [szerintem, ez az egyik legszínvonalasabb szépirodalmi lap Erdélyben], ugyanakkor azt is észre kell venni, hogy több a vadász, mint a fóka. Egy falusi gazdálkodó mondta Elekes Ferencnek, hogy itt olyan nagy az író, költő négyzetkilométerre eső sűrűsége, hogy maholnap nem lesz, aki falun a füvet lekaszálja, sem verssel, sem anélkül.

– Ha már itt tartunk, hogy fiatalok, nyomon követed az ifjú nemzedék munkásságát mentorként, alkotó kapcsolatban vagy esetleg barátságban is vagy velük?
– Kapcsolatba vagyok velük, a gyermekverskötetemnek, „A szeretet kalácsa” címűnek, az illusztrációit, például a marosvásárhelyi Művészeti Líceum három tanára segítségével, az iskola diákjai készítették el. Három osztályban mindenki kapott egy verset és ahhoz a saját elképzelése alapján illusztrációt kellett rajzoljon vagy fessen. A hatvan darabból a tanárok kiválasztottak harmincat, majd velem együtt kiválasztottuk azt a tizenhatot, amelyek belekerültek a könyvbe, a rajzokra, természetesen, feltűntetve az alkotó nevét és osztályát.
A megjelent könyvből a tanárok és a diákok is kaptak egyet-egyet, ingyen.
Ugyanebből a könyvből adományoztam a Marosvásárhelyi rádió gyerekadásának is, amelyik különböző műsorokban kiosztotta a gyerekeknek nyereményként.
Minden könyvemet, lévén, hogy gyergyócsomafalvai születésű vagyok, meghívásra, bemutatják az ottani Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány székházában, általában, székely ruhába öltözött iskolások, tanáraik felügyelete mellett, ahol aztán minden szereplő kap viszonzásul egy vagy két könyvet. A legutolsó, Székelyföldem című tanulmánykötetemet, 2017 januárjában mutattuk be a Kultúrpalotában, a Marosszéki Székely Tanács ülésén, ahol az előző évi, március 10-én, a Székely Szabadság Napja, szervezett felvonuláson való részvételért sokakat a román rendőrség pénzbírsággal büntetett, ezért a megbírságoltaknak adtam ajándékba egy könyvet.
   Sok más alkalom van, ahol találkozom irodalmárokkal fiatalokkal, idősebbekkel[ pl. Vár-lak, Kedei Zoltán festőművész műtermében a várban], amelyet Bölöni Domokos szervez, ami régebben a Súrlott Grádics volt és még lehetne sorolni.

– Vannak irodalmi terveid a közeljövőben?
– Igen, előkészületben van egy szöveggyűjtemény, a címe: Miért jó magyarnak lenni?, lesz egy verseskötetem, amelyiknél még hezitálok: A damaszkuszi úton vagy a Csillagösvényen címek között. Már nagyon sok műfordításom is összegyűlt a román és a francia költészetből, valamint terveztem egy, székely atyánkfiait bemutató kötetet, Székely panteon címmel, majd kiderül, hogy be tudom-e fejezni.

– Nem kerülhetünk el egy fontos kérdést, egységes szerinted a magyarság a Székelyföldi Autonómia kérdésében? Bízol a szebb jövőben?
– Ma az összmagyarság kevésbé gondolkodik a nemzetben [2004. december 5-ét], de a székelység sokkal egységesebb az autonómia kérdésében, ami viszont nem jelenti azt, hogy ennek a megoldása csupán tőlük függene. Az autonómia kérdésének demokratikus úton való megoldása elsősorban az erdélyi románok akaratától és a nagyhatalmak döntésétől függ, főleg az EU országaitól, lásd a katalán autonómia csúfos kimenetelét és a világ hozzáállását. Szerintem hamarabb lesz független Erdély, mint autonóm Székelyföld, bár ne lenne igazam…
Változást hozhat még, a nagyhatalmi egyensúly [USA, Kína, Oroszország, India, Brazília] megbomlása, ami átrendezheti az érdekszférákat, a kérdés csupán az, hogy akkor a jó oldalon leszünk-e.

–cspb-