Arcél önvallomással – Szentjánosi Csaba: Jóna Dávid költő barátomat meghívtam egy beszélgetésre

    Ha költőt kérdez az ember, és nem akármilyet, előtolakodnak a szokásos kérdések, mióta írsz, milyen volt az első versed, kötet van-e?...stb, stb, én most egész más oldalról szeretnélek faggatni téged, onnan ahol a dávidi-világ kialakult, akkor meg is kérdezlek rögtön, van dávidi világ, mi az a dávidi világ?

    Ha azonosítható, felismerhető költői világról beszélünk, akkor az originalitást, mint a költő elsődleges ismervét, már teljesítettük. Így tehát a kérdést dicséretnek vettem, ugyanakkor valószínűleg az én esetemben ezt Te pontosabban tudnád megfogalmazni, hiszen nagyon jól ismersz, alkotói létünk sokszor kapaszkodott egymásba, a 2006 óta íródó vers-levél formájú Gazduram sorozatunkat éppen a Szózat közvetítette. Ha nem akarom megkerülni a kérdést és önelemzésbe kezdek, akkor a képiség jut először eszembe. Egykori filmestől, operatőrtől ez persze elvárható. De nagyon szeretem az identitásunkat adó nyelv finomságait, annak lehetőségeit, a lebegtetett és éreztetett értelmet. Közben persze törekszem az olvasói rezonanciára, hiszen a szöveggel megszólítom őt, meghívom magamhoz, tehát törekednem kell, hogy jól érezze magát (és egymást).

    Iskoláid, életed, történéseid írásaidban benne vannak, engem ennél sokkal jobban izgat, mi az ami nincs benne az írásaidban, másképp fogalmazva, nehogy félreérthető legyen, mi az ami írásaidat úgy tartja, mint hajót vízalatti része, mi az amit írásaidban nem látunk: mégis legjobban benne vannak?

    Keresel még valamit, de vajon mit? Titok valójában nincs, esetleg nem kimondott ideák vannak, egy rezervátumi érzés, a bizonyosság hiányának inspiráló mivolta.

    Mint férfi, mint Apa, mint férj, mint barát, mint főszerkesztő (az Art’húr főszerkesztője), mint tanár, mint tanácsadó, megannyi-megannyi szerep (jóval több persze), hogy lehet ezt a sok ágat, személyes-kötődést a művészetben megvallani, kifejezni, átélni, letenni a papírra-mások szívére?

    Szerepek-felelősségek, de mindezek mögött egy esszencia van, az adott ember. Az alkotói lét ennek az embernek a viszonyulásairól szól, az alkalmazkodásának nehézségeiről, a csalódásairól, a hibáiról és persze az erőforrásairól, inspirációiról, hitéről, azaz a gondosan megválogatott létpillanatairól. Nem annyira a válaszai érdekesek, mint a látásmódjából adódó kérdései, hiszen az ad lehetőséget az olvasónak egy belső diskurzusra, saját válaszainak megtalálására. Így lesz a vers – intellektuális értelemben is – valódi élmény. Mi, költők pedig ezen élmények adjuk-vesszük, „kereskedésüket” életformává tesszük, és ha tényleg sikerül mások szívére tenni, akkor elértük, amit ebben elérhettünk.

    Beszéljünk egy kicsit arról, hogy hegynyi tudásod, láttam könyvtáradat…szóval, hogy olyan elképesztően jól írsz, hogy amikor írtuk a Gazduram válaszokat egymásnak (köszönet Cságoly Péterfia Bélának, hogy a Szózatban éveken keresztül leközölte őket), sokszor eldobtam a tollamat (nemcsak képletesen), egyszerűen nem tudtam olyan szinten visszaválaszolni neked…..hogy élsz ebben az óriási labirintusban, ebben az egzisztenciális-káprázatban, ebben az érzelmi-zsonglőrködésben?

    Minden elfogultságod jól esik. J Ha nagy leszek, megpróbálok olyanná lenni, amilyennek most leírsz. A Gazduram sorozat – mondjuk el annak, aki nem ismeri – két szőlősgazda beszélgetése egy elképzelt boros pince előtti tölgyfa asztalnál. Ezek voltunk/vagyunk mi. Ki- és megbeszéljük a dolgaikat, finomítjuk, árnyaljuk egymást. Annyira, hogy ma már magammal viszlek, mint valami mérőeszközt. Bizonyos mértékig tudnék a kártyádból játszani, érzem azt, hogy a szavak mögött hol jársz. Ez nem kis dolog.

    Ahogy az elején írtam, több évtizednyi barátságunkban mindig izgatott keresztrejtvény-lelked nagyszerűsége, az az őrült nagy hit (te mit értesz hit alatt?), ami nélkül szerintem nem lehet ilyen alkotásokat létrehozni, miért nem engeded, hogy ez a transzcendencia birtokba vegyen? Vagy nem jól látom?

    „Nem lehet. Nem lehet. Értsétek meg, nem lehet. Hit nélkül sem élni, sem alkotni nem lehet.” – ahogy elhangzik a Kőmives Kelemenben. A hit kell, a kérdés, hogy mi a hit tárgya, s az, hogy hat vissza a személyiségünkre, ezen keresztül a tetteinkre. Csaba, a vívódásom látod, azt az állapotot, amikor hívők között leszek a kétkedő, a kérdéseket feltevő, az ördög ügyvédje, vagy amikor az ateizmus megtagadó reménytelenségében pedig nem látom a lélek teremtő erejét. Ebben a kérdésben is Adyt éreztem közel, bár kisajátításával többféle irányból is próbálkoztak. Meg van persze a hitem, de az nem írható le egy képlettel, egy fogalommal.

    Az előzőhöz kapcsolódik, Viktor E.Frankl és Pinchas Lapide beszélgetős könyvében van:
„Freud egyik kijelentését-„Az ember tudattalanul nem hogy nem erkölcstelenebb, hanem sokkal erkölcsösebb, mint tudatos állapotában” – a következőképpen variálhatnánk, illetve bővíthetnénk: Az ember tudattalanul sokkal vallásosabb, mint ahogyan azt tudatosan feltételezi magáról.” Te hiszel ebben?

    Mint tűz felett a pernye, kérdésed felett repkedek. A melegáramlat megemel, majd kicsit odább ismét aláhullok. A koordinátarendszeremben, ha jó ember vagy, akkor mindegy, hogy milyen vezérlő elv mentén lettél azzá. És sajnos ismerek olyat az irodalmi mainstreamből, aki vallásos, keresztény költő, közben egy pökhendi, másokat megalázó valaki. Válaszoltam a kérdésedre? Egyáltalán tudok válaszolni? A tudattalanunk tisztaságát a tudatunk mohósága és alkalmazkodása piszkolja? Lehet, hogy igen.

    A végére, hadd maradjon a tehetségtelen, pillanatokkal ezelőtt avanzsált „riporternek” egy köszönet, meghatódás, hogy mióta veled játsszuk a világ terepasztalán társasjátékunkat, mindig megfordítottad, megmutattad a lapjaidat, arról nem beszélve, hogy annyi önzetlen segítséget kaptam, kaptunk a családdal tőled, amit tényleg nem tudok soha meghálálni.

    Ha csak egy könnycsepped lenne, mit csinálnál vele…?

    Eltenném egy örömpillanathoz.

    Barátom, a Szózat olvasói nevében is nagyon köszönöm válaszaidat!