Irlanda Máté: Premier plán - Költők versközelből III. Bájer Máté

Bájer Mátéval végre egy olyan alkotóhoz (költő, slammer, újságíró, vlogger) értem az elemzéseim sorában, akinek a jó szövegeiért, verseiért sokkal könnyedebb szívvel tudok rajongani, mint az előző két alanyom esetében, mert legalább azzal az érzéssel nem kell megküzdenem, hogy nem elég, hogy tehetséges, de még sokkal fiatalabb is nálam. Mert nem az. Sőt, három teljes évvel idősebb. Úgy tíz éve ismertem meg őt egy középiskolásoknak rendezett színjátszó táborban. Már mind a ketten túlkorosak voltunk az eseményhez, én segítőként voltam jelen a tábor egész ideje alatt, ő pedig slam poetry bemutatót jött tartani az egyikre. Én Kristóf öcsémen keresztül ekkor már ismerkedtem a dologgal, de először hallottam rajta kívül élőben slamet, és abban, hogy azóta is töretlen lelkesedéssel veszek részt a műfajhoz tartozó rendezvényeken, biztosan szerepet játszott ennek az estének a hangulata is. „This is a beginning of a beautiful friendship”- mondogattuk balkáni akcentussal, a ki tudja hanyadik rövid és sör kombinációja után. Jól sejtettük, ezt az estét még sok ilyen követte, így gyorsan kiderültek Máté kvalitásai, például, hogy ha éppen muszáj, akkor nagyon tud inni. Bár talán jelenleg fontosabb a tény, hogy írni is. A mostani elemzésre a kedvenc projektemet választottam tőle, egy olyan kötetterv verseit, amit ő gyerekverseknek hív, és bár valóban vannak olyan darabjai, amit mindenféle gond nélkül tudnék én is ebbe a kategóriába sorolni, már amennyiben gyerekvers alatt gyerekeknek szóló, gyerekeknek írt lírát értünk, a legtöbb szöveghez viszont alaposan át kéne értelmeznünk, mit is értünk gyerekvers alatt, ha mindenképpen így szeretnénk címkézni őket.

Bármikor tavasz

Ha tavasz van,
szeretem,
legyen bármikor,
kora ősszel vagy
nyáron,
akár tavasszal is
lehet,

csak legyen
szellős-
napsütéses,
nem izzadós,
nem tüsszentős,
labdagurulós
tavasz.

Kékenkék tavasz.
Futkározós,
madaraknak
integetős

- Szabad
az erdőbe befutni?
Ugye szabad? -

Békák tavasza,
olyan, amikor a
padra ülsz,
és unatkozol,
és rád szólnak,
hogy bármit
csinálhatnál,
de te már
csináltál
mindent,
mégis, mielőtt
igazán unatkoznál,
előről kezded.

Olyan tavasz.
Kupakrugdosó,
nyálbuborékfújó
tavasz.
Mezőre állsz, és
mindent annak
látsz, ami.
Fű néni,
Szöcske kijöhet játszani?

A tavasz egy érzés, nem egy évszak, ezt mindenki tudja, aki kicsit is behatóbban foglalkozott a témával. Tavasz akkor van, amikor tavaszillat van, amikor először langyos este a szél a metsző hideg helyett. Tavasz akkor van, amikor kinyílik a hóvirág, és a madarak újra énekelni kezdenek. Amíg gyerek az ember, addig tavasz főleg akkor van, amikor tavaszi szünet.
Ezt a verset lelkiismeret-furdalás nélkül lehet a gyerekversek közé sorolni, de itt is jól megmutatkozik, hogy Máté mire gondol gyerekvers alatt: a vers beszélője, a lírai én a gyerek. Gyönyörűen érzékelteti ezt a szerző a szóhasználat mellett a sorok tördelésével is. Mindenkinek ismerős lehet ez a tagolás, aki hallott már izgatottságtól levegőért kapkodó kisgyereket beszélni. Egy gondolati egység addig tart, amíg azt a hiperventilláló és egyébként is apró kapacitású tüdő levegője engedi.
„Mezőre állsz, és / minden annak / látsz ami.” Ehhez, az igazi valósághoz gyereknek kell lenni, ami épp úgy, mint a tavasz, jelenthet érzést is, nem csak életkort. Az igazi valósághoz, ahol a láva padló, amit csak a bolond nem lát, ahol bármelyik egyenes bot lehet igénytől függően kard, vagy puska. Ahol Fű nénitől kell elkérni Szöcskét játszani, mint bármelyik másik gyereket.

Bundáskenyér

Bundáskenyér nyújtózkodik,
hasa alatt orra bukott U-betű,
fülei közt cirmos cica haj.

Állítólag ő egy keverék.
Ez azt jelenti, fele ilyen, fele olyan
- pont, mint a zöld szín

Anya szerint a tigristől származik,
apa szerint a szomszéd néni adta nekünk.

Ha félig szomszéd néni lenne,
lenne káposztaszaga,
és hordana a zsebében savanyúcukrot.

Néha azt képzelem teljesen tigris,
és a lábamnál lépked,
csöndes vizekhez terelget engem,
ahol szétfutnak előttünk a szarvasok.
Ilyenkor, ha a ruhásszekrény árnyékában járok is,
vagy talán a padláson, nem félek,
mert ő velem van.

Bundáskenyér állítólag egy keverék. És ez épp úgy elmondható a címadó macskáról, mint a versről. Mindenféle értelemben. Egyrészt a citált versek közül talán itt jön ki a legszebben az a kettősség (kevertség), hogy van egy explicit gyerekszint, ahol a szöveg valóban gyerekversként működik, a képzettársítások, a képek mind alkalmasak arra, hogy megragadják egy gyerek figyelmét, hogy asszociálni tudjon róluk, tehát végső soron, hogy élvezhesse a szöveget, és megtapasztalhassa a befogadói élményt. De van a versnek egy olyan szintje, ami egyértelműen nem az átlagos gyerekek számára íródott, számukra a szöveg egy rétege dekódolhatatlan. Az utolsó versszak Biblia parafrázisa („csöndes vizekhez terelget engem”) egészen különös, nyugtalanító hangulatot teremt, pláne, hogy az első versszak egy gyermekmondóka átirattal indul („cirmos cica haj”). Ez a hangulati ambivalencia, ez a kis nyugtalanság adja a vers keverékségének másik oldalát. (Meg természetesen maguknak a vendégszövegek a ténye.)
Érdekes játékra hív az átköltött intertextek eredetijeinek összeolvasása. A mondóka fenyegetőzik, („Cirmos cica haj/ hová lett a vaj/ ott látom a bajuszodon/ most lesz neked baj”) a bibliai szöveg pedig a félelem ellen tesz tanúbizonyságot. („Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy”) Ironikus, hogy végső soron a direkt gyerekeknek szánt tartalom a nyugtalanítóbb.

Gyönyörű, hogy a vers szűkszavúságában is milyen informatív, tulajdonképpen egész sokat megtudunk mind a négy szereplőről.
„Anya szerint a tigristől származik,
apa szerint a szomszéd néni adta nekünk.”
És máris megelevenednek a szülők, a könnyed, játékos anya, és a racionális apa, aki ha kell, pontosan elmondja, melyik színek keveréke a zöld, (meg hogy egyáltalán mi a csuda az a keverék), de a fák levelét már anya segít kiszínezni. És itt a szomszéd néni is, akiről a következő versszakban megtudjuk, hogy káposztaszagú, és savanyú cukrot hord a zsebében. Nagymamatípus, aki cicát ajándékoz a szomszéd családnak. Valószínűleg már senkije sincs. Egyedül él. És itt a mesélőnk, a jó eszű, élénk fantáziájú kisfiú, aki a cicával az oldalán bármilyen szekrénnyel hajlandó harcba szállni, sőt, akár a padlásra is felmegy. Tanmesének sem utolsó a szöveg az irracionális félelem természetéről és annak legyőzéséről. (Unalomra mosómedvét, félelemre macskát vegyenek!)

Apa óriás lett

Egy szombat után történt.
Apa óriás lett,
megnyúlt a lába, keze,
benne a táska a földig ért,
még az árnyéka is megnyúlt
Már nem érdekelte, ahogy a cica fürdik,
elfelejtette, hogy a meggybefőtt üvegből
kanalazva a legjobb,
- az ilyenek már nem érdeklik azt, aki óriás
és magasabban volt, mint a fenyőfa csúcsa,
majdnem felérte a plafont is,
és nagyon messzi került idelentről.
Rálépett a gombolyagra,
mintha ott se volna.
Én azt játszottam, hogy bele tudok bújni a lehúzott cipőibe,
amikben medvék laknak
és nyusztok meg nyestek bújnak ki a fűzőlyukból.
Elbújtam, de úgy voltam, mint a gombolyag
meg a medvék, talán ott se.

Egy hétfő előtt apa óriás lett.
Hiába rántom le az abroszt, nem emel fel.
Távolabb lett tőlem, mint a Hold.

Eltűnésesdi

Apa mutatott egy trükköt.
Hipp-hopp, volt, nincs.
Közben eltört a tányér,
eltört a tükör,
eltört a mécses.
Eltűnt a villanyborotva
zümmögő hangja.
Ha kikapott a csapat,
eltűnt a haragja.
Csak az üres tér maradt,
mint amikor seregnyi galamb szétrebben.
Apa eltűnt a régi képekben.
Elvitte a szombatot és elvitte a keddeket.
Elvitte a horkolást, és a maketteket.
Maradt a falon a túl ócska szőttes.
Apa az idei bújócska győztes.

A két utolsó vers a vizsgált szövegek két legnyomasztóbb darabja. Joseph Hellernek, A 22-es csapdája írójának második regénye jutott eszembe róluk, a Valami történt. Az egyes szám első személyben íródott regény középpontjában a főszereplő neurózisa áll. Ő azt érzi, hogy valahol, valamikor történt valami, ami miatt most semmi sem jó, és ezt a mágikus pontot keresi az életében. Ezeknek a verseknek az elbeszélője (elbeszélői) épp egy ilyen pontot élnek át, csak jelenleg nem tudják teljes egészében sem feldolgozni, sem megosztani az információt. Nincsenek rá pontos szavaik, nem értik egészében a helyzetet. „Egy hétfő előtt apa óriás lett. / Hiába rántom le az abroszt, nem emel fel. / Távolabb lett tőlem, mint a Hold.” Valami történt, és az apám már nem az, aki volt. Nem foglalkozik velem. Valami történt, és ez a valami olyan szörnyű, hogy a nap nevét sem mondjuk ki amikor történt. („Egy hétfő előtt.”„Egy szombat után”)
Az első vers apafigurája fizikailag jelen van még, a második viszont a teljes megközelíthetetlenségről szól. Az elhagyásról. Ezt már jobban érti a gyerek is, a helyzet tisztább, a volt-nincs relációja könnyebben felfogható, mint a köztes állapot.
Attól válnak igazán tragikussá, és nyomasztóvá ezek a szövegek, hogy tudjuk, olvasóként jobban átlátjuk a helyzet tragikumát, mint az eseményt közvetítő résztvevő. A második szöveg számomra még mélyebbre üt a visszafogott, de dominánsan jelenlévő rímhasználattól. Nagyon szép kontrasztot teremt a vers a tartalom mélysége, és a forma látszólagos könnyedsége között. (Látszólagos könnyedség, mert szép és természetes rímet sokkal nehezebb ám írni, mint azt sokan elképzelik.) Viszont megéri a munkát. Olyan gyönyörű lezárásokat kaphatunk, mint a „Maradt a falon a túl ócska szőttes. / Apa az idei bújócska győztes.” Hogy mást ne mondjak.
Végül kiemelném, hogy minden technikai bravúr, és szellemes ötlet mellett ezeknek a verseknek az igazi erőssége a hihetetlen atmoszférateremtés. Egy egész univerzum épül fel ezekből a versekből, ahol életre kelnek a szereplők, ha eléggé figyelünk. Egy univerzum, amiről néha úgy nehéz levenni a tekintetünket, ahogyan önkéntelenül, mosolyogva figyelünk egy kisbabájával játszó anyukát is, néha pedig úgy, ahogy egy tömegkarambolról sem tudjuk levenni a szemünk.

Apa felissza a lámpafényt

Az én apukám óriás lett,
nagyobb, mint a képzelet,
ha alszik, a fal felé fordul,
megmászhatatlan domboldal a háta.

Az én apukám ásít, amikor felkel,
aztán magához húzza a szobát,
és a szájába tuszkolja az egészet.
Tikk-takk, tikk. Elhallgat az óra,
a szekrénysort a szájába tolja,
és beleharap az erkélybe is.

Amikor felkel, az én apukám szomjas.
Egyszer megitta az áramot,
és sötétbe borult minden,
sőt, megivott egy egész autót is
anya szerint.