Szentjánosi Csaba : Andinak

A kezeid, olyan kicsik,
nem látja más, csak az asztal,
az idő perceket költöztet,
a csend marasztal.

Míg verset írtam, megjöttél,
leveszed gyűrűdet,ruhádat,
hány mozdulat járta ma át,
Erzsébet híd hátad.

Blúzod, nadrágod kiterítve,
lefogyott rongyok,
én a Hold-kupakját égre repítve,
Neked új éjszakát bontok.

Hálózatok-autópályáin,
száguldanak terünkben a hírek,
betűkezemmel felemelve- 
a lap- hálószobájába viszlek.