Szentjánosi Csaba : Andinak
A kezeid, olyan kicsik,
nem látja más, csak az asztal,
az idő perceket költöztet,
a csend marasztal.
Míg verset írtam, megjöttél,
leveszed gyűrűdet,ruhádat,
hány mozdulat járta ma át,
Erzsébet híd hátad.
Blúzod, nadrágod kiterítve,
lefogyott rongyok,
én a Hold-kupakját égre repítve,
Neked új éjszakát bontok.
Hálózatok-autópályáin,
száguldanak terünkben a hírek,
betűkezemmel felemelve-
a lap- hálószobájába viszlek.