Dinók Zoltán: Amiért küzdeni kell
Mártát, ki a postán dolgozott már rég kiszúrta magának Józsi, az asztalos munkás férfi, ki minden nap délutánján a hivatal előtt ment el. Kis kézitáskával igyekezett hazafelé, miközben Józsi udvarolt neki. Márta megpróbálta kikerülni, nem tetszett neki a férfi modora és stílusa egyaránt se.
– Kedves Márta! – szólította meg a kelekótya férfi
– Hagyjon engem már békén! – rázta le a nő
– Nem hívhatom meg egy kávéra? Így – munka után biztos jól esne magának!
– Friss vagyok, nincs szükségem kávéra!
– És egy lúdláb?
– Nem vagyok már gyerek!
– Nemcsak gyerekek esznek sütit!
Majd Józsi reménytelennek látta próbálkozását a nővel, ezért lelépett.
Másnap munka után Józsi már egy csokor virággal várta. Mártának elege lett.
– Hát nem adja fel?
– Nem, nem én! – mondta szívdobogósan
– És ahhoz mit szól, hogy fiúm van már?
Jóska nevetett.
– Tudom, hogy nincs.
– Rosszul tudja!
– Tegye szívére a kezét s úgy mondja!
– Hagyjon már!
– És a virággal mi lesz?
Márta sóhajtott s elvette. Jóskának rosszul esett hogy csak úgy szinte kitépte a kezéből, aztán dühösen távozott. Ő is egy nagyot sóhajtott s kezdte feladni. Ha nem az esete, akkor nem, nincs mese.
Egy nap mikor nagyban folyt az élet a postán, egyszer csak egy nagy puffanást lehetett hallani, bent a postáról is. A dolgozók kirohantak. Hát kit ütött el az autó? Szegény Jóskát! Magánál volt, csak a lába sérült meg. Márta odarohant.
– Oh szegény!
– Nincs nekem semmi bajom!
– Hisz vérzik a lába!
A mentők hamarosan megérkeztek. Márta beszállt vele. A mentősök szerint elég csúnya lábtörés volt ez. A kórházban aztán ellátták Jóskát. Márta szomorúan tért haza.
– Hiszen szeret ez az ember!
Megfogadta hogy meglátogatja. Jóska még soha nem tartózkodott kórházban. Másnap délután már – látogatás idején – meg is jelent előtte Márta.
– Nem hiszek a szememnek! – mondta Jóska
Egy csokor virágot hozott. Jóska elpirult.
– Ez a magáé! – mondta Márta
– Igazán meg vagyok hatva!
– Csak örüljön, hogy nem lett nagyobb baja!
S a begipszelt lábra nézett.
– Az orvos azt mondta egy hét az egész!
– Épp elég az!
– De ha kijutok, ugye meghívhatom egy kávéra?
– Hát persze! – mosolyodott el Márta
– Tud rejtvényt fejteni? – kérdezte a nő
– Hogyne, nem vagyok buta!
S adott neki egy rejtvényfüzetet, s tollat.
– Nem is tudom, mit mondjak! – érzékenyült el Jóska
– Ne mondjon semmit, csak gyógyuljon meg!
– Jó
– A kávé meg vár!
Majd elköszönt Márta s Jóska kezébe vette a tollat és a rejtvényt. A szíve repdesett az örömtől. Még a nagy lábfájdalmak ellenére is.
– Hiába! Ilyen a szerelem, meg kell küzdeni érte!
