A felvidéki magyarság kálváriája – Deportálás és lakosságcsere
A második világháború után újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-i kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország „felbomlasztásáért”. Az Edvard Beneš államfő által életbe léptetett 141 dekrétum közül 33 közvetlenül vagy közvetve e két nemzetiség alapvető jogait korlátozta, egyik pedig megfosztotta őket állampolgárságuktól is. 1945–46 telén mintegy 40 ezer felvidéki magyart deportáltak fűtetlen marhavagonokban a csehországi Szudéta-vidékre, ahol sokszor rabszolgaként bántak velük. A rendeletek lehetővé tették a magyarok földjeinek elkobzását, állásukból való elbocsátásukat, a hivatalos nyelvhasználat és minden kulturális egyesület betiltását. Kiűztek 36 ezer, 1938 előtt magyar állampolgárságú személyt, internálták a pozsonyi, kassai, komáromi magyarokat, lakásaikat elkobozták. 1946. február 27-én lakosságcsere-egyezményt írtak alá. A magyar lakosság Felvidékről való kitelepítése 1947. április 12-én kezdődött és 1949. június 5-ig tartott. Április 12-ét a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjává nyilvánította a magyar Országgyűlés 2012-ben. Ebből az alkalomból Történelmünk rovatunkban Vigh Károly az Élet és Tudomány folyóirat 1992. évi első számában megjelent írását közöljük. A szerző a jelzett időszakban a Magyar Külügyminisztérium Pest megyei összekötője volt a csehszlovák bizottságnál.