Fráter György, Erdély kormányzójának meggyilkolása
1551. december 17-én alvinci kastélyában meggyilkolták a 69 éves Fráter György erdélyi kormányzót.
Frá
ter György vagy György barát (eredeti nevén Juraj Utješenić vagy Utišinović, anyja családi nevéről Martinuzzi Györgyként is ismert; 1482. június 18. – 1551. december 17.) pálos szerzetes, katona, országos és erdélyi politikus, helytartó, váradi püspök, majd esztergomi érsek és bíboros.
Utyeszenics György horvát kisnemesi családban született; Corvin János, utána pedig Szapolyai János anyja szolgálatába állt. Huszonnégy évesen szerzetesnek állt és tehetsége a rendháza perjelévé emelte. A mohácsi csata utáni belháborúban a királlyá választott Szapolyai János tanácsadójává vált.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Fordulatos, színes, izgalmas, a dokumentumértékű jeleneteket megfilmesített képsorokkal, interjúkkal felváltó alkotás készült a huszadik század kezdetének érdekes, művelt, szenvedélyes, bátor, a jótékonyságban jeleskedő erdélyi nőalakjáról, báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Caroláról. A filmet a budapesti premier után november 25-én Kolozsváron mutatták be a Sapientia EMTE Hunyadi Mátyás dísztermében, majd másnap – meghívottak jelenlétében – az egyetem Marosvásárhelyi Karának aulájában is.
Szakács Gábor, aki a Magyar Demokratának – Magyarország egyik nemzeti elkötelezettségű lapjának – volt bő két évtizedig a munkatársa, 70 év 70 írás című könyvében válogatott írásait gyűjtötte, szerkesztette egybe. Feltűnő és szokatlan, hogy a borítón a szerző neve és a cím nemcsak latin betűkkel, hanem ősi rovásírásunk jeleivel is megjelenik. Ha egyéb nem, már ez is felkeltheti a figyelmünket. És rögtön fel is tehetjük a kérdést: miért tarthatta ezt fontosnak Szakács Gábor? Ezzel nemcsak munkásságának egyik ágára, ősi magyar rovásírásunk kutatására, annak megvallására, érte folytatott harcára utal – mert a mi furcsa tudományos „erőterünkben” ezért is harcolnunk kell –, hanem üzenet jellege is van ennek a címnek.
1691. december 4-én adták ki a Diploma Leopoldinumot, melyet – az erdélyi rendek által Bécsbe küldött Bethlen Miklós szorgalmazására – I. Lipót német-római császár és magyar király 1690. október 16-án írt alá, az erdélyi országgyűlés pedig az 1691. február 10–15. között Fogarason tartott ülésén fogadott el. E hitlevél szerint intézték Erdély belügyeit 1848-ig. Mai Történelmünk rovatunkban a Köpeczi Béla főszerkesztésével a budapesti Akadémiai Kiadónál 1986-ban megjelent Erdély Története című mű második kötetéből R. Várkonyi Ágnes történésznek a Diploma Leopoldinummal kapcsolatos alfejezetéből közlünk részleteket.
Luca neve a Lux (fény, fényesség, világosság) szóból ered. A legenda szerint Lúcia az ókeresztény időkben élt, fiatal szűzlányként. Édesanyja egyszer nagyon megbetegedett, és együtt mentek segítséget kérni Szent Ágota sírjához. Lúcia ott elaludt, és álmot látott, minek hatására úgy határozott, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja meg is gyógyult, de ennek ellenére sem fogadta el lánya elhatározását. Pogány vőlegényhez akarta adni, s pogány bálványok hódolatára kényszeríteni lányát. Mivel Lúcia nem tágított, elítélték. Igás állatokkal akartak keresztülhajtatni testén, de az állatok megtorpantak lekötözött teste előtt. Végül megégették, így vértanúvá vált.
Düsseldorfi módos zsidó családból származott, textilkereskedő apja őt is erre a pályára szánta. Mikor a családi üzlet csődbe ment, Hamburgba küldték gazdag bankár nagybátyjához. Heinének nem fűlött a foga a pénzügyekhez, inkább jogot tanult és Hegel történelemfilozófiai előadásait látogatta. 1825-ben megkeresztelkedett, és Harry keresztnevét Heinrichre változtatta, erre leginkább az vitte rá, hogy zsidók ekkoriban nem vállalhattak egyetemi oktatói állást – saját bevallása szerint „megszerezte a belépőjegyet az európai kultúrába”.
2023. évi pályázati felhívás
Simó Márton elbeszélői művészetének újabb hozadéka jelent meg nemrég Iker címmel.* A négyszáz oldalas regény mind tartalma, mind stílusa és egyéb ismérvei alapján is szerves része annak a regényfolyamnak, amelyet a szerzőtől eddig olvashattunk (a Bozgor című trilógia, a Gerzson szép délutánja), illetve rokon a novella- és elbeszélésgyűjteményekkel is (Az utolsó tanító, Tranzit).
Csokonai Vitéz Mihály, ocsúdva révületéből, így kiáltott fel: „…melly széles a poétai mező…” (Értekezés az epopeáról). Ferenczes István „hosszúverseit”* olvasva, azt érezzük, nemcsak széles, hanem végtelen ez a mező: parttalan. Az időszakasz sem rövid, amit a kötet felölel, fél évszázad, 1969 és 2019 közt született írásait kerekítette egybe.
Főhajtás egy erdélyi történelmi család síremléke előtt
155 éve, 1867. november 21-én fogadta el (harmadik olvasatra) az osztrák birodalmi tanács képviselőháza saját alkotmány-bizottságának jelentését „az osztrák monarchia valamennyi országaira nézve közös ügyekről és kezelésök módjáról”. Az osztrák-magyar kiegyezés törvényeként ismert jogszabályról november 12. óta vitáztak a képviselők. Az „urak-háza”, azaz a felsőház december 6-án vitatta meg és fogadta el a törvényjavaslatot. A magyar képviselőház már az év március 30-án elfogadta azt a 69 pontból álló határozatot, melyet az Országgyűlés májusban (XXII. törvénycikk) és decemberben (további törvénycikkek) fogadott el. Ferenc József osztrák császárt 1867. június 8-án koronázták a magyar Szent Koronával apostoli magyar királlyá, uralkodóként július 28-án szentesítette a törvényt. Az alábbiakban az 1867. évi – „a magyar korona országai és az Ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok között fenforgó közös érdekű viszonyokról, s ezek elintézésének módjáról” – szóló XII. törvénycikk fontosabb részeit közöljük.
Hinni kéne még
Évtizedekkel a világosi fegyverletétel után, 1905-ben az idős Görgeivel visegrádi otthonában riportot készítettek. A volt fővezér válaszai mellett fényképét is közölték a lap hasábjain. Az újságíró a szoba leírásakor a falon elhelyezett Üchtritz-képet is megemlítette azzal a megjegyzéssel, hogy a házigazdával együtt „hadakozott”. Vajon az agg hadvezér miért ragaszkodott egykori tisztjének portréjához?
Szerb Antal író így ír Adyról:
