Szent Iván tüze, vagyis Szent Iván vigíliáján, előestéjén kultikus-játékos célzattal gyújtott tűz az európai népek közös hagyománya, amely a tűz tisztító, gyógyító, termékenyítő erejébe vetett archaikus hitből lángol föl. Most ezen az estén a nyári napfordulatot ünneplik vele.
Ezen a napon – írja Bod Péter – ilyen dolgokat szoktak cselekedni:

1. A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek azt az okát tartják, hogy a tájba a pogányok körül tüzet szoktak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájban szokott lenni, a keresztyének – a tudatlanság is segítvén – a tájban tüzeket tettek, azokat általszökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el.
2. Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése.
3. Némely hegyeken ezen a napon kerekeket forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak.

Az Egyház egyes országokban a Szent Iván tüzét az opera diabolica, vagyis az ördögi cselekedetek közé sorozta. Máshol azonban, így hazánkban is tűrte, sőt szentelménynek tekintette. Belekerült az Egyház középkori liturgiájába is /benedictio rogi, quae fit a clero extra ecclasiam in vigilia nativitatis S. Ioannia Baptistae/. A római Keresztelő Szent János-bazilika /San Giovanni in Laterano/ az Egyház legtekintélyesebb temploma: omnium ecclesiarum urbis et orbis mater et caput. Vagyis: a Város és Földkerekség minden templomának édesanyja és fejedelme. Búcsúnapjának vigíliáján a téren manapság is fellobog Szent Iván tüze.
Ami a hazai hagyományt illeti, Temesvári Perbált így emlegeti: Ecclesia Tripliciter solet solennizare hanc nativitatis Joannis diem, Primo vigiliam jejunando… Secundo solennizat ecclesia festum Jaonnis hodie ignem vel faculas ardentes faciendo; primo pro repraesentando, quod Joannis ossa fuerunt combusta is Sebaste civitate, que fuit olim Samaria… secundo ad significandum, wuod juxta Christi ductum ipse erat lucerna ardens et lucens. Magyarul: az Egyház három módon szokta ünnepelni János születésének napját. Először a vigíliát böjttel… Másodszor ünnepli ma János ünnepét tűz vagy égő fáklyák készítésével: először, hogy megmutassa, hogy János csontjai megégettettek Sebaste városában, mely valaha Samaria volt… Másodszor azt jelentve, hogy Krisztus mondása szerint ő volt a lángoló és világító lámpás.
A szokást Telegdi Miklós, a XVI. század liturgikus szellemű főpapja is helyeslőleg emlegeti: „János születésének örömére szoktanak Szent Iván estin szerte-szertén tüzeket rakti. Mintha még mostan is örvendeznének néki, hogy Szent Jánost Isten e világra küldötte. Mert szokás idegen nemzetek között kiváltképpen, hogy mikor valami közönséges örömnek mutatását mívelik az emberek, lámpásokat gyújtanak házoknak és tornyoknak ablakin, és a piacon avagy utcákon tüzeket gyújtanak”.
Szerémi György írja János királyról, hogy egy győzelem örömére Szent Iván-tüzet gyújtott.
Egy szepesi följegyzés szerint 1598-ban Szent Iván napja körül a Joó-család szolgái Miklósfalva közelében szent tűz körül tartózkodtak /circa ignem sacram, qualis antiquitus in memoriam SAncti Joannis extrui fuit solitus, constituti fuissent/.
A jezsuita Inchoffer Menyhért egyik művében elmondja, hogy Keresztelő János ünnepét a magyarok szemkápráztató fénnyel és tűzgyújtással, tűz körüli ugrándozással és ünnepi tánccal, harsány nótázással ülik meg. Ez olykor már pogány babonába fulladt, amíg egynémely mérséklő rendelkezéssel végét nem vetették.
Ilyen székelyföldi rendszabály: Szent János estin a virrasztótétel semmiképpen nem engedtetik éppen éjfélig, annál inkább hajnalig vagy virradtig, hanem csak késő vacsorakorig, amikor az ember le szokott nyugodni ágyában. Az pedig tisztességesen és becsületesen légyen.
Szent Iván tüzének gyújtása és ugrása a XVIII. században az evangélikus szlovákok között is járja. Itt is hiába az egyházi tilalom. A tűzgyújtás Betlér, Veszverés, Markuska falvakban éppenséggel a templom előtt történt, ami hajdani szentelmény jellege mellett is tanúskodik.
Közbevetőleg még meg kell említenünk, hogy Franz középkori külföldi forrásból a Szent Iván tüzébe dobott füvek megáldásáról is tud.
Ez a gyakorlat hazánkban már csak elnépiesedett, paraliturgikus szentelményként él, kivéve görögkatolikusainkat.
Mint röviden már utaltunk rá, Szent Iván tüzének gyújtásával és átugrásával összefonódva, a legutóbbi időkig számos kultikus hagyomány: ének és tánc, mozdulat és hiedelem élt népünk körében.
Virágos Szent János napján a Zobor vidéki Kolon magyar népe, fiatalsága XIX. századi följegyzés szerint úrnapi párlós füvekkel vegyített szalmarakásokat gyújtott meg, miközben daloltak, táncoltak. A fellobogó lángokat pedig egyenként valamennyien átugrálták. A tűzrevetett illatos füvekkel a gonoszt vélték elűzni, hogy a vetésben kárt ne tegyen, a kutakat, forrásokat meg ne rontsa. Néhol csontból, szemétből, rongyokból bűzös füstöt is támasztottak, hogy az ördögöt ezzel is elriasszák. Egyesek a mező szélén gyújtottak tüzet és üszkökkel kerülték meg a vetést. Mások ismét nagy tüzet raktak az erdő vagy a hegy tövében. Daloltak, táncoltak körülötte. Az égő üszköt elvitték a házakhoz, letűzték a kertbe, hogy a hernyó el ne pusztítsa a gyümölcsöt, vagy a vetések közé, hogy az élet meg ne üszkösödjék. Abból, hogy a leányok miképpen ugrották át Szent Iván tüzét, jósolni szoktak a férjhezmenésre.
A közmondássá vált Szent Iván éneke szintén ezen a tájon maradt fönn a legnagyobb épségben. Ghymes faluban így éneklik:

Tüzet megrakatja világos Szent János,
Világolj, világolj, csak addig világolj,
Míg én nálad leszek.
Ha én tőled elmék,
Te is elaludjál.

A közeli Menyhe faluban a tűzugrálás már Szentháromság-vasárnap elkezdődik. Estefelé a lányok elmennek mindenféle könnyenégő holmit: zsuppot, szalmát, szénát lopkodni, mert csak így lesz hasznos a tűz, meg a rajta füstölt fű. A tüzet este a temetőben rakják meg. A szertartást Szentháromság vasárnapjától egészen Szent Ivánig minden ünnep- és vasárnap megismétlik. Ha nagy a szárazság, hétköznap is.
Manga János zoborvidéki és egyéb palóc-szlovák hagyományokat újabb gyűjtéssel is kiegészíti, és találóan jellemzi. Nyomatékosan utalunk rájuk.
A fehérvasárnapi liturgikus színezetű mátkálás, komázás Baranya, Tolna, Somogy több falujában féktelenebb formában Szent Iván tüzével ötvöződött össze. Husztót faluban a lányokat legények vitték át a Szent János tüzén, miközben mondták: mátka, mátka, mátkázunk. Még élünk, még halunk, mindé mátkák maradunk. Kezükben volt mátkafa is: hosszabb botra tűzött cseresznyeág.
Vázsnok hagyománya szerint tűzugrás közben ezt mondogatták: mátka, mátka, mátkázzunk, még élünk, még halunk, mindég mátkák maradunk. Egymás apját, egymás anyját meg ne szidogassuk.
Lányok lánnyal, legények legénnyel mátkáztak. Ez úgy történt, hogy kiállottak az utcára. Ha találtak, megcsókolták egymást. Ezentúl a legények komának, a lányok mátkának tisztelték egymást.
Tormás fiataljai között is járta a komázás. A koma, komafa mellé érett gyömölcsével cseresznye-, vagy meggyágat kötöttek, tetejére pedig fehér virágot tűztek. Ezt nyújtották át egymásnak a lányok, és ezt mondották: koma, koma, komázzunk! Még élünk, még halunk, mindég komák maradunk!
A nap délutánján az asszonyok, akiknek gyermekeik haltak meg csecsemőkorukban, sok kisgyermeket hívtak maguk köré, és kötőjükből almát dobáltak a magasba, hgy még születendő gyermekeik életben maradjanak. Az almának szentjánosalma a neve.
Szent Iván napját századokkal ezelőtt örömünnepként ünnepelte a polgárság is. Sajnos, csak hazai német városokból maradtak följegyzéseink, a föltételezhető régi magyar civishagyományról nem tudunk.
Brassó neve latinul Corona, szászul /németül/ Kronstadt. A mondai hagyomány szerint az elnevezés onnan eredt, hogy a város építésének idején aranykoronát találtak a földben. Erről az eseményről Keresztelő Szent János napján emlékeztek meg. A lányok magas póznára koronát, virágkoszorút, csecsebecséket, finom süteményeket kötöttek, majd felállították. Sokan próbálkoztak a koronafa megmászásával. Aki a koronát mégis lehozta, díszes poharat kapott jutalmul, amelynek »jánospohár« volt a neve. Közben a fiatalság: lányok, legények, körültáncolták a fát és énekeltek. A rákövetkező lakomán a győztes poharából mindenki ivott. Ezen a napon János volt a neve, ha nem is arra keresztelték. Aki másként szólította, bírságot fizetett.
A koronaünnep később Barcaság szász faluiban is elterjedt.
A brassói szász lányok között a Jungfernreigen járta: egy vagy több szomszédság leányserege Jézus mennybemenetelétől egészen Szent Iván ünnepéig énekelve járta az utcákat. János napján királynét és két udvarhölgyet választottak közülük. Ezután a királyné szülei megvendégelték a fiatalságot.
 A hazai sváb polgárság Pozsony városában is fényesen megülte János ünnepét: Sunabentfeuer volt a tűz gyújtásával és ugrálásával kapcsolatos hagyomány neve. A városháza előtti térre szegény, gazdag összegyülekezett, de ott vendégeskedett a nemes magisztrátus is. A deákok énekeltek, a síposok és trombitások muzsikáltak, a nép pedig táncra pördült. Tűzijátékra is sor került.
A somogyi Mozsgó felbokrétázott német legényei még a XX. század fordulóján is a falu ünneplőbe öltözött népe előtt versenyt lovagoltak, az első lett a vezér. Ő gyújtotta meg a Szent Iván tüzét a mátkájától kapott gyújtóval. Az öregek megdicsérték a fürge fiatalságot, amely hamarosan táncra pördült: először az első legény, majd a többiek is. Utána a tüzet ugrották át. Itt is a vezér volt az első. Most a lányok napkelte előtt szedett virágokból koszorút tettek a fejükre, de egy kis csokrot a legényeknek is föltűztek belőle.
Vízvár, Bélavár és Heresznye lányai az ünnep előtt négy héten át minden este összefogózva körtáncot jártak, és horvátul ezt énekelték:

Iván szántott nagy hold földet Szent Iván nap este.
Alászántott aranyalmát Szent Iván nap este.
Elküldötte édesanyját, hogy keresse Szent Iván nap este.
Édesanyja elment, nem találta Szent Iván nap este.
Elküldötte mátkáját, hogy keresse Szent Iván nap este.
Elment a mátkája és megtalálta Szent Iván nap este.
Szent Iván tüzet rak Szent Iván nap este.
Jobb kezével tüzet rak Szent Iván nap este.
Bal kezével lobogtat Szent Iván nap este.


Forrás Bálint Sándor: Népünk Ünnepei