Anyanyelvünkben néhány bútornév nem csupán bútort jelöl, hanem más értelemben is használatos. Ilyen bútornevünk például a pad. Ennek legegyszerűbb, klasszikus formája két függőlegesen álló részből (lábból) és egy ezeken átfektetett, hozzájuk erősített vízszintes részből (ülőfelületből) áll. Az óvodás gyerekek is ilyen formájúra rajzolják a padot. Érdemes e rajzokra felfigyelni: az óvodásokat nem érdekli, hogy mi tartja össze a pad lábát és ülőkéjét, nem törődnek azzal, hogy milyen anyagból van – de a két függőleges lábat és a vízszintes ülőkét, mint a padot jellemző stílusjegyeket megfigyelték és csupán ezeket rajzolták le. A három vonalból mégis mindenki látja, hogy padot ábrázol.
Hányféle pad van? A műszaki nyelv ismeri a satupad, gyalupad, esztergapad szavakat. Ezek nem bútorok, nem ülünk rájuk – de a felépítésük éppúgy függőlegesen álló tartóelemekből és egy ezeken nyugvó vízszintes szerkezeti elemből áll. A gyalugép, marógép vagy fúrógép nevében nem szerepel a pad szó: azért nem, mert e gépek függőleges tartószerkezete egyetlen, tömzsi, oszlopszerű alakot formáz, s erre szerelik fel a gép „érdemi részeit”. Hiányoznak tehát a pad stílusjegyei, a lábszerű elemek, és nincs rajta a padot jellemző, elkülönülő vízszintes rész sem.    
A padlás neve némely vidéken pad. „Menj fel, fiam, a padra” – hallottam többször is édesanyámtól. A padlás a pad készítését, a padolást jelenti, amely, ha készen van, magán viseli a pad jellemzőit: két, egymással szemben lévő fal tetején vízszintes gerendák fekszenek. Ez a padlás alapja.
Egy másik, a fentebbinél bonyolultabb fogalomkört jelölő bútornév a szék. Mint ülésre alkalmas bútor, sokféle lehet: van gyalogszék, de lehet támlás, kárpitozott, karfás vagy összecsukható tábori szék. Ismerjük azonban a pohárszék szót is, amely bútort jelöl, de ülni nem lehet rajta; poharak, tányérok, edények tárolására alkalmas üveges szekrényt jelent. Tolna megyében gyermekkoromban megismertem a bontószéket, amely egy horganylemezzel borított nagyméretű asztal volt. A leölt disznót tették fel rá, azon bontották, vágták ketté, majd darabolták. E példák arra utalnak, hogy a szék jelentését átvitték más, különleges céllal megalkotott bútorra is. De e szó jóval többször szerepel olyan összetett szavainkban, amelyeknek semmiféle bútorféléhez nincs köze, ugyanakkor valamilyen összetettebb tárgyat vagy fogalmat jelöl. Például: fedélszék, szövőszék, vagy árvaszék, iskolaszék, törvényszék, szentszék stb.
Milyen összefüggés lehet a szék és például a fedélszék között? A fedélszék olyan építészeti szerkezet, amely a padlás síkja felett van, és tartja a ház fedelét, vagyis a léceket és a zsindelyt. A fedélszék gerendázatból ácsolt, megtervezett, számításokat is igénylő, összetett alkotás, hiszen erősnek, teherbírónak kell lennie, vad viharoknak kell ellenállnia – ezért szerepel nevében a szék szó.
A szövőszék szintén bonyolult eszköz: a keskeny bordaközökön átfűzött láncfonalnak, nyüstnek, vetélőnek, vetülékfonalnak összhangban, rendezetten kell mozognia, hogy textília legyen belőle. Mivel a szerkezet emberi erővel működik, nem gép, de a szék szó itt is azt mutatja, hogy bonyolult alkotásról van szó.
Úgy vélem, a szék, mivel összetettebb, többféle formában ismert bútort jelöl, alkalmasnak mutatkozott bonyolultabb szerkezetek megnevezésére; olyanéra is, amely valamilyen intézményt vagy összetett munkát végző hivatalt jelent. Az árvaszéknek, törvényszéknek stb. felelősségteljesen, mindent figyelembe véve kell dolgoznia – épp úgy, mint a fedélszéket készítő ácsnak vagy a szövőszék megalkotójának. 
 Az ágy szó is elsősorban bútort jelent, de a már említett esztergapadnak vízszintes részét is ágynak nevezik. Amikor a tanműhelyben először ismerkedtünk az esztergákkal, s láttuk, hogy az ágy nem sima, hanem teljes hosszában két, prizmatikus keresztmetszetű, kiemelkedő gerinc húzódik rajta, bizarrnak tartottuk az elnevezést. Magam is úgy gondoltam, hogy jobb lenne csúszófelületnek, szánvezetőnek nevezni, hiszen ezen csúszik, igen pontos illesztéssel a szánszerkezet és a szegnyereg. Aztán éveken át naponta láttam, ahogyan a gép két alkotórésze puhán, a lehető legkevesebb súrlódással mozdul el a gazdagon olajozott, hosszú ágyon. Ma már nem tartom lehetetlennek, hogy talán tudat alatt, de mégis létrejött a nyugodt alvást biztosító, megszokott, kényelmes ágyon való elnyújtózás és a vízszintes esztergaágyon a lustán, ráérősen elterülő olajréteg távoli hasonlóságának megérzése – s ez az alig-hasonlóság elfogadtatta az esztergaágy elnevezést.
A kertészek, kis földdarabon gazdálkodók is ismerik az ágy, ágyás elnevezést. Ez természetesebbnek tűnik, mint az esztergaágy neve: hiszen nemcsak a forma ágy alakú, hanem a földdel való gondoskodás, a puhítás, a felszín eligazítása, illetve a „bevetés” mind emlékeztet a szobában lévő ágyra.
Egy másik bútornév, a zsámoly szó is szerepel a járműiparban egy összetett szó tagjaként, mint forgózsámoly. (A zsámoly egy kicsi, támla nélküli szék; a németből vett, ismertebb neve: sámli.) A forgózsámoly különleges járművek, elsősorban a mezőgazdaságban és az erdészetben használt munkagépek pótkocsijain használatos, de tudomásom szerint a budapesti, millenniumi földalatti vasút (1-es metróvonal) kocsijain is megvan. Lényege, hogy a jobb- és balodali kerék közös tengelye a kocsi hossztengelyéhez képest bizonyos szögtartományban el tud fordulni: ez a megoldás a kanyarodást könnyíti meg. Annak az összetett műszaki szerelvénynek, amely a tengely elfordulását biztosító csapágyazást magában foglalja, forgózsámoly a neve. A zsámoly, mint bútor, hasonló egy tömzsi, rövid lábú, kicsi padhoz; a forgózsámoly, mint műszaki szerelvény is némileg hasonló formájú – talán ezért a névegyezés, persze a forgó jelzővel ellátva.
Névátvitellel a magyar nyelvben gyakran találkozunk: irodalmunk gyönyörködtető, stílusgazdagító eleme, költőink, íróink gyakran éltek vele. Ez az írás bútorneveink átvitelét, vagy annak egy részét tekintette át. Sokan ismerjük e szavakat, de a rohanó, az anyanyelvvel alig törődő korunkban olykor érdemes körülnézni a névszók átvitelének rejtett, mögöttes világában.