A Kárpátokon túl élő moldvai csángómagyarok egyik legismertebb énekese. A kivételes tehetségű és hangú előadó repertoárját szüleitől, nagyszüleitől és a még élő falusi öregektől tanulta. Foglalkozása óvónő, de emellett tánccsoportokat, énekkarokat szervez és vezet, népdalokat gyűjt és hangversenyeket ad otthon és külföldön egyaránt.

Egy székely eredetű moldvai csángó faluban, a Tázló völgyi Pusztinában született 1956-ban. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd ötödik osztályos korától a bákói zeneiskolában tanult. Itt végezte el az óvónő- és tanítónőképzőt is, és itt érettségizett 1977-ben. Óvónőként előbb a Bákó megyei Dumbrava faluban, majd 1990 óta Onyest városában tevékenykedett. Népdalénekesként fellépett különböző rendezvényeken, fesztiválokon. 1994-ben Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni című népdalversenyen első díjat nyert. Énekelt a Kárpát-medence számos magyarlakta településén, meghívták Finnországba, Németországba, Svájcba, Franciaországba és az Egyesült Államokba is. A román hatóságok, hogy külföldi fellépéseinek elejét vegyék, 1995. augusztus 18-án elvették az útlevelét, amelyet csak 1996 májusában kapott vissza. Ugyanebben az időszakban a román állam ellen folytatott tevékenység vádjával több ízben rendőrségre hívatták, pedagógus kollégáit is kihallgatták, sajtókampány zajlott ellene. Mint oktató és művelődésszervező 1990 óta heti rendszerességgel néptáncokat és népdalokat tanít a pusztinai hagyományőrzők csoportjainak, gyerekeknek, fiataloknak és időseknek egyaránt. Az utóbbi években hasonló tevékenységet folytat a frumószai gyerekek és fiatalok körében is. Az általa irányított folklórcsoportok az évek során számos hazai és külföldi fesztiválon, népdalversenyen, alkotótáborban és egyéb rendezvényeken vettek részt, ahol tanítványait díjakban és egyéb elismerésekben részesítették. 2008 februárjában őt bízták meg a 2006-ban elkészült és rendeltetésének átadott pusztinai Magyar Ház programjainak vezetésével. Több kitüntetés birtokosa, amelyek közül a legjelentősebb a Csángó Kultúráért Díj, amellyel a Magyar Oktatási Minisztérium 2008. augusztus 20-án Budapesten tüntette ki. 2009. június 20-án Magyar Örökség díjjal tüntették, mint a moldvai csángó magyar kultúra közvetítőjét. A díjat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adták át ünnepélyes körülmények között.
 Még kisgyermek volt és karácsony estéjén a többi gyermekekkel együtt járta szülőfalujának, a moldvai Pusztinának hóval belepett utcáit, és házról-házra énekelte a Mostan kinyílt egy szép rózsavirág, a Születésin Istennek, a Szűz Mária e világra nékünk szent fiát hozta, a Kelj fel keresztény lélek, a Csordapásztorok midőn Betlehembe, a Paradicsom kőkertjibe, az Elindula József Szép Szűz Máriával és Kájoni János Cantionale Catholicumának többi karácsonyi énekeit. Diót, almát, aprópénzt nyomtak a gyermekek zsebébe-kezébe az angyali énekszóért, amitől mindenfelé zengett a falu azon a csodálatos éjszakán. De az iskolában nem ezek az énekek járták, és nem ezek az énekek járják ma sem. Ott csak románul lehetett énekelni, és így esett, hogy a kis Ilonka is első nagy, a maga környezetében „átütőnek” joggal nevezhető sikerét negyedik osztályos korában Mi-am făcut bundiţă nouă (Új bundácskát csináltattam magamnak) kezdetű román énekkel aratta, amit otthon édesanyjától tanult. A falusi román tanítók, akik felfigyeltek rá, „enni kezdték” a szülők fejét, hogy a tehetséges leánykát ötödik osztálytól adják városi iskolába. Élete első nagy sorseseményeként így került a bákói zeneiskolába, ahol először szembesült azzal a hatalmas nyelvi és kulturális különbséggel, ami egy magyar csángó falu világát a modern román városi életvilágtól elválasztja. Mivel románul kellőképpen nem tudott, az újonnan megismert jelenségekre, a csángó nyelvjárás alapján román szavakat kezdett gyártani. Ők otthon Pusztinában a "fuszujkából”"készült ételek mellett mindig valamilyen "sózalékot" (értsd: savanyúságot) szoktak enni, ezért egy bákói román családnál az ebédnél "sozománt" kezdett magának követelni, csakhogy ezt a jogos kérést abban a környezetben senki nem értette, mert a pusztinai kislány csángómagyarból románosított "sozomán" szava mindenki előtt ismeretlen volt. Nem volt más megoldás, végül „reja kellett menni” és ujjal mutatni meg a "sózalékot", amiről aztán rögvest kiderült, hogy azt románul „muraturának” hívják.Később sem adatott meg az a lehetőség neki, hogy az iskolában magyarul tanulhasson.

Életében egy másik nagy sorsesemény 1988-ban történt, amikor némi szerencsével Magyarországra utazhatott, és Győrben részt vehetett egy karácsonyi ünnepségen, amit az akkor már Moldvát járó Jáki Sándor Teodóz bencés atya szervezett a saját tanítványai számára. Az ünnepség keretében a vallásos népénekgyűjtő atya és az ott egybegyűlt bencés diákok több moldvai csángó szenténeket is előadtak, egy fiút például úgy mutattak be neki, mint aki egy Moldvában gyűjtött Szent István-énekkel nyert első díjat egy népdalversenyen. Az atya elmondta azt is, hogy az Ó, Szent István dicsértessél, menny és fődön tiszteltessél... kezdetű középkori Szent István-himnuszt 1932-ben Domokos Pál Péter jegyezte le éppen Ilonka szülőfalujában, Pusztinában, amelynek templomát az országalapító magyar szent király tiszteletére emelték. Ennek hallatán a fiatal moldvai óvónővel ekkor valahogy megfordult a világ: „Akkor bennem egy olyan tűz támadt, hogy nem is tudom azt kimondani. Hát az hogy lehet, hogy ez a szép ének pusztinai, s hogy evvel az énekkel itt Magyarországon első díjat lehet nyerni? Úgy éreztem, hogy nekem most tenni kell valamit. Ha otthon énekelt valaki valamit magyarul, azok csak az idősek voltak, akik még szerettek otthon magyarul énekelni, azt nem vette számba senki se.  "De hát, ha én ebbe születtem, ha én ezeket tudom, akkor ezt nekem nem lehet hagyni, itt nekem most valamit csinálni kell!"

 Forgalomban lévő lemezei: „Földnek e zsírjával, napnak e húgával”. 19 csángó népdal (2001), Pusztinai nagy hegy alatt (2002), Elment a madárka. Moldvai csángó népballadák (2003), Moldvai csángó karácsonyi énekek (2003) −, amelyeken moldvai csángó szentes énekeket, balladákat, népdalokat és más folklórműfajokat ad elő.