(Székesfehérvár, 1748. nov. 5. – Pápa, 1811 körül): író. Pálos rendi szerzetes volt.

Beutazta Itáliát és Németo. nagy részét. Rómában négy évig tanult. Hazatérve 1777-ben a rend könyvtárosa lett. 1780-ban Szatmárra rendelték. 1786-ban a rend eltörlésekor világi pap lett. Előbb nevelő, majd a Dunántúlon lelkész. Még fiatalon foglalkozott irodalommal és itthon kora jelentős íróival, Bessenyei Györggyel, Virág Benedekkel, Révai Miklóssal való barátsága még inkább erre az útra terelte. Hazafias szellemű latin és m. verseket, alkalmi költeményeket írt, ezeknek csak egy része került életében kiadásra. Írótársaival folytatott kéziratos levelezését és önéletrajzi írását 1906-ban adták ki. Értékes Magyar Ódák c. gyűjteménye, amely korabeli neves és ismeretlen költők verseit is tartalmazza.

F. m.
Magyar ódák avagy énekek (h. n. 1788);
Egy magyar musának filozófiai gondolatai az 1795 új esztendőre alkalmaztatott versekben (Pest, 1795);
Magyar poema a hazafiakhoz… (Pest, 1797);
Buzdító versek a felkelő magyar nemességhez… (Veszprém, 1809).