És megyünk mi vígan a télbe,
a nedves járdán cuppog a régi cipőm,
s mondjuk: Kosztolányi ha élne,
most kószálnánk véle e téli időn.

 

Szájamról mint hűs tej csorog le versed,
mit szavalva sivítok a szélnek,
s a körúton bámul a bamba tömeg;
nini: bolondok, rímbe beszélnek!

 

Kibuggyan számon szeretőd neve: Eszter,
szemedbe felvillan a tünde alak,
és látom én is, keblén aranykereszttel,
mikor ringott haján a szalmakalap.

 

És megyünk mi vígan és fázva,
zilált hajunkra halk eső pereg,
a fák ágain mintha szél hárfázna
- köröttünk oly búsak az emberek...