Gazduram - januárban
a ketrecharcos nyugalma lehet ilyen,
mikor élete a tét,
ahogy keresi magában az út leglényegét,
és viseli, ahogy sajnálja fia, és sajnálja a lánya,
naponta törik lelke porcelánja.
tutaj a folyótorkolatnál – akarat vagy tévedés,
már lengeti a tenger só haját
reményből táplálkozó sötétben érkezés
önmaga elől titkolja sóhaját,
mert erős,
szabadságot és erőt hirdet,
pedig lassan tíz éve nős.
napi szikföldi mosoly, száz kitalált vért,
tankolás csak ötezerért, de szeme se rebben,
a gyerek ebédpénzére kell, ma fizeti be csekken,
az igazi túlélő, hívő és konok,
sokan vannak- hétköznapi pankrátorok…
az elveszettek – semmit várnak, mert már tudják,
akkor se jobb, ha hazudják
értelmét a mának,
szórt emlékét súgja az örök zuhanásnak
az írás, a kép,
az alkotó nullával szoroz és magára lép.
Jóna Dávid 2011.nov.26
Gazduram
A költő szorgalmas, mint a hangya,
betűket szedeget,
nézi a csatorna ormánya felett
a paletta füleket,
tudja feje kókuszdió, és
a halál-majma fogja,
de torka-ágyúcsövén
a morzsa-golyóját nyomja,
a percek idejét szedegetik szét,
múltja-jövője két molekula,
de ahhoz, hogy a világ forduljon
körülötte, mégsem kell megmozdulnia,
csak lélegezni, mint a csendnek
a tér tüdeje által,
bizalmat adni az égnek, hogy
lefekszik a földre háttal,
talán tényleg ketrecharcos
hétköznapi pankrátor,
egy ringben a bankkal,
a szorítóból repül párszor,
talán tényleg összetörik
porcelán lelkét,
de fehér-lapját kisfiúk hordják,
hogy betűik alá tegyék.....
Szentjánosi Csaba 2011.11.26
Gazduram
vulkáni hamu… rajtam,
a sors lenne vagy csak hajlam,
a remény elringat, néha lázít,
bizalmat vennék, ár nem számít…
nehéz mozdulni,
hajnalt váró éjjel,
a bokorba szorult nyúl félelmével,
írni – ami a minden és mégis kevés,
szorongó bús semmittevés.
angyal ki reggelente a szárnyára réved,
látja, hogy az emberek rosszak,
de reméli, hogy téved…
és majd átüt a szeretet a százféle klisén,
és nem az éjféli szentmisén,
ahol várják…
ő az, aki fehér lapot csen a betűink alá…,
csenddel takarja be a lármát.
Jóna Dávid 2011-12-24
Gazduram
Nem aludtam jól, gondolatok járták be
agyam evolúciós földjét, míg csillagokká
szétporladtak.
Karácsony. Fát állítunk, előkerülnek a díszek,
Gyökössy Bandi bácsi karácsonyi üzenete,
SMS-ek,e-mailek...és Jézus csöndje.
Pokrócba csavarva ülök a széken,
pokrócörvényben forgatnak mondataid:
"a bokorba szorult nyúl félelmével"--
nagy fülekkel hallgatom.
Nem bírok mozdulni, csak ha a szeretet felold,
akkor érzem, hogy Isten által élek,
egyébként csak botladozom.
Karácsony. Felkerül az élet- fára versed: hiszen
ajándék, szavaid-kristályai rímekké ütődnek.
Imádkozom, feleségem csillagszóró szemében
meglátom életem-mozaikjait.
Nem Karácsony van, hanem Jézus születésének
emlékünnepe, ettől lesz Karácsony, ahogy
Nagy Gáspár írta:
"– … mindig és mindig:
bűnökben édesült, iramult napok
habjaiban fuldokló emberek,
egy szalmaszállal, tudjátok-e?
talán a menthetetlent mentitek.
– … kívül és belül:
poklosan örvényült, háborult világ,
de a remény sohasem meghaló,
ha minden utolsó szalmaszál
ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!"
Szentjánosi Csaba 2011.12.24.
Gazduram
betűd sorba rakva, benne
a szíved, a jóságod a helyén,
sok múlik ezen, mint az ejtőernyő selymén,
vigyázol a szavakra,
s Te bennem élsz, külön dobozba rakva…
ne csodálkozz ezen,
verspárnádat fejem alá teszem,
s az iszapba fúrt halakra
jellemzően várok tavaszt, valódit,
s azt se bánom, ha a kedves lódít,
csak érezzem, a csókjában a száját,
fogom őt finoman,
mint a gyógytornász a sérült bokáját…
… és képzelek körénk estét, csendeset,
utat, amelyik elvezet, amibe lehet hinnem,
utat, amelyik elvezet, ami elvezet innen…
Jóna Dávid 2011-12-26
Gazduram
A hegy szakálla a vízesés,
mesét mondanak a fák,
madár vagyok, ülök a számítógépen,
hajlik alattam feleségem,
mint a nád.
Kint a bokor mögül előbújik az este,
a hold gyöngyével játszanak a felhők,
vérzik belőlem a vers, valaki
lelkemen meglőtt.
Asztalom partján kikötve az egér,
a klaviatúra,
a doromboló lámpa, árnyékkörmeit
lassan visszahúzza.
Homlokomon szörfözik a fény,
deszkája a nyelvem,
mint tengernek az olajat,
fájdalmaimat le kell nyelnem.
De gazdagságod megbénít, ahogy
levetkőznek előtted a mondatok,
kincses part a versed, ahogy
összeszedni lelkedet,
mindenkinek otthagyod.
A toll korcsolyázik a lap-jegén,
ha kifogy az ötletekből, repül,
lassan kiolvadok egy
jegesmedve leheletétől belül.
Régi szép nők, látom ahogy ma
harisnyába hurkákat töltenek,
tűzijáték-képpel szaladgálnak köztük
a lázas gyerekek.
Karácsony,Szilveszter, tél, bejgli,
pulyka, hal, virsli, pezsgő,
a Tejút körgyűrűin meglátszik majd
minden új esztendő?
Szentjánosi Csaba 2011.12.27. |
