George Elliott Clarke /Kanada/ költő, író, egyetemi tanár

Kanada Ontario tartományában, az Új Skóciai Windsorban született 1960-ban. A kortárs kanadai líra egyik legaktívabb és legeredetibb hangvételű költőjeként tartják számon.Számos verses és prózai kötetet jegyez. Nemzetközileg is jelentős irodalmi díjakkal ismerték el irodalmi értékteremtő munkásságát. Többek között az ország Főkormányzójának irodalmi díjában és Martin Luther King díjban részesült. Romániában megkapta a nagy presztízsű Poesis díjat.Több nyelvre fordították. Magyarországon és magyar fordításban először a III. „Tenger és Szó, ami elválaszt és összeköt” Nemzetközi költőtalálkozó 2011. szeptember 14-18 között zajló irodalmi estjein hallható, Budapesten, Szentendrén és Isaszegen.Sajátos hangvételű, merész képalkotásokkal építkező, expresszív lírájával az un. harcos költők, közé tartozik. Az angol nyelvű Irodalmi Internet 300 reprezentatív költőt felvonultató exkluzív „klubjának” tagjai között olvasható. Ő maga a róla kialakított képet, így árnyalja: „A költő prédikátor, próféta és zarándok egyszerre és egyidejűleg.” Versei mellett feltűnést keltett Whylah Falls című verses regénye. Életművéhez tartozik önmaga kipróbálása más műfajokban. Nevéhez fűződik a Beatrice Chancy című opera librettójának megalkotása. Ezen kívül film forgatókönyveket is ír és különböző jazz zenei művek irodalmi igényű szövegeinek a szerzője. Literátori tevékenysége mellett a Torontói Egyetem Irodalmi Tanszékének profeszszora. A Kanadai Pen Club és más fontos szervezetek tagja. Torontóban él és alkot.
George Elliott Clarke: Előszó három tételben a Roséhez
I
Kanadaiként a Niagara vízesésnél
/ami mennydörögve árad szerteszét/
s a Nia-gara t-ó-ba-öm-lik
/hogy ott higgadt hullámokat verjen/
mint egy becses Rosé –
a rózsaszín spektrumában egészen a Burgundi rubinjáig
avagy, mintha valaki hajnalra pingálna könnyű pírt és vért
vagy görögdinnye tinktúrában földieperrel
lakkozná be eme lakkal
/felmutatva fürgeségét az eszenciának/
A másik nyomában a földműves sarabol így
s lehet fiatal, kaszál, mint
egykori Európai
a bor s háborúk vén tanyáján
akár e bútorozatlan Új Világi szőlőskertben, ahol
/mint Hillebrand Borászatában/
e vázlat kedvéért az igazi zamatos
itt megtermelt jó évjáratú Rosé megtalálható
II
Egyszerű karmazsinvörös plüss - puha áramlás –
a tömött fürtök aromája
amit megcsípett már a dér
hát jól van – csapolj meg még néhány hűs pohárral
felhajtva egy kortyra mind mi felfrissít, mint a Niagara vízesés
és felvidít, ahogy bohón ömlik a Nia-gara-t-ó-ba
Emeld hát poharad újra fel
és verd csapra e haszontalan ragyogást
kinyilatkoztatva a szín érzékiségét
az édes-alma tisztességéért emelve fel a szót–
avagy szólj titkairól ama Almának
/amibe először belekóstolt jó urunk s hölgyünk is legott
Ádám úr és Éva asszony/…
S hát a cseresznyeszín tulajdonsága az, hogy rád kacsint –
visszatükröztetve a csókra nyíló rózsás ajkakat
/ama történelmi édes vétkeket
amik oly gyakorta belépők az éj húsába
ahogy kéjét beszívod mind, ahogy bekortyolod egyre-másra/
Kínáld tehát csak mértékkel –
szívszaggató -
jámborsággal ezt a rózsaszínű, tejet
ezt az érzéki kis pirulást
és a ziháló
izgalomnak, ezt a buja hármasát
III.
Önmagáért nem emel szót a bor
hangot sem ejt
Magadnak kell hát ízlelve döntened
hogy, amit a Niagara víz vulkánszerű páraköde rejt –
ez a – csillogás
/nem a fény/
a palackban
átszűrődő mályvaszín, ami akár egy rózsaszín festett üveg
Bor?
Nehéz a helyes meghatározás
hogy el jól helyezd
mert e Hármas állja a megméretést
nem untat és még
hibát se vét
Mint a nem evilági Niagara, ez a Rosé mohó
(hol Marilyn Monroe csillaga volt kibomló
-an) vidám is, whiskys
de nem túlontúl izgis
az hogy 2010 szüretét, ezt itt
én iszom, az a valódi reszkír
pedig ez nem egy felületes, kulturálisan érvénytelen dolog
ez a Rosé egy folyékony szobor!
Fordította: Gaál Áron
George Elliott Clarke: Fehér szonett
/Sonnet white/
Tiszteletes szagú levegő, alkalmi
rózsa, avagy az elsőszülött virág, egy friss,
ringató seb, és a test kihasad és meghajol
mint egy virág. Az írásvékony havon lépkedek,
nézem a szédült csillagokat a részeg forgószélben és szeretnék
egy élénkszínű foltos takaró alatt aludni.
A nyelv alkoholos elszíntelenítődését, lassú de biztos
halálát akarom szemlélni. Szép Shelly,
mire használhatom a vers kimért kádenciáját
ha te nem tudsz olvasni. Ikaruszként zuhanok
erre a hófehér lapra, feketén gurulok a tájra
és megfulladok a fehér tengerben
amely minden vers végét jelzi – a fehér hátlap
a kép fekete kontrasztja.
Fordította: Gaál Áron
George Elliott Clarke:Tüzes versek
/Burning poems/
Égeti a toll a papírt. Fekete villámháború;
nyomában hatalmas lángok
a kimondott, elszenesedett szavak émelyítő szikrázása,
hamuszótár. Sziklatörmelék.
A szavaktól égő papírnak éjszaka-szaga van.
Így hajlik hétrét a feledés. Vagy végét vetik.
E kockázatos, gyilkos tűzvész, amely a tarka ízű,
megsárgult, avítt papírra írt versre ösztökél,
örökké égő, ódon hírek nehéz illatával.
Walcott holokausztja. Pound pokla.
Layton formaluxa. Magam, a máglyán kifeszítve,
mint halott urának rabszolgája;
minden vers saját, szépen színesített, szivárványos máglyája,
füstölgő szavak, Időpusztítók.
Fordította: Gaál Áron |