Angyal Bandi, Ónody András (1760?–1806)
 
A legrégebbről ismert betyár. Felvidéki nemesi családból származott. Nevét kedvesétől kapta. Lólopásait kezdetben betyárok segítségével végezte, maga csak értékesített. A betyárokkal való együttműködéséért több ízben perbe fogták, de a hosszadalmas perintézés és megvesztegetés révén minden esetben elodázódott a büntetés letöltése. Élete végén maga is részt vett lótolvajlásban, szervezett betyárcsoporttal járt az Alföldre. Leghíresebb tette a karcagi, mezőtúri vásárok szétverése. Ezek miatt került újból törvényszék elé; nemestársaival és a betyárokkal való kapcsolatának megromlása hozzájárult, hogy elítéljék. Börtönbe kerülésekor írta meg a maga mentségére „Apológiáját”, hibáinak, tetteinek megmagyarázását. Íráskészsége korabeli magasabb iskolázottságra vall.

Az Alföldre menendő Angyal Bandi nótája

Lám meg-mondtam Angyal Bandi, ne menny az Alföldre
Tsikósoknak Gulyásoknak közibe, közibe.
Mert meg tanulsz lovat lopni ízibe, ízibe.
Majd ugy kerülsz a Vármegye kezibe, kezibe.

A kiadott ponyvafüzetek, népszínművek, majd Jókai írása még inkább elősegítette népszerűségét. A prózahagyomány szép termetéről, bátor természetéről, különleges képességeiről szól. Bár neve országszerte ismert, a róla szóló mondákat elsősorban az Alföldön, Borsodban jegyezték le. Több monda szól arról, hogy gazdag családból való, és szüleitől azért szökött el, mert a hozzá erőltetett feleség helyett szegény lányt választott. Pásztorok körében elterjedt mondák szerint birtokán föld alatti istállóban vagy kazalnak álcázott rejtekhelyen tartotta lopott állatait, amelyeket egy-két éven át nevelt, és csak akkor adta el, ha biztos volt, hogy eredeti gazdája már nem ismeri föl. Elfogásának történetét többféle monda őrzi: a)hajtóvadászatban katonákkal való heves tűzharcban került kézre; b) kastélyban fogták el; c) rejtett alagút minden kijáratát őrizték, s ott halt meg öreg korában; d) pásztorok árulták el tartózkodási helyét e) felmentéséért Bécsbe ment Mária Teréziához, akitől kegyelmet kapott.
 
Bogár (Szabó) Imre

alföldi betyár a múlt század derekán. 1862-ben akasztották föl, húszéves korában. A legjobb ballada változatok néhány versszakba tömörítik életének tragikus sorsfordulóját. A ballada szövege szerint az áradó Tisza késlelteti lólopási tervét; pénzre van szüksége, mert kedvesét al akarja venni. Kocsmában csendőrkézre kerül, hiába kínálja őket borral, elfogják. Egyes változatok befejezése a kedvesétől való búcsúzásra utal, mások pedig halálát mondják el.

Felállott a székre
Felnézett az égre:
„Jaj Istenem, sok rablásim

Az Alföldön (főként Biharban) feljegyzett mondák szerint apja és testvére is betyár volt. Együtt szerezték a nyájat, amelyet távoli vidéken értékesítettek. A marhát csellel hajtották el társaiktól, amíg valami ürüggyel a pásztorokat az állatok mellől elcsalták. Az elhagyott alföldi itatókhoz, kutakhoz kapcsolódó mondák szerint azért vált ihatatlanná a víz, mert Angyal Bandinak a testét beledobta. A Dunántúlon elárvult gyerekként ismerik Bogár (Szabó) Imrét, aki az anyja megkínzásának, apja igazságtalan halálának megtorlásáért választotta a betyáréletet, a gazdagok kirablását s szegények megsegítését. A ponyvafüzetekben megelevenedő Bogár (Szabó) Imre tüzes szemű, leányokat, szép asszonyokat bolondító gavalléros betyár. Lovas csapatával megannyiszor végigszáguld az Alföldön, és főleg az úri utasokat, postakocsikat támadja meg

Fábián Pista

Nagyszalonta környéki betyár a múlt század derekán. A szabadságharc leverése után akasztotta fel a császári rögtönítélő törvényszék. Elfogásának története szerint hosszú hajtóvadászat után találtak rejtekhelyére, végső harcát disznóólba húzódva küzdötte végig. Fábián Pista „nótás betyár” volt, dalaiból Arany János kettőt közölt 1851-ben a Remény c. almanachban.

Engöm hínak Fábián Pistának
A némöt szökött katonájának,
Nem viselöm szürke köpönyegit,

    Gyün a zsandár, mint a záporeső,
    Szögény Fábián, maga van egyedül.
    Ü is fordul a fegyvere felé.
    Bátor szívem, szömbeszállok vélek,
    Mögfelelök a magyar beszédnek...

Fábián Pista híres lótolvaj volt. Egyik Biharban elterjedt monda szerint az elfogatására kiküldött pandurokat azzal játszotta ki, hogy veszély esetén átlépte a vármegye határát, ott ugyanis nem folytathatták az üldözést. A hajdúkerület és Bihar vm. határán állt csárdához fűződő monda szerint a két mulató közötti alagút volt állandó biztonságot nyújtó lakhelye. Elsősorban az alföldi pásztorok szájhagyományából ismert mondák szerint Fábián Pista a lopott lovakat álcázott istállóban tartotta éveken át. Bátorságával, erejével, vakmerő tetteivel félemlítette meg az ellene kirendelt császári sereget.

Geszti (Geszten) Jóska

nyírségi betyár. A szabadságharc idején ott olyan népszerű volt, hogy az országosan ismert betyárdalokat is az ő nevével énekelték.. Életéről annyit tudunk, hogy 1848-ban kiszabadult fogságából, és részt vett a szabadságharcban, de az 1850-es évek elején újból elfogták, és a nagykállói várbörtönből való szökésekor lelőtték.

Ezernyócszáznyócvanegybe mi történt?
Geszten Józsit a zsandárok meglűtték.
Mikor ment a gulyáskunyhó elébe
Eccerre lűtt két zsandár a fejébe.

A Tiszaháton, a Nyírségben Geszti (Geszten) Jóska nevéhez kapcsolódó mondák közül legismertebbek: a) a kint éjszakázó pásztorok állatait elhajtja, ha őrzés közben elalszanak, de az ébren levőkkel elbeszélget; b) pásztorral (gazdával) közös kenyéren él. Egy alkalommal megegyezés nélkül Geszti (Geszten) Jóska elviszi a sódart (szalonnát), lovat, társa ezért feljelenti, és megvesszőzik. Bosszúból a nótáriust (vagy a gazdát) megkárosítja; c)megüzeni a vidék gazdáinak, hogy bizonyos időközönként tegyenek ki számára élelmiszert (lovat, pénzt puskaport stb.), aki nem teljesíti, azt megbünteti (tanyáját felgyújtja, állatait elhajtja stb.), az egyszer megszegett megállapodást semmi sem teheti jóvá; d) a kállói várban fogva tartott betyár egy alkalommal vízért megy, az őt kísérő pandúrt leüti, elszökik. Gulyáskunyhóban húzódik meg, de a gulyás elárulja, és a kunyhóba rejtőzött pandúrok orvul lelövik a közeledő Geszti (Geszten) Jóskát.

Juhász András

 Somogyban tevékenykedett, 1867-ben halt meg. A hagyomány víg kedélyű betyárnak tartja. Bujdosásra, rablásra az kényszerítette, hogy nem tudott elszámolni a tiszttartónak a rábízott juhokkal. A hagyomány szerint ezzel kapcsolatos egy másik ponyvaballada jellegű ének, amelyik az osztopáni bíró megöléséről szól.

Osztopáni veres biró
Az akasztófára való
Az állotta el utamat
Elvette a disznóimat,
Disznaimat mind elvette,
Kaposvárra jelentette.

Juhász Andrásról is éneklik azt az újabb eredetű dalt, hogy a gyilkosság után maga jelentkezett a bírónál, tettét magyarázni és kegyelmet kérni. A valóságban ez nem történt meg. Ezzel szemben számos más gyilkosság kapcsolódik nevéhez és bandájához. Elfogatásáról szóló monda szerint: Juhász Andrást az otthont adó szőlőspince-tulajdonos jelentette fel a vérdíj reményében. Más mondák szerint a falubeliekkel való verekedés áldozata lett. Ismét más mondák szerint egy szép menyecske segítette Juhász Andrást pandúrkézre. Mondában, dalban egyaránt megörökített mozzanat, hogy a pandúrokat saját maga megvendégelte, mielőtt börtönbe vitték.

Patkó Bandi

Patkó Bandi nevét egy országszerte elterjedt, szójátékra épített műdal vette szárnyra.

Puszta csárda két oldalán ajtó
Oda ugrat pejparipán Patkó
Szép csárdásné, úgy adja fel a szót,
Látott-e már egy lovon hét patkót?

Ha nem látott, jöjjön ide, láthat,
Négyet visel e gyönyörű állat,
Az ötödik magam vagyok, nemde?
Kettő meg a csizmámra van verve.


Alakjához a betyárokra általában jellemző történetek kapcsolódnak, személyéről semmi bizonyosat nem tudunk. Valószínűleg a literátus „Bandi-betyár” egyik folklorizálódott alakja. Patkó Bandihoz kapcsolódó mondák többsége sztereotip fordulatokat elmesélő a) erdőben szegény asszonnyal találkozik, aki nem fél tőle, ezért megajándékozza, pl. gazdag kereskedőtől veszi el a ruháravalót, de a gazdagot megbünteti, mert rosszat híresztel róla b) halálával kapcsolatos mondák szerint az érte felkínált vérdíjért elárulják. Még a pandúrokkal való tűzharcban is tekintettel van arra, hogy akinek nagy családja van, azt nem öli meg; végül a túlerő áldozata lesz

Patkó István és János (ill. Sándor)

Somogy nevezetes betyárjai; mindkettőt 1862-ben végezték ki. János (valószínűleg a Sándor néven feljegyzett kalandok is vele kapcsolatosak) betyárvirtusairól, bátorságával való kérkedésről volt híres. Patkó Pista és Sándor nevével őrizte meg a szájhagyomány a sitkei kalandot (valóságban János követte el), amikor a betyár megüzeni, melyik napon fogja meglátogatni a nagygazdát és pénzét elkérni. A zsandárokkal őriztetett vacsorázó uraságot valóban meglepik, aki ijedtében kiugrik az ablakon:

Patkó Sándor levelet ír Sitkére,
Kilencezer forint legyen előre!
…
Patkó Sándor az ablakot zörgette,
A Nagy Sándor erre igen föl’jede
Arany pohár sej-haj, holdvilágnál ragyogott,
A Nagy Sándor az ablakon kiugrott.

Patkó István és János nevéhez kapcsolódó mondák közül ismertebbek a népet harácsoló plébános megbüntetéséről szólóak: a) a túl magas temetési költség miatt a betyár a plébánossal megásatja a sírt, és nyakig beletemeti; – b) a gazdag plébánosnak (vagy uraságnak) megüzeni, hogy másnap elmegy a pénzért. Álöltözetben parádés kocsin érkezik, a pénzt zsebre teszi és a plébánost elviszi a hetedik határba, ott magára hagyja; – c) a fogságban hozzá jó szívvel segítőkészen közeledő zsandárnak elárulja, hogy hová rejtette kincseit, ezzel akarván meghálálni jóságát.

 Rózsa Sándor

Rózsa Sándor (Szeged, 1813. júl. 16. – Szamosújvár, 1878. nov. 22.): alföldi betyárvezér. A rabló életet fiatal korában kezdte. Alig 23 évesen egy nem bizonyított váddal került a szegedi börtönbe. Pásztor volt, akit 1836-ban állatrablásért másfél évi börtönre ítéltek.   Szökése után futóbetyárrá lett és a véres, hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott nevéhez.  A fegyházból megszökött, visszament a Szeged környéki pusztákra. 1845-ben kegyelmet kért, de kérését elutasították. 1848. okt. 13-án a Honvédelmi Bizottmány amnesztiában részesítette, szabadcsapatával a szabadságharc oldalán harcolt a déli fronton. Mivel a betyárokból alakult szabadcsapat teljesen fegyelmezetlen volt, majd rabolt és kegyetlenkedett, a m. hadvezetés az alakulatot feloszlatta. A szabadságharc után sem hagyott fel a rablással, folytatta bujkáló, rabló életmódját. 1853-ban 10 000 ezüst forint vérdíjat tűztek ki fejére, 1856-ban vagy 1857-ben ismét elfogták, bár rablást rábizonyítani nem tudtak, önbíráskodásért halálra ítélték, de 1867-ben kegyelmet kapott mert az ítéletet politikai okból életfogytiglani börtönre változtatták. Ekkorra már legendás alakká vált, akinek szabadon bocsátását 1868-ban több százan kérvényezték. 1868-ban amnesztiával szabadult. Felajánlkozott pandúrnak, de ajánlatát elutasították. Újra visszatért a tanyavilágba korábbi életmódját újra folytatta, újra hajtóvadászat indult ellene, de a betyárok felszámolására kiküldött Ráday Gedeon vezette kormánybiztosság 1869-ben tőrbe csalta, majd a bíróság életfogytiglani fegyházra ítélte. A börtönben halt meg a szamosújvári fegyházban ahol Jókai Mór személyesen is meglátogatta. Már életében legendás mondai alakká nőtt. Egy pandúrszázados kém jelentése is idealizált hőssé avatja. Irodalmi és ponyvafeldolgozások már életében valótlan események egész sorát neki tulajdonítják. Rózsa Sándor alakjához kötődnek más betyárok által elkövetett tettek is. A róla szóló gyakori motívum a szabadságharcban betöltött szerepe; valamint Kossuthtal és Petőfivel való találkozása.

Ruzsa Sándor nem katonának való
Gyenge testyit feltöri a szilaj ló,
Dupla fényes fegyver kiláccik a subából
Ruzsa Sándor nem fil harminc zsandártól…
 
Rózsa Sándornak a szegedi várbörtönben készült fényképe (1860-as évek)


Savanyú Jóska, Savanyó Jóska

(Oroszi, 1845 – Tótvázsony, 1907. ápr. 9.): bakonyi betyár. Apja a Veszprém vm.-i Oroszi községben volt számadó juhász. Rablóvezérségének fénykora 1878-tól 1884-ig tartott, akkor fogták el mulatozás közben a Halápi csárdában. 1883-ban országos körözést adtak ki ellene. 1884-ben mulatozás közben fogták el a halápi csárdában. 1901-ig az illavai, 1906-ig a váci fegyházban töltötte büntetését. Gr. Csáky Károly Emánuel váci püspök közbenjárására kegyelmet kapott. Szabóműhelyt nyitott, de rövidre rá öngyilkos lett. Nevéhez leggyakrabban egyetlen mondatípus különböző változatait fűzik. Savanyú Jóska apja Bezerédy Istvánnál volt cseléd. A gróf hallott a híres betyárról, és ezért kérte apját, mutassa be neki fiát. Savanyú Jóska álruhában kirabolta a grófot, majd felfedve kilétét minden értékét otthagyta. Más változatokban hátrahagyott írásából derült ki, hogy ő volt a tettes, és apjával küldi vissza a pénzt. A Savanyú Jóskáról szóló mondák a volt uradalmi cselédek között terjedtek el, szociális mondanivalójuk hangsúlyozott. Savanyú Jóska a hős betyár megvédi a cselédeket a kegyetlen úrtól: „Savanyú Jóska meghallotta, hogy Bezerédy István a cselédjeinek a kommenciót nem adja ki, sőt annyira kínozta őket, hogy egyáltalán egy perc nyugtuk sem volt. Akkor elhatározta Jóska, hogy bemegy Bezerédyhez és felszólítja, hogy ha a cselédeknek úgy a természetben, mint pénzben a kommenciót ki nem adja, akkor az életét veszíti.
 
Vitális Imre

Született Berettyószentmáronban, az utolsó bihari betyár volt, számos betyármonda hőse.
Bujdosását többek közt Papp Károly parasztköltő szedte versbe. A történetek szerint öngyilkossága előtt a betyár három napig bujdosott Bajom és  Báránd   közt és hazaérve még saját anyósát is lelőtte, mert az elárulta a csendőröknek. A csendőrök körülzárták a házat, ahová rejtőzött, és hogy ne kerüljön a kezükre, megölte magát.
„Amilyen borzadályt keltő, rettegett és gyűlölt alak volt Vitális Imre a maga félelmetességében, épp olyan nagy részvét tárgya lett abban a pillanatban, amikor a csendőrök végeztek a benne lakó közveszedelemmel. És ezt a megveszett fenevadat többen siratták el, mint az emberiség legnagyobb jótevőit; fizikai ereje, ügyessége, bősz elszántsága meg az, hogy embernek született, elég volt rá, hogy holtában hőssé avassa a nagy gyermekek szemében” – írta róla 1910-ben Ambrus Zoltán a Nyugatban

Zöld Marci (? 1790–Fegyvernek, 1816)

alföldi betyár. Korabeli törvényszéki feljegyzések szerint a 19. sz. elején a többször szétszórt bihari zsiványok egyik vezére volt. A statáriális bíróság Zöld Marcit, Palatinszkit és társaikat a fegyverneki pusztán felakaszotta. A prózai hagyomány a fegyverneki harcot a zsandárok csúfos vereségeként emlegette.

Kértem Marcit az egekre,
Hogy ne menjen Fegyvernekre.
De nem hajlott kérésemre,
Bánatot hozott szívemre.

Megengedjék, szép angyalom,
Nem hibából cselekedtem.
Megtámadt egy ellenségem,
Elvesztettem reménységem.

A századfordulón a betyárokról szóló fél-népi irodalom elburjánzása idején, a Zöld Marciról szóló ponyvák is napvilágot láttak. Ezekben híres lovas, rokonszenves külsejével lányok, asszonyok szerelmét könnyen meghódítja. A nagy alföldi pusztaságon keresztülhaladó postakocsikat, utazó uraságokat támadja meg.

Szép volt az Mulatság Orczi Kortsmájában,
Még Heves Vármegye nem akatt nyomában,
Végan volt Zöld Marczi Hires Palatinszki,
És az Betskereki, Lásd, hogy fizették ki.

Magyar Néprajzi Lexikon nyomán összeállította –cspb-.