A táborfalvi csatának külön érdekessége volt, hogy részt vett benne Rózsa Sándor is.
Talán mi sem jellemzi jobban a honszeretet magával ragadó erejét, mint Rózsa Sándor példája. Rózsa, ki betyáraival rettegésben tartotta az alföldi kereskedőket és földesurakat – s akit hiába próbáltak karhatalmi úton kézrekeríteni – a szabadságharc kitörésekor elhatározta, hogy legényeivel együtt felcsap honvédnek, s felajánlja szolgálatait a veszélyben levő hazának.

Kossuth Lajoshoz küldött folyamodványában ezeket írta:

"Amit hibáztam a törvény és embertársaim ellen, azt úgy teszem jóvá, hogy küzdeni fogok édes hazánk megtámadói ellen. Nem kérek érte egyebet: csak kegyes bocsánatát."

Kossuth eleinte nem tudta, mitévő legyen, de tekintetbe véve azt, hogy a hazának minden épkézláb, fegyverforgatásra alkalmas emberre szüksége van, kedvezően intézte el a szegénylegény folyamodványát.
- Hátha megjavul – mondotta Kossuth. – A honszeretet sok csodát művelt már. Lehetséges, hogy a javulás útjára tereli ezt az embert is. Ha pedig elesik, legalább megvezekelt bűneiért.

Kossuth tehát megadta Rózsának az engedélyt önkéntes csapat szervezésére, de hozzátette, hogy bűnbocsánatra csak úgy számíthat, ha a csatatéren erre érdemesnek mutatkozik. Ugyanakkor intézkedett, hogy a Rózsa Sándor és társai ellen folyamatba helyezett bűnvádi eljárást ideiglenesen függesszék fel.
S a kormány engedélye után három napra Rózsa Sándor vezetésével mintegy 100 legény összegyűlt, hogy izmos karját fölajánlja a hazának. Nem kellett egyikkőjüket sem csalogatni, önként jöttek mindnyájan s lovat, fegyvert is hoztak magukkal.
A Rózsa-csapat egyenruhája fekete pörgekalap, sötétkék lobogós ing és gatya, ugyanilyen színű rövid posztódolmány és fehér szűr volt. Fegyverzetük huszárkard, két-két pisztoly és a puszták fiaira jellemző elmaradhatatlan karikás, a végén ólomgombbal. Rózsa Sándornak a rendes fegyverzeten kívül még egy négycsövű karabélya is volt, amelyet egy szegedi puskaműves készített a számára.
Kossuth az így felszerelt szabadcsapatot a verseci táborba irányította. Itt eleinte kémszemlékre küldték ki őket, de ez sehogy sem tetszett nekik, mert ők mindenáron ütközetben akartak részt venni. A táborfalvai támadás alkalmával azután beteljesedett Rózsa Sándorék óhajtása.
S az első próba fényesen sikerült. A csapat rettenthetetlen bátorsággal küzdött. Maga Rózsa Sándor 12 felkelővel végzett: ötöt agyonlőtt, hétnek meg karddal csapta szét a fejét.

Ütközet után pedig "meglátogattak" két szerb falut, ahol a lakosság tüzelt az átvonuló honvédekre. Kerültek-fordultak s alig egy óra mulva nem kevesebb, mint 1800 juhot, 402 szarvasmarhát, 53 lovat és 63 sertést hajtottak a verseci táborba.
Damjanich hivatalos jelentésében így írja le a Rózsa Sándor vezetése alatt álló szabadcsapat harcmodorát: Rózsa Sándor csapatának vívása látásakor akaratlanul is a sivatag gyermekei ötlenek elénkbe. Majd hegyen és ismét völgyben a legnagyobb gyorsasággal látja őket az ember száguldó paripáikon az ellenséget űzni, majd pedig ravasz vigyázattal a zsákmányos marhát hajtani; s ha az ellenségtől észrevetetnek, zsákmányaikat elhagyva, azt azonnal űzőbe veszik, aztán megint zsákmányaikat elhagyva, azt azonnal űzőbe veszik, aztán megint zsákmányaikhoz térnek vissza. Karikásaikkal nagyszerűen tudnak bánni; kiverik vele az ellenséges lovak szemét vagy hurkot dobnak nyakába s úgy rántják le a nyeregből.
S habár Rózsa Sándor csapatát néhány hét múlva vérengző harácsolásaik miatt fel kellett oszlatni, maga a vezér – akinek az ártatlansága ezekben a véres túlkapásokban beigazolódott – több csatában tanúsított hősi magatartása miatt Kossuthtól teljes bocsánatot nyert. Rózsa Sándor a szabadságharcban utóbb is mint gerilla-harcos nagy pusztítást végzett az osztrákok soraiban.  
 

Részlet Gracza József; A szabadságharc csatái 1848-49, Táborfalva (1848.november 9) című könyvéből.