Az -Adósunk Európa - c. vers, a világhálón megjelenítve valakik által, ismertté tette a nevemet. Ott a világhálón tapasztalható keveredés, "sajnos, más szerzőt is dicsér jogtalanul", - írják a hozzám küldött levelekben e verset kedvelők. Köszönettel tartozom Mindazoknak, akik így méltányolják és szívügyükként  kezelik a történteket.
Örömmel látom, hogy a vers, azt a küldetését tölti be, amire szántam:
Közös történelmünk, közös fájdalmunk a szétszakítás ellenére összehoz bennünket magyarokat, e vers elbeszélése és terjedése alapján. Kívánom, hogy az elkövetkezendőkben is nyújtson lelki elégtételt a Trianoni igazságtalanság által megkárosított minden magyarnak!
 
Most pedig, ha velem tartanak, elvezetem Önöket, a versben írt  - "születésemtől, e vidéken élek," - bácskai vidék három helységéhez: 
Születéshelyem Bácsfeketehegy, 1939. november 5-e  - "Ennek a porában játszottam, mint gyerek, ez oltotta belém, hogy mindig magyar legyek!". Gyermekkorom és fiatalságom emlékeit őrzi és a gondtalan éveket jelenti nekem ez a falu. Innen indultam el az életben rám váró feladatok teljesítése felé, szülői neveléssel, iskolai oktatással és a Református egyházi értékekkel felruházva.
A faluban töltött éveim idején Sándor Etelka-ként  ismertek. 20 éves voltam, amikor férjhez mentem Verbászra és átváltottam nevemet Andróczky Lászlóné-ra. Ezt viselem  megelégedéssel fél évszázada.
Verbászra kerülve feladtam addigi hivatalnoki munkahelyemet és amit egy nő végezhet: a legszebb, a legcsodálatosabb és a legértékesebb "munkahelyet", az anyai hivatást töltöttem be. Négy gyermeknek adtam életet: László, Sándor, Etelka és Margit a "Földi mannyországot" varázsolták körém. Akkor is úgy éreztem, amikor reggelenként alig tudtam megemelni karjaimat, az előző nap fáradalmaitól, mert mosolyukkal, öleléseikkel és puszijaiktól elhalmozva töltődtem fel új erővel, nap mint nap.
Fizikailag megterhelő, de lelkileg felemelő érzés a nagycsalád vállalása. Ide tartozik még férjem állásfoglalása is, miszerint: kettőt önmagunkért és kettőt a nemzetért nevelni! Férjem szorgalma, a családja iránti odaadása lehetővé tette, hogy gyermekeink nagykorúságáig otthon  lehettem velük.
 
A létfenntartás jobb körülményei miatt időközben Topolyára költöztünk. Fiaink katonakötelesekké váltak és - jogot formált rájuk az állam. - előbb Lászlót vitték, Zágrábba, onnan Rijeka (Fiume), majd hazatérése után, Sándort sorozták be Pristinába. Tőle nem várhatta el a "hatalom", hogy embert öljön, mert a szúnyogot sem ölte meg, csak elhajtotta a válláról. Négy hónapi katonai szolgálat után holtan kaptuk vissza. 1986. április 11.én. Fivére László, akivel a másfél év korkülönbség szinte ikrekként kötötte őket, szívinfarktussal, tizenkét évi lelki vívódás után követte, 1998. szeptember 3-án.
Most ismét együtt vannak. Egysírban elválaszthatatlanul.
Fiaink elvesztésével, véget ért a mi igazi és teljes boldogságunk.
Egyik kislány unokánk, a felsorakoztatott fényképek előtt így fogalmazta meg:
Mama! - ha élne a két fiatok, akkor mégegyszer ennyien lennénk!
 
Vígaszunk: két lányunk és családja: van négy felnőtt fiú unokánk, majd négy lány unoka következik.
 
Befejezésül ezt a soha el nem költhető  fizetést szeretném megosztani Önökkel, amit egykor a Badacsonyba vezető úton kapott családunk, - egy

szőlőskert melletti kerítésnél kihajoló asszonytól:
"Tata, tata, gyere gyorsan, nézd milyen szép család!"
 
Ezt a mondást édesapám hagyta ránk: "Ahová Isten báránykát ad, oda legelőt is!"
Csakhogy a báránykákra farkasok leselkednek ebben a világban, ezt magunknak kellett megtapasztalnunk!

Vígaszunk: két lányunk és családja: van négy felnőtt fiú unokánk, majd négy lány unoka következik.
 
Befejezésül ezt a soha el nem költhető  fizetést szeretném megosztani Önökkel, amit egykor a Badacsonyba vezető úton kapott családunk, - egy szőlőskert melletti kerítésnél kihajoló asszonytól:
"Tata, tata, gyere gyorsan, nézd milyen szép család!"
 
Ezt a mondást édesapám hagyta ránk: "Ahová Isten báránykát ad, oda legelőt is!"
Csakhogy a báránykákra farkasok leselkednek ebben a világban, ezt magunknak kellett megtapasztalnunk!