A Kárpát-medence, Magyarország legkeletibb pontján születtem, ott, ahol az ezeréves határ és alatta Moldova csak két összeborított zsíros kenyérnyi távolságra van, Kurtapatakon, 1955. március 10-én. Csak érett korban tudtam meg, hogy milyen közel éltem Romániához, mert a háromszéki-medencét körülvevő meredek hegygerincek távol tartottak mindenkit, aki kelet felől akart betolakodni Háromszék vármegyébe.

Vízhordónak születtem egy kutyabőrös székely nemesi család harmadik gyermekeként. Vízhordót mondtam, nem vízöntőt. Vízhordónak nevezték Háromszéken a család azon tagját, aki valamilyen oknál fogva egyéb munkára nem volt alkalmas: kaszálni, fát gyűjteni, szántani, kapálni. Lehetett ő a legkisebb, beteges, rosszul született, vagy aggastyán.
De mivel aggastyánnak nem születhettem, így mint legkisebb gyermek lettem vízhordó. De nem csak vízhordó, mert Háromszéken az a mondás járja: egyet az apának, egyet az anyának és egyet a hazának. Amikor ez a mondás kialakult, akkor még nekünk is volt drága, magyar hazánk. Mivel még járja ez a mondás, azt jelenti hisszük, hogy újból lesz.
Egyáltalán nem kockázatmentes foglalkozás vízhordónak lenni, mivel hogy hát az őzeken és a szarvasokon kívül a farkasok és a medvék is ugyanarra a forrásra szerettek járni, csak szerre.

Az írással, mint az élet sójával már a kurtapataki elemi iskolában megismerkedtem és frigyünk, néha évtizedes búvópatakokkal a mai napig tart. A kézdivásárhelyi középiskolában két irodalmi osztálylapot is szerkesztettem, a Csermelyt és az Új vizeket. Amúgy jelentéktelenek, de az Internetes kereső kiadja. A sors, nevezetesen a nacionál-kommunista diktatúra iszonyatosan ellabdázott velem. Lehet, hogy erre is szükség volt.
A mélyvízbe Szőcs Áron szomszéd dobott be, aki felkért, hogy képviseljem a bányarobbantások károsultjainak érdekeit az írott és elektronikus médiában és az államhivatalokban. Voltak már előttem is érdekképviselők, de miután az ókirálysági igazgatótól, Gheorgiutól kaptak egy autó követ vagy annak az árát, már rögtön a román bányaigazgató oldalára álltak.

Harcos publicista cseperedett belőlem az évezred elejére, de ma már az örökzöld szépirodalmat művelném kedvem szerint. Magyarországon hét irodalmi pályázatra neveztem be és díjaztak különböző formában.
Több székelyföldi és magyarországi nemzeti-jobboldali újságban volt állandó rovatom, de manapság inkább a fiókomat és az Internetes újságokat kedvelem.
A Szép az Isten című verseskötetemet 2003-ban adtam ki. Ez a kötet olyan verseket tartalmaz, amiért a Securitate házkutatást csinált, és behívatott. Az utolsó versemet 1984-ben írtam.

Magyarországon 2005 ősze óta élünk a feleségemmel. Mint szellemi szabadfoglalkozású adózok. A négyéves, összesített magyarországi adóköteles jövedelmem durván egy minimálbér.

Az összes elbeszéléseim önéletrajzi jellegűek. Nem azért írok velem megtörtént eseményekről, mert meg lennék elégedve önmagammal, hanem mert a sorsomban kisebb vagy nagyobb mértékben minden székelyföldi magyar sorsa benne van. De nem csak a mienk, hanem kurdé, baszké, csecsené is.
Hiszek a nemzetek vízszintes elrendeződésében. Ami függőleges, az egyik nemzet uralma a másik fölött, esélytelen és mulandó. Jézus mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Az igazság pedig az, hogy minden embernek, minden magyarnak jogában áll szabadon élni a saját szülőföldjén.